Igazi mikulásajándék a végletekig elcsigázott Fidesz-hívőknek, akik már majdnem megfogalmazták magukban, hogy lehet, hogy Orbán is hibázik néha. Azért, hogy nehogy tovább gondolják, amivel a boltban...
DK-s szavazók, itt az alkalom, hogy bebizonyítsátok, -főként magatoknak- hogy értitek a paródiák lényegét, méltányoljátok a humor eszközét és azt is, aki görbe tükröt tart a...
A múlt héten írtunk arról, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) napokon át nagyon készült valamire, erre utalgattak folyamatosan az olyan posztokkal, mint „újra készülünk. Lesz mit...
Kaltenbach Jenő országosan ismert jogtudós, volt ombudsman a héten bejelentette, hogy kilép a magát ellenzéki pártnak gondoló Párbeszédből. Velem együtt többször felemelte a szavát az értelmetlen,...
Gyurcsány Ferenc DK-elnök napokon belül árnyékkormányt alakít felesége, Dobrev Klára vezetésével – értesült a Magyar Nemzet.
31. nemzeti Fidesz-kötcsei találkozó szombaton beindult, itt tudhatják meg a fun-ok, hogy Orbán Viktor hogyan tervezi a közeljövőt, itt szondáztatja meg a híveket, mennyire elégedettek ezzel...
2006 május 26-án, a megnyert választás után hangzott el az akkori kormányfőtől, Gyurcsány Ferenctől az őszödi beszéd a parlament szocialista frakciójának tagjai előtt. Ennek kiragadott részeit...
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke hetek óta "készül", úgy tűnik vége a találgatás "korának", csütörtök reggel közösségi oldala bejegyzésében fellebbentette a függönyt tervéről.
Gyurcsánynak igaza van! Ezúttal abban, hogy rosszul tették azok az ellenzéki politikusok, akik eleget tettek a Fidesz meghívásának, és részt vettek a tihanyi Tranzit rendezvényen -...