A médiatörvény módosítására benyújtott új kormányzati javaslat a Fidesz médiapozícióinak megerősítéséről, bebetonozásáról szól – értékelt Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón. Depolitizálni...
Ősszel pedig a főpolgármester-választást – mondta az ellenzéki párt elnöke szerdán az MTI-nek. Tóth Bertalan közölte azt is, a párt belső fórumain lehetőség van a szabad...
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje Budapest „zöldítésében”, a „lakhatási válság” felszámolásában, valamint az egészségügy és a közlekedés kérdésében kezdeményezett vitát pénteken az ellenzéki budapesti előválasztáson indulók...
Minél több jelölt és program indul az ellenzéki főpolgármester-előválasztáson, annál nagyobb legitimitása lesz Tarlós István egyetlen kihívójának – mondta Karácsony Gergely csütörtökön, arra reagálva, hogy Kálmán...
Egy, a patkányhelyzet feltárását célzó fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte szerdán az MSZP-Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció (DK) – jelentette be Karácsony Gergely, a három ellenzéki párt által...
Egységes európai fellépést és hatékony cselekvést szorgalmaz a klímaváltozás ellen az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP) képviselőjelöltje, Jávor Benedek, aki szerint az európai parlamenti választásokon nem szabad...
A fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztálya 2018 vége óta képtelen ellátni a feladatát, így gyakorlatilag azóta senki nem ellenőrizte, hogy Budapesten megtették-e „a patkánymentes állapot fenntartásához szükséges...
Salvini, Orbán és szélsőjobboldali barátaik megállítását nevezte az európai parlamenti választás tétjének a szocialisták, demokraták számára Tóth Bertalan MSZP-elnök pártja és a Párbeszéd szombati Szövetségben Európával...
Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje olyan akciótervet mutatott be szerdán, amely reményei szerint képes növelni az átláthatóságot és a fenntarthatóságot, továbbá egy igazságosabb,...