Nevetségessé tette magát Újbuda DK-s polgármestere, amikor műveletlenségről tanúbizonyságot téve besétált a szélsőjobboldal csapdájába. Ahelyett, hogy Nelson Mandelát megvédte volna, amihez persze egy kissé fel kellett...
Nem mondom, hogy hiányoztatok, pedig sok az ismerős arc. Itt van a 64 vármegye, a Betyársereg, a Mi Hazánk Toroczkaival, Novák Előddel. „Megemlékezés” a Deák téren....
Hárman járták, az Emberi Jogok Európai Egyezménye körül. Mindegyik rúgott, taposott egyet rajta, de hát nem lehet minden tánclépés mellé egy közlekedési rendőrt állítani, valami hasonlót...
A Mi Hazánk Mozgalom a Betyársereggel közösen demonstrációt tart szombaton a Pest megyei Tápióságon, egy pedofíliával vádolt férfi házánál – jelentette be a párt elnöke csütörtökön...
Az újhorthyzmus írmagját is ki kell irtani, és tiltakozni kell az ellen, hogy a Mi Hazánk Mozgalom Horthy Miklós budapesti bevonulásának századik évfordulóján „masírozik” Újbudán –...
„Le a horthyzmussal!” címmel közös sajtótájékoztatót tartanak holnap délelőtt az ellenzéki pártok a Szent Gellért téren. Ezen részt vesz Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke, Barabás...
Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos...
A Mi Hazánk Mozgalom felszólította a belügyminisztert és a rendőrséget, hogy tiltsák be a július 6-ára meghirdetett Budapest Pride felvonulást. A Mi Hazánk Mozgalom ellendemonstrációkat rendez...
Azt, hogy egyáltalán említésre méltó eseménnyé sikerült feltornázni a Toroczkaí-párt félkatonai szervezetének alakuló demonstrációját, csupán az ellne tüntetőknek – akik kb. háromszor annyian voltak, mint a...