Emlékeznek még, vagy legalább hallottak olyan emberekről, akiknek az volt a foglalkozásuk, hogy a rájuk bízott bérházban rendet tartsanak, néha-napján jelentsenek az éppen aktuális hatalomnak és...
Nem elég nekünk ez az egész, a lassan félmillió munkanélküli, a gyerek, pártunk és kormányunk által, valamelyik százszor elátkozott – mocskos libsik azok! Brüsszeliták. Soros-bérencek! –...
Szájer József sok mindenről lemondott egy hét alatt, megvált Európa parlamenti képviselőségétől, Fidesz-tagságáról, díszpolgári címéről, kuratóriumi tagságáról. Most itt a lehetősége dönteni arról, hogy kell-e neki...
Ilyen az, amikor a kormány magán kezdi a megszorítást! Amikor önmérsékletet gyakorol, mert persze belátja, hogy egyetlen dolog fontos a pandémia-időszakban: az emberi élet megóvása. Úgy...
A veszettül nagyon visszafogott kormány-költekezés jegyében a kormány úgy döntött, hogy ezerháromszáz közmilliót (1.300.000.000.-) kiutal a 2020-as tűzijáték el nem durrogtatott petárdáiért. … mint a katonatiszt…...
Emlékeznek még a tavaszi „nemzetmentés” idejére, amikor Orbán miniszterelnök nagy rössel jelentette be a nemzeti lélegeztetőgépgyártás mellett a csoda-maszkkészítő gépsort? A beigért mennyiség…. Havi 2.800.000 maszkról...
Példátlanul magas összegre, 4,4 millió forintra büntette Kövér László házelnök Jakab Pétert, a Jobbik elnök-frakcióvezetőjét, a múlt heti krumpliszsákos akciója miatt. „Emelkedik a zöldség ára….” Egy...
A keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban foglalt kiadási összeggel már 2000 milliárd forint felett jár a Gazdaságvédelmi Alapból elköltött összeg. A gazdaságvédelmi Alap lényegében egy fekete...
Az a faramuci helyzet állt elő, -mondhatni hungarikum, végre valamiben tényleg világelsők vagyunk!- hogy jegyet lehet váltani a reptéri buszra, mely járat tavasszal megszűnt. A BKK...