Még novemberben, Dobrev Klára figyelmeztetését követően az elmismásolt (értsd: ellopott), szűrőbuszokra fordított 1,73 milliárd forint nyomába eredtem. A hatalom azóta játszotta a nemtudomkát, bízva abban, hogy...
Az utóbbi napokban sokan csacsognak azon, hogy Palkovics, a miniszter, kiszervezné az MTA kutatóintézeteit az MTA kereteiből. Biztos talál rá még vagy száz magyarázatot. Végső soron...
Az ex mindenminiszter, jelenleg nemzeti dohányzás-ügyben utazó Lázár János a Makói Városi Televízió vendégeként erősen szembement a kormánykommunikációval és bírálta a rabszolgatörvény megvalósíthatóságát és az MTVA székháznál...
A Magyar Időkben az a rém eredeti ötlet vetődött fel, hogy értékeltetik a regnáló politikusainak teljesítményét. Az ítészek: Kiszelly Zoltán és Deák Dániel. A lényeg, hogy még...
Új tulajdonosai vannak annak a részvénytársaságnak, amely azt a vadászkastélyt birtokolja, amelyet a volt miniszter és családja földjei vesznek körbe.
Többszörösére emelkedhet a miniszterek fizetése a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat alapján. Az eddigi gyakorlat helyett, ami a köztisztviselők illetményéhez kötötte a miniszteri javadalmazást, új szabály alapján állapíthatják...
Kedvenc blogerünk Bandita ismét odavág, és ahová ő odacsap ott fű nem terem. Ezúttal ismét régi kedves célpontjára, a Fidesz kerek fejű birkózó bajnokára lő. Németh Szilárd...
Az előző Orbán-kormányok egyik leginkább elszabott minisztériumának élén az egykori lelkész, Balog Zoltán minden erejét összeszedve a lehető legtöbb kárt okozta. A miniszter most elégedetten távozik...
Akár nő a képviselők fizetése, akár nem, ez ma az egyik legjobb állás Magyarországon: a nettó félmillióért elég havonta néhány napot az országgyűlési patkóban eltölteni. A...