A Városi Kurír is többször írt arról, hogy hüledeztek az orvosok, amikor meghallották: az egészségügyről az állam pozitív híreket akar látni, a főigazgatóknak új feladatként ilyeneket kell prezentálniuk....
A teljesség igénye nélkül leírom mit vettek el az elmúlt 8 évben a kisnyugdíjas hazánkfiától, aztán beszélhetünk arról ezt lehet e valamivel is kompenzálni. Elvették a….....
Mostanában sokat betegeskedem, ezért rendszeres látogatója lettem a körzeti és szakorvosi rendelőknek. Számos érdekes tapasztalatra tettem szert. Ebből levontam néhány olyan következtetést, amellyel kicsit – talán...
Nagyon nem ismer, aki azzal vádolna meg, hogy Bayer Zsolt-rajongó vagyok. Sőt, nem kevésszer keltem már ki nyilvánosan a Nemzet Vértollnoka ellen, de ami most terjed a...
A gyermekortopédiákon sincs elég orvos. A legtöbb szakrendelőben hasonló a helyzet a szemészeten is. Miután egy édesanya arra panaszkodott, hogy a kisfiának az ortopédián csak augusztus 30-ra tudtak...
Balog Zoltán miniszter szerint minden rendben van a magyar egészségügyben, csak cirkuszolnak a libsi civilek. Úgy döntött a Soros-pénzelte állatkommandó, hogy erősebb eszközökhöz nyúl, hogy az...
A kalapból újra előhúzott Cser Ágnes teszi a dolgát! Szerinte az egészségügy állapotáért nem a regnáló kormány, hanem Sólyom László a felelős, a kórházakban rendezett kórtermeket, műtőket,...
Egy osztályvezető orvos 1984-ben kezdte meg működését Nyugat-Franciaország egyik kórházában Finistere megyében. Hamarosan kiderült, hogy a doktor úr szakmailag alkalmatlan, a viselkedése viszont elfogadhatatlan volt. Leváltották,...