Connect with us

Kerítésen innen

Rétvári: a nemzeti kormány nem spórol az emberek egészségén – ha mást tapasztal, akkor Önt Soros fizeti

retvari
Megosztás

Ne a szemének higgyen, hanem a nemzeti kormánynak! – ezt üzente Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Erre bizonyítékul egy statisztikai – saját! – adattal is szolgált, miszerint nyolc éve folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma, a kormányváltás óta annyira kevés orvos nem akart még külföldre menni, mint 2017-ben.

Amit tapasztal, az illúzió

Azért ehhez orca kell! Ilyennel kiállni, amikor mindenkinek van egy-egy rémtörténete arról, hogy milyen a helyzet a kórházakban, rendelőkben. Aki teheti, magánorvosnál vetet vért, csináltat laborvizsgálatot.

Zaciban a miskolci kórház sugárterápiás gépei

Rétvári szerint ezzel ellentétben, a papírok azt mutatják, hogy 2010 óta több kormányzati intézkedés javított az orvosok és ápolók helyzetén, és ennek már látható eredményei vannak. 2010-ben 845 magyar orvos kérte ki első alkalommal a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt, tavaly már csak 334. Elmondható tehát – folytatta –, hogy az intézkedések hatására tavaly több mint 60 százalékkal kevesebb orvos tervezte távozását, mint 2010-ben. Az elmúlt években a külföldi munkavállalási engedélyt kérő orvosok közül 1498-an jelenleg is dolgoznak a magyar betegellátásban, miután vagy mégsem költöztek külföldre, vagy időközben visszaköltöztek Magyarországra, vagy egyszerre végeznek munkát itthon és külföldön.

a szocialista kormányokkal szemben a jelenlegi, nemzeti kormány nem spórol az emberek egészségén, hanem jelentősen bővíti az egészségügyre fordított forrásokat.

Magyar Kórházszövetség: az orvoshiány a legégetőbb probléma 

Javítja az orvosutánpótlást, hogy 2010 és 2016 között 40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma is: míg 2010-ben ezer végzős orvos volt, 2016-ban már 1399-en kaptak orvosi diplomát. Örömtelinek nevezte, hogy a kormányzati lépéseknek köszönhetően harmadik éve folyamatosan csökken az ápolók elvándorlása is. Míg 2015-ben 567, tavaly már csak 407 szakdolgozó tervezte a külföldre távozást, ez csaknem 30 százalékos csökkenést jelent – számol be az MTI.

Milliárdokat vesznek el a kórházaktól

Kitekintés a kerítés mögül:

Magyarország egyértelműen a sereghajtók közé tartozik az európai országok egészségügyét rangsoroló legújabb listán: a 35 országból alig van a magyarnál rosszabbra értékelt rendszer. A szlovákok, a szlovének és a csehek már felzárkóztak az éllovas országokhoz, a listavezető változatlanul Hollandia és Svájc – derül ki a Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) 2017-es, most közzétett jelentéséből.

(Forrás: napi.hu)

Még a Fidesz-szavazók szerint is kórházat kell építeni stadion helyett

Kézben cipelik a betegeket a János Kórházban, mert elromlott a lift

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük