Akkor beszéljünk egyenesen: az osztrák alkancellár csúfos le- és elbukása egyértelműen bizonyította annak a sötét putyini háttérhatalmi rendszernek a meglétét, amelyről eddig is volt sejtésünk, de...
Az orosz pénzekből finanszírozott szélsőjobbnak el kell takarodnia a színről, és egy demokratikus, szociális Európát kell építeni – mondta Szanyi Tibor, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-)...
Az MSZP programot dolgoz ki a magyarországi orosz befolyásolás elleni fellépésről – jelentette be Mester Barnabás, a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón....
A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szégyennek nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, miniszterelnök-helyettessel találkozott csütörtökön a budapesti Karmelita kolostorban. Putyin pénzéből szétverik az európai...
„A Fidesz politikai történetének első fejezete azzal zárult, hogy Orbán elveszítette a csatát mind Európáért, mind pedig az orosz vezető kegyeiért. Nem áll már módjában kijátszani...
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a törvényt, amelynek előterjesztői – állításuk szerint – biztosítani akarják, hogy akkor is stabilan és önállóan működjön Oroszországban a számítógépes...
Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök azt üzente Vlagyimir Putyin orosz államfőnek, ne reménykedjen abban, hogy sok ukrán akar orosz állampolgárságot. Ukrajnában – Oroszországgal ellentétben – van...
Az éppen Pekingben tartózkodó Orbán Viktor két sikertörténetünk kinyilatkoztatását népszerűsítő sajtótájékoztatója között Vlagyimir Putyin orosz elnökkel trécsel. Hogy ki kit igazít el, arról megoszlanak a vélemények....
Mindent kifejez az orosz médiahatóság sztálini időket idéző neve: a Roszkomnadzor. Félelmetes, és a kiadóknak, szerkesztőknek, újságíróknak van is okuk félni tőle… Nicsak, kitől tanulja az...