A pedagógus az, akire rábízzuk szemünk fényét, hogy tanítsa, okítsa és kicsit nevelje is 6 éves korától minél tovább. Ebből adódik, hogy nem mindegy, hogy az...
Egyértelmű üzenetet küldtek egy miskolci gimnázium tanulói és tanárai, hogy miként kell(ene) hozzáállnunk azoknak a szenvedéseihez, akik rászorulnak.
Meglepő kezdeményezéssel állt elő a Szülői Hang Közösség. Arra buzdítják a szülőket, hogy keressék meg a gyerekek tanárait, kérdezzék meg őket, melyik könyvet használnák legszívesebben, fogjanak...
3 gyerek és 3 unoka. Ez a saját leltáram, ennyiszer kezdtem én is iskolába járni. Ennyiszer éltem át velük a jobb-rosszabb tanítónéniket, tanárokat, az okos, vagy...
Egy iskolai diákcsínyből sikerült gyakorlatilag büntetőeljárásig eszkalálni a problémát.
Majdnem egy teljes osztályt megbuktattak egy budapesti szakközépiskolában. A diákok szerint három évig gyakorlatilag semmi hasznosat nem tanítottak nekik. Hiába küzdöttek a szülők, a vezetőség csak...
Itt a lehetőség a folyton melldöngető kormányhívőknek, az ugyanolyan rátarti ellenzékieknek, az összes hangoskodó politikusnak egyenként, hogy megmutassa, kamerák nélkül is hajlandó segíteni. Konkrét ember, konkrét...
Sok helyen bármilyen-szakos tanárral is beérnék, de nem jelentkeznek. Budapesten cirka 500, országosan 2000 tanerő hibádzik ahhoz, hogy rendben elkezdődhessen a 2018-2019-es tanév? A pedagógushiány nem...
Budaházy Edda, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom vezetője a budapesti Pride felvonulása idejére ellentüntetést szervezett és megelégedéssel nyugtázta, hogy kizárólag nekik köszönhető az, hogy nem...