Városi kurír
A napi fontos.

Tanársokk! – elkészült a bérnyomásmérő

0 675

A pedagógus az, akire rábízzuk szemünk fényét, hogy tanítsa, okítsa és nevelje is 6 éves korától minél tovább. Ebből adódik, hogy nem mindegy, hogy az a tanerő, aki nap, mint nap gyerekünkkel van milyen mentális, fizikai állapotban, milyen naprakész tudással a fejében végzi a dolgát. Ahhoz, hogy mindez az optimálishoz közelítsen, nem árt, ha nincsenek napi megélhetési problémái.

“Vetítési alap”

A 2019-es bértábla alapján egy felsőfokú alapképzéssel rendelkező (főiskolán végzett) tanító bruttó 182 700 forintot keres jövőre, mesterfokozat esetén 203 000 forintot kap. A pedagógusok illetménye kapcsán továbbra is a 2014-es 101 ezer forintos minimálbér szerepel “vetítési alapként”.

Jövőre azonban a hírek szerint bruttó 150 ezer forintra nőhet a minimálbér, vagyis 2014 óta ez 50%-os emelkedést jelent. A garantált bérminimum ennél is nagyobb mértékben, összesítve 70% feletti emelkedést ért el.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy

A vetítési alapot a költségvetési törvény határozza meg, a 2020-as költségvetés tárgyalása során lesz módja a kormánynak az egyes soroknál összecsúszó tételek rendezésére…. (portfolio.hu)

Bérnyomásmérő

“A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elkészítette a bérnyomásmérőt. Mint ismert, 2015 januárjától 101500 forinton rögzítették és azóta sem emelték a vetítési alapot, gyakorlatilag elszakították a minimálbértől, amely az utóbbi években folyamatosan nőtt. A táblázattal szembesíteni szeretnénk a pedagógusokat: 2015. január 1-től 2019. január 1-ig mekkora bruttó jövedelemtől estek el annak ellenére, hogy a kormány politikusai folyamatosan arról beszéltek, mekkora béremelést kaptak a pedagógusok.

A legördülő sávokból ki kell választani:

  •         a besorolás szerinti szinteket minden évben
  •         a legmagasabb iskolai végzettséget
  •         a besorolás szerinti fokozatot

Az adatok sokkoló hatásúak lesznek, ezért azt reméljük: a pedagógusok ráébrednek arra, hogy összefogással, a szakszervezet taglétszámának növelésével a bérharc is eredményesebb lehet!”

A LETÖLTÉSHEZ KATTINTS IDE!

Leírás

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ