Orbán Viktor azt hihette, hogy az idők végezetéig vétózgathat az Európai Unióban, hiszen évekig senki nem ültette szégyenpadra érte, de elszámolta magát. A gond csak annyi,...
Magyarország vétója akadályozta meg az EU-t abba, hogy kiadhassa a Kínát elítélő nyilatkozatát, amelyben a hongkongi elnyomás miatt marasztalták volna el az országot.
Ilyen dilettantizmust! Úgy tűnik, Orbán és csapata annyira elbízta magát, hogy elhitte: mindent megtehet. Arról, hogy pontosan mi zajlott le a telefonbeszélgetésben, persze semmit nem tudni,...
Demokráciában élni nem könnyű. A szabadságot újra meg újra meg kell védeni. Van, akinek sikerül is… Heti lapzsemle. Undor Nekünk, magyaroknak, akik már három köztársaságot vesztettünk...
Lengyelország és Magyarország elállt a vétótól, és ez Európa számára az igazság pillanata: a két kormánynak csak akkor kezdett el remegni a lába, amikor Brüsszelben elkezdtek...
„Győztünk!” – ivott előre a medve bőrére és az Orbán vétó-bukására Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője közösségi oldalán, majd azzal folytatta: „Orbán Viktor visszavonja a vétóját,...
Éppen elég fájó pont Orbán Viktoréknak, ha az unió belelátna a kártyáikba, és a közösség polgárainak adójából juttatott támogatások felhasználásának jogszerűségét vizsgálhatnák. Ezért jelentett be vétót...
A 444.hu cikke szerint a lengyel RMF rádió híroldala egy EU-s diplomatára hivatkozva részletesen bemutatta szerda reggel, hogyan oldhatják fel a csütörtök-pénteki EU-csúcson a patthelyzetet- A...
Nem kell kilépnie a Fidesznek a Néppártból ahhoz, hogy létrejöhessen az EPP-frakciójában fideszes képviselőkkel az a konstrukció, amit Orbán Viktor vetett fel levelében Webernek. Novák Katalin...