Connect with us

Banánköztársaság

Csodák márpedig vannak! – Lázadás a Fideszben?

Megosztás

Csodás orbáni korszakunkban a legújabban nem csak a kormány parádés hatalom-megőrzési törvényalkotását, például az egyetemek alapítványba szervezésének, vagy a kínai Fudan magyarországi kampuszának történetét kell káprázó szemmel követnünk, hanem olyan csodának is tanúi lehettünk, amilyenre eleddig 2010., az új magyar időszámítás kezdete óta alig akad példa.

Ököljog -a szó szoros értelmében!- a Fideszben? Videófelvétel az elfajult vitáról...
Megosztás

Csodás orbáni korszakunkban a legújabban nem csak a kormány parádés hatalom-megőrzési törvényalkotását, például az egyetemek alapítványba szervezésének, vagy a kínai Fudan magyarországi kampuszának történetét kell káprázó szemmel követnünk, hanem olyan csodának is tanúi lehettünk, amilyenre eleddig 2010., az új magyar időszámítás kezdete óta alig akad példa.

Nevezetesen Kovács Péter, a budapesti XVI. kerületben a Fidesz színeiben (már nem első ciklusában) dolgozó polgármester közösségi oldalán nyílt levélben üzent Böröcz Lászlónak, az ifjú fideszes honatyának, ekképpen:

„Javaslatod megítélésem szerint marhaság!“

Vannak még csodák!

Böröcz úr javaslatának az önkormányzatok körében eddig keltett visszhangja alapján elmondható, hogy a polgármesteri minősítés talán kissé nyers, de mindenképpen lényegbe vágó és pontos. A javaslat alapján az önkormányzati tulajdonban levő lakások bérlői lehetőséget kap-nának arra, hogy nagyon olcsón megvehessék bérelt lakásaikat. Böröcz szerint

ez azért lenne jó, mert a derék magyar lakók többsége saját tulajdonra vágyik, hadd vegyék meg tehát bérleményeiket, ha van, ha lesz rá pénzük – akár hitelből és részletre. (Volt már ilyes akció a múlt század végén.)

Érdemes idézni néhány mondatot a polgármester leveléből, mert a megszokott fideszes hablatyolás helyett tényekre épül és érveket sorakoztat fel a javaslattal szem-ben. Íme:

  • „Miért kellene elkótyavetyélniük az önkormányzatoknak a lakásvagyonukat? Micsoda vagyonvesztést jelent ez, ha a valós piaci ár 20 százalékáért kell eladni vala-mit. …Miért jó ez? Kinek jó ez?
  • Kik laknak (jó esetben és most nem az I. kerületi bérlőkre gondolok) önkormányzati bérlakásokban? Azok, akiknek nem volt annyi pénzük, hogy saját lakást vegyenek…
  • Ha … a legtöbb bérlakást megveszik a most bent lakó bérlők, akkor nem marad bérbe adható lakása az önkormányzatnak, akkor hogyan fog segíteni az önkormányzat a többi lakosának? …
  • Ha nincs elég pénzük piaci albérletet fizetni, hová menjenek? A híd alá vagy egy életre maradjanak a szülői házban, mondjuk nyolcan 45 négyzetmé-teres 1,5 szobás lakásban? Ezt akarod?
  • Ha nem lesz önkormányzati lakásvagyon, mert kötelező elkótyavetyélni, akkor ho-gyan fog lakásgazdálkodást folytatni az önkormányzat, ami törvényi kötelezettsége?
  • Van állami lakásépítés? NINCS.
  • Van önkormányzati lakásépítés? Valljuk be, az se nagyon van.
  • Akkor a lakóknak mi marad? A piaci lakbér, vagy életük végéig a mamánál lakjanak, vagy menjenek a híd alá? Te hogyan szeretnéd? Javaslatod mérhetetlenül igazságtalan.“

Mi ez? Lázadás a Fideszben? Egy polginak (ellen)véleménye van? Sőt azt közreadja?! És azt írja: a javaslat marhaság!!!?

Ez hallatlan! Ámde a polgármester helyzetértékelése pontosnak tűnik, érvelése nehezen lenne vitatható, s ha a józan ész végre legalább egyszer teret nyerhetne a magyar törvényhozásban, ezt a javaslatot ízibe‘ kihajítanák a szemétkosárba.

Fideszes szólt fideszeshez kemény hangon, repedés támadt a Fidesz monoliton, talán most először a világos felismert közérdek, önkormányzati érdek érvényesítése okán, s ennek bizonyára lesznek következményei! De vegyük sorra a lehetőségeket!

Böröcz László a korábbiakban nem tündökölt lakásgazdálkodási szakértőként a nagy magyar nemzeti égbolton, valaki súghatott neki a javaslat tartalmát illetően, s alkalmasint azért, hogy a budai Várban, vagy másutt korábban elkövetett fideszes önkormányzati lakáspanamákat az ellenzéki vezetésű önkormányzatok ne számolhassák fel. Azokban a jelképes bérű lakásokban ugyanis szerfölött fontos lakók munkálkodnak a haza javán.

Egyébként is érdemes egy újabb fosztogatási akciót végrehajtani az önkormányzatok ellen,

hadd lássák, hogy a Fidesz nem tréfál, és az önkormányzati lakások bérlőivel is, nemkülönben az önkormányzatokkal azt tesz, és úgy tesz amint tetszik neki. Csak a Fidesz saját érdeke és csak Orbán Viktor akarata fontos, minden más mehet a levesbe.

Ha tehát a miniszterelnök úgy akarja, a javaslat marad a Ház asztalán és megkapja a képviselőnek álcázott engedelmes fideszes szolgahad támogatását.

Kovács Péter polgármester pedig feltehetően mindenképpen orrost kap,

  • először talán azért, mert mielőtt levelét közzétette, (feltehetően) nem konzultált valamely fontosabb elvtárssal;
  • másodszor talán azért, mert ilyen stílusban a nagyon demokratikus Fiszben egymással nem csevegnek a tagtársak – (akkor sem, sőt főképp akkor nem, ha igazuk van);
  • harmadszor azért, mert mégis hogy‘ képzeli ezt.

Kovács Péter, még ha maga is megjárta a Ház padsorait, most az ellenzék oldalára állt?

Áruló! (Az érvelése nem fon-tos, a bérlők és a választók érdeke nem releváns.) Végül az is lehet, hogy a közvélemény nyomása olyan nagy lesz, hogy a javaslatot (no persze Böröcz László terhére) visszavonják, s más módon próbálják meg a kivételezett, díszes lakáshasználók kipaterolását megakadályozni. A Fidesz ilyen ügyekben nagyon kreatív tud lenni.

A Fideszre szavazó kerületi lakosok azonban aggódhatnak polgármesterükért, mert gyanúnk és tapasztalatunk szerint a Fideszben ilyen kilengések nem maradhatnak büntetlenül.

 

fidesz

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. csipetke

    2021.05.14 12:44 at 12:44

    11 éve nyomorítja az életünket a fidesz,és ezalatt kizárólag arrogáns, pökhendi lényeket látni-hallani közülük. Kovács az első, aki normálisan gondolkodik. Talán mert polgármester, és átlátja az emberek lakáshelyzetét. Egyébként tényleg kinyílik az ember zsebében a bicska, annak hallatán, hogy a bayer-félék, a többi fideszessel együtt fillérekért vehetnek lakást a várban. Ez felháborító, mert mire fel vehetnek a kivételezett fideszesek töredékáron lakást? Ez egy nagyon szemét dolog azokkal szemben, akik súlyos tízmolliókat csengetnek le érte. A fideszes bandának miért járnak kiváltságok?

  2. Rátesi Margit

    2021.05.14 17:31 at 17:31

    Ha eltekintünk attól, hogy a műemléki védettségi környezetben TILOS (lenne) magánkézbe adni a lakásokat, az intézkedés nem annyira az önkormányzatokat, mint a lakosok kevésbé tehetős részét sújtja, a gazdaságot meg bénítja,miután az ingatlanárak várhatóan csökkennek majd. A lakásgazdálkodást tulképp felszámolja, ennek számos, a gazdaságra ható következményével. Az önkormányzatoknak akár előnyös is lehet:megszabadulnak a lakásállomány fenntartásának, állagmegóvásának költségeitől. Hanem:t a bérlakások alacsony aránya – tuulképp megszüntetése tovább merevíti pl. a munkaerőpiacot – pedig a magyar munkaerő eddig sem tudott túl rugalmas lenni — éppen a lakhatási körülmények miatt. Ez azintézkedés nem a már ma is nyomorgókat érinti, hanem azokat, akik már eddig is nehezen éltek. Pl. egy taníító-ápoló házaspárt, akik két gyereket nevelnek. Valószínűnek tartom, hogy ezt nem gondolták végig. Elképzelhető, hogy tényleg a vári lakosok sírták tele a Főbácsi fejét, hogy megvennék a lakásaikat. – attól tartva, hogy váltás esetén átnézik a bérleti szerződéseiket, és esetleg a hely státuszának megfelelően bérleti díjat emelnek. Ez megint a városi átlag(és nem nyomoró)polgárt sújtja, hiszen falun nem nagyon van bérlakás, legfeljebb 1-2 szolgálati. Ez a korlátoltság jellemző a Főbácsira és nyájára – el se tudák képzelni, hogy a lakásgazdálkodás milyen jelentősen képes befolyásolni az egész gazdaságot.

  3. Pingback: Magyar György: a bérlakástörvény a Fidesz csókosainak szól, ráadásul alapjogsértő lehet! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük