Kerítésen innen
De jó ma nyugdíjasnak lenni! 1.4 helyett akár 1.7 gáztűzhelyet is vehet évente!
Többet ér a nyugdíj a boltokban, az idősek ma többet tudnak vásárolni egyhavi juttatásukból, mint 2010-ben – örvendezik a Magyar Idők, levonva a következtetést, milyen jó, hogy Fidesz atya ezt is megadta nekünk!
Milyen jó?
Ha valaki úgy dönt, hogy inkább a szemének hisz, mint a pénztárcájának, ideális olvasmány a kormány-média szombati száma.
„A kormány célja, hogy minden lehetséges módon minél nagyobb biztonságot nyújtson a nyugdíjasoknak a nyugdíjak értékének megőrzésével, a gazdasági eredményből biztosított új juttatásokkal.”
-nyilatkoztatta ki a hétvégi penzumát Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, majd ráerősített, hogy ha azt akarja az ilyenkor igen tisztelt nép, hogy ezután se legyen másként, szavazzon a Fideszre:
„A nyugdíjasok 2018-ban is számíthatnak a kormányra: idén januárban már a 3 százalékkal megemelt nyugdíjat kapta mintegy 2,7 millió érintett
Az évtized nyertese: a nyugdíjas?
Egy nyugdíjas nyílt válaszlevele Orbán Viktornak: Ön és kormánya csak veszélyt hoz ránk
A KSH-ra hivatkozva elújságolta a remek hírt, amit, ha nem érez a bőrén a magyar, akkor biztosan Soros-bérenc ballib izé, hogy
„a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) legfrissebb adatai alapján jól látszik, hogy az átlagnyugdíjból ma már jobban meg lehet élni, mint nyolc évvel ezelőtt”
Akit eddig nem győztek meg a mindig csak az igazat mondó alkalmazottjának – ja, nem őket mind mi fizetjük, tehát mi vagyunk a munkaadójuk – szavai, annak levezetett néhány könnyen átlátható példát arról, hogy ez itt kérem már a Kánaán.
„Míg egy magyar nyugdíjas 2010-ben összességében átlagosan 77,8 kilogramm sertéscombot vásárolhatott (csont és csülök nélkül), 2016-ban az éves juttatása már 105,8 kilogramm megvételét tette lehetővé.
Hasonlóan bontott csirkéből is több jutott a hat év alatt megnövekedett összegből, a nyolc évvel ezelőtti 118,5 kilogramm helyett 2016-ban már több mint 150 kilogrammnyi feldolgozott szárnyast vásárolhattak átlagosan a nyugdíjasok. A csontos marhahús esetében szerényebb volt a változás: a 2010-es évi átlagos 60 kilogramm 2016-ra 63,8 kilogrammra kúszott fel.
A pékáruk esetében is látványos a növekedés. Míg a fehér kenyérnél 6 év alatt 82 kilogrammal, átlagosan 354-ről 436 kilogrammra, zsemléből 4545 darabról 6178-ra emelkedett az egy nyugdíjból megvásárolható mennyiség.
A Fidesz képviselőinek fontosabb Paks II., mint a nyugdíjasok könnyebb élete
Szintén számottevő a tej és tejtermékek fogyasztói árához kapcsolódó változás: míg 2010-ben egy átlagos éves nyugdíjból 430 liter 2,8 százalékos pasztőrözött tejet lehetett venni, 2016-ban már 541 litert. Trappista sajtból hat év alatt 62 kilogrammról 78 kilogrammra emelkedett a nyugdíjasok juttatásából megvásárolható átlagos éves mennyiség.
A tojás esetében a KSH és az ONYF a 2010-es 2699 darab után 2016-ban 3173 darabról adott számot átlagosan, míg a burgonya megvásárolható mennyiségében éves szinten a vizsgált időszakban 46 kilogrammos gyarapodás következett be, 617-ről 663 kilogrammra.”
Mindebből következik: mindenki szavazzon a Fideszre, mert csak és pont!
A kedvenc összevetésünk:
„Míg 2010-ben egy magyarországi nyugdíjas 1,3 darab hűtőszekrényt és 1,4 darab gáztűzhelyet vásárolhatott meg egy adott évben átlagos költés mellett, addig 2016-ban ugyanezekből már 2, illetve 1,7 darabot vehetett.”
Valahogy nem került be a felsorolásba, hogy ha teheti, ne menjen orvoshoz, pláne kórházba, mert ott még vannak problémák, vagy azon ne rágja magát, ha az unokáját csak fényképről látja, örüljön az 1.7 gáztűzhelynek!
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….