Connect with us

Blogbazár

Dr. Czeglédy Csaba: végülis Magyarország jogállam. Papíron……

orban-maszk
Megosztás

„A Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította Varju László országgyűlési képviselő túlrendelt, túlárazott lélegeztetőgépek miatt tett feljelentését. Ügyvédi irodánk közreműködésével tegnap panaszt tett ellene.

Nézzük, mivel indokolta az NNI, hogy nem nyomoz:

  • Az illetékes miniszter által tett feljelentésről – akinek a beszerzett eszközök vonatkozásában ellenőrzési kötelezettsége során szabályszegésre, bűncselekményre utaló körülményeket nem sikerült feltárni – a hatóságnak nincs tudomása.
  • A hatóság a jogszabályok által biztosított adatszerző tevékenység útján sem jutott olyan megállapításra, mely bűncselekmény gyanúját támasztaná alá.
  • A szándékos vagyonkezelői kötelességszegésre utaló adat sem állapítható meg, ilyen konkrét információt a feljelentés és a rendelkezésre bocsátott irat nem tartalmaz.

Az NNI csupán három napot kapott, hogy a feljelentés kiegészítése érdekében eljárjon

Október 13-án délután keresték Varju Lászlót és ügyvédi irodánkat, hogy legkésőbb 16-ig el kell végezniük az eljárási cselekményeket. Pénteken hallgatták meg Varju Lászlót – akkor még én vele tudtam lenni -, rá hétfőn már meg is érkezett a feljelentés elutasítása.

Az újságírók segítségével annyi iratot adtunk át nekik, aminek csak az átvétele tartott negyed órán át.

Számtalan szerződés másolatot is megkaptak, továbbá táblázatokat, grafikonokat. Kizárt, hogy ennyi idő alatt áttanulmányozták őket.

Végülis is nagyjából csak 100 milliárd forint kár érte országunkat a túlárazott, túlrendelt gépek miatt. Nincsen itt semmi látnivaló.

A panaszban szerepel, hogy a nyomozóhatóság helyett a sajtó kiderítette,

hogy a magyar külképviseletek azt a feladatot kapták a külügyi tárcától, hogy próbáljanak meg eladni nyolcezer lélegeztetőgépet. A HVG érdeklődésére a tárca megerősítette, hogy a „készleten felüli gépeket” valóban megpróbálják értékesíteni, azonban konkrét számot nem közöltek.

Pont a „készleten felüli gépek” vonatkozásában merül fel a hűtlen kezelés bűncselekményi gyanúja.

Az is részletesen szerepel a panaszban,

hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) is vett tavasszal lélegeztetőgépeket, egészen pontosan 2.481 darabot. Csakhogy míg a külügyminisztérium átlagosan 19,8 millió forintért vásárolta a berendezéseket, az ÁEEK 10,8 millióért. Ilyen összegű átlagár eltérés önmagában veti fel a bűncselekményi gyanút.

Kivéve az NNI-nél

A szükséges darabszám vonatkozásban Varju László részletesen elmondta, és adatokkal alátámasztotta, hogy az Operatív Törzs szerint legrosszabb esetben 10.000 darab lélegeztetőgépre lehet szüksége az országnak. Ennek kiszámolásakor nyilvánvalóan figyelembe vették a technikai és személyi feltételeket is. A külügyminisztérium pedig mindezeket figyelembe nem véve szerzett be legalább 8.000 darab géppel többet, ezzel hűtlenül kezelve a nemzeti vagyont.

A feljelentés október 16-án azzal került kiegészítésre,

hogy a KSH aktuális adatai alapján a külügyminisztérium által bejelentett 300 milliárdos beszerzésből 131,7 milliárdnyi lélegeztetőgép augusztusig nem érkezett meg Magyarországra.

Ez alapján az sem biztos, hogy az összes megrendelt és kifizetett lélegeztetőgép egyáltalán megérkezett hazánkba.

Varju László elmondta az eljárt nyomozóknak, ha annak gyanúja merül fel, hogy egy gazdálkodó szervezet csak papíron vásárolt meg 8 gépjárművet, a valóságban csupán 4 áll az udvaron, akkor az elrendelt nyomozás során a hatóság munkatársai bizonyosan számba veszik a megvásárolt gépjárműveket, és ha nincsen meg a 8, annak megalapozott gyanú miatt gyanúsítás lesz a következménye.

Csak azért, mert a tárgybeli esetben nem egy kisvállalkozás áll az események középpontjában,

és nem egy védtelen kisvállalkozó vonatkozásában merül fel bűncselekményi gyanú, hanem az államigazgatás egyik csúcsszerve intézte a túlrendelést túlárazottan, amelynek vezetője kormánytag, valamint sok időt és sok erőforrást venne igénybe a beszerzett lélegeztetőgépek egyesével való számbavétele, attól még erre vonatkozóan el kell végezni a szükséges nyomozati cselekményeket.

A panaszt a Fővárosi Fővárosi Főügyészség fogja elbírálni

Lehet tippelni, mi lesz az eredménye. Végülis Magyarország jogállam. Papíron.”

Forrás

Sas

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük