Kerítésen innen
Dr. Kunetz: mire vége a járványnak, talán sikerül majd egy épkézláb szabályrendszert is kialakítani!
Június 30-a van és teljes a fejetlenség, senki nem tudja pontosan, hogy az egy nap múlva kötelezően életbelépő szabályt hogy tarthatja be a jogkövetni szándékozó külföldről hazaérkező állampolgár.
Az orbáni mondás jegyében -“több Balaton, kevesebb Adria”- jelentősen változnak szombattól a járványügyi szempontból kockázatosnak ítélt – azaz sárga, vagy piros kategóriába sorolt – országokból hazatérőkre vonatkozó szabályok.
Eddig az állam fizette
azokat a koronavírus-teszteket, amelyek, ha negatívok lettek, mentesítették a hazatérőt a karantén alól.
Augusztus elsejétől
mindenkinek magának kell a saját teszteléséről gondoskodnia, ha a két hétnél korábban akar szabadulni a házi karanténból – emlékeztették a kormányhivatalok kedden a háziorvosokat arra, hogy miként azt a kormányzati eredetileg is tervezte, csak július végéig állja az állam a vizsgálat költségeit.
Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán hívta fel a figyelmet az anomáliára
és a maga vitriolos stílusában nyugalomra int mindannyiunkat:
„Senki sem tudja még, hogy pontosan hogyan kell majd kérvényezni, a külföldről hazaérkezőknek a koronavírus PCR tesztet. Nem lehet tudni, hogy magánszolgáltatókat igénybe lehet-e venni, vagy aki kéri, hogyan tudja ezt megtenni stb…
Megy majd a mutogatás a háziorvosra, az NNK-ra, mentőkre, kormányhivatalra.
De mindenkit szeretnék megnyugtatni, ma még csak július 30-a van, csütörtök.
Szerencsére a péntek és a hónap vége is egy napra esik.
Káslerék pedig mindig pénteken, munkaidő után szokták ismertetni rendeleteiket.
Tehát holnap délutánra várható, majd az első zavaros körlevél,
ami azt fogja tartalmazni, hogy hova kell kérvényezni, hogy kérvényezhessenek, ezt milyen formában kell végrehajtani és közben szükséges-e az úttörőnyakkendő viselete. Jövő héten pénteken várható majd az első módosítása a majd holnap megjelenő rendeletnek, és így tovább rá egy hétre a második.
Mire vége lesz a járványnak, talán sikerül majd egy épkézláb szabályrendszert is kialakítani, szóval van még időnk, nyugalom.”
Szerző
Friss
- Győztek az akadémikusok, sikeresen kiutálták Orbán Viktort az MTA alapításának 200 évfordulójáról
- ‘Zsebvizitet’ tartottunk a Vatikán bíborosainál
- Orbán Viktor döntött: nem hagyja ki Ferenc pápa temetését – Élőben jelentkezik be a Vatikánból
- Aki kérdez: Juszt László – Aki nem válaszol: Orbán Viktor
- ‘…hogy az Egyesült Arab Emírségekbe is eljusson!…’ – Magyar Péter, az informátor…..
- Megvan, ki nyerte el a Szkeptikus Társaság Laposföld-díját
- Jézus és a vele állítólagosan egy jegyben született Halak (!) horoszkópja
- Bruck Gábor: Magyar Pétert nem kell szeretni. Csak győzzön…..
- Orbán Pilisvörösváron ‘ellenajánlatra’ várva: ‘Trump elnök rendszeresen kérdezgeti, mikor lépünk már ki az EU-ból’
- Delegáltuk a gondolkodást – mi lesz most?