Június 10-én a NEAK elküldte a szolgáltatóknak, a szükséges információkat az egyszeri 500 ezer forintos juttatás kedvezményezettjeiről, valamint az igénylés módjáról – hívta fel a figyelmet Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán.

“Mert bizony igényelni kell ám június 19-ig, aki kimarad az lemarad.

Ismét nagylelkűen elég időt adtak nyolc napot, március óta nem volt elég idő. De még semmi sem biztos, mert amint írják:

“Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fent szereplő információk még előzetesek, csupán a támogatási igények gyorsítását, egyszerűsítését szolgálják.

- Hirdetés -

A végleges jogosultsági és egyéb feltételeket, a támogatás összegének számítását, a támogatásra jogosult intézmények és a juttatásban részesülő dolgozók körét, valamint az igénylési időszak végét az erről szóló Korm. rendelet fogja részletesen tartalmazni.”

Részlet a levélből

“Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr!

Orbán Viktor Miniszterelnök Úr 2020. április 3-án bejelentette, hogy az egészségügyben dolgozók munkájuk és terhelésük elismeréseként bruttó 500.000 forint egyszeri rendkívüli juttatásban részesülnek

Jogosulti kör

Rendkívüli juttatásra jogosult az az egészségügyi dolgozó, aki az alábbi, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (a továbbiakban: NEAK) kötött érvényes finanszírozási szerződéssel rendelkező egészségügyi szolgáltató (a továbbiakban: közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató) valamelyikénél az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Eütev.) 7. § (2) bekezdése a)-g) és j) pontja szerinti jogviszony valamelyikében áll és annak keretében egészségügyi tevékenységet végez:
a) fekvő- illetve járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató,
b) egynapos sebészeti ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató,
c) laboratóriumi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató,
d) művesekezelést végző szolgáltató,
e) betegszállítást végző szolgáltató,
f) az Országos Mentőszolgálat,
g) az Országos Vérellátó Szolgálat.

Rendkívüli juttatásra jogosult továbbá az az egészségügyben dolgozó is, aki a fenti intézményi kör valamelyikénél foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll (pl. közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatott egyéb, műszaki, gazdasági, adminisztratív stb. dolgozók is).”

“Jogosultsági feltételek

A rendkívüli juttatásban azon bármely jogviszonyban foglalkoztatott dolgozók részesíthetőek, akik közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál fennálló jogviszonyuk 2020. április 01. napján és az igénylés kezdetének időpontjában is fennáll.

A rendkívüli juttatás mértéke független attól, hogy a dolgozó foglalkoztatása teljes vagy részmunkaidőben történik, ugyanakkor minden dolgozó csak egyszer részesíthető az elismerésben, többes jogviszony esetén is.
A rendkívüli juttatás mértéke független a munkában töltött napok számától is, tehát akkor is jogosult rá a dolgozó, ha fizetett vagy fizetés nélküli szabadságon, állásidőn, betegszabadságon, táppénzen volt/van, CSED, GYED, GYES ellátásban részesül stb.

Igénylés

A részletszabályokat tartalmazó jogszabály kihirdetését megelőzően a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő lehetőséget biztosít arra, hogy az egészségügyi szolgáltatók az adatrögzítéseket is és az igénylési folyamatokat megindítsák. Ezzel kívánunk segítséget nyújtani abban, hogy a nagyszámú dolgozói létszámra tekintettel megfelelő idő álljon rendelkezésükre.

Az igénylések benyújtása 2020. június 10. és június 19. között van lehetőség”

“A rendkívüli juttatásra való jogosultságot az egészségügyi és egészségügyben dolgozó munkáltatója, illetve megbízója (a továbbiakban együtt: egészségügyi szolgáltató munkáltató) képviseletére jogosult személy állapítja meg.”

“Utalványozás, kifizetés

A támogatás összege személyenként bruttó 500 ezer forint. A NEAK a munkáltató részére ezt az összeget a 17,5 %-os szociális hozzájárulási adó összegével együtt utalja. (…) A fel nem használt összeget majd az elszámolásban szükséges kimutatni és a NEAK fizetési felszólítását követően visszafizetni (amelyről a későbbiekben nyújtunk tájékoztatást).”

“Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fent szereplő információk még előzetesek,

csupán a támogatási igények gyorsítását, egyszerűsítését szolgálják. A végleges jogosultsági és egyéb feltételeket, a támogatás összegének számítását, a támogatásra jogosult intézmények és a juttatásban részesülő dolgozók körét, valamint az igénylési időszak végét az erről szóló Korm. rendelet fogja részletesen tartalmazni.

Kérdések esetén a [email protected] címen állunk szíves rendelkezésükre.

Segítő együttműködésüket előre is köszönjük!

Budapest, 2020. június 10.

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő”

gázolt

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét