Kiemelt hírek
Dr. László Imre az eszével dönt, ám a szívével él – Közös jelölt Újbudán
Dr. László Imrével tizenegy esztendeje készítettem az első interjúmat. Akkor a Szent Imre Kórház igazgató főorvosa volt. Az egykor halálgyárnak „becézett” kórházat ekkorra bátran keresték föl a betegek. Ősszel őt jelöli az MSZP, a Párbeszéd, a DK, az LMP, a Momentum és a Jobbik polgármesternek a budapesti XI. kerületben.
Részleges pályaív
De haladjunk sorjában! A kórház-igazgatást követően már a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjével, egészségpolitikusával beszélgettem. Most ismét faggattam, mert – ellenzéki remények szerint – egy újabb „pályamódosítás” előtt áll: az őszi önkormányzati választáson az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum közös polgármester-jelöltje a budapesti XI. kerületben.
Fideszes költekezés Újbudán
– Nem lesz egyszerű dolga. A kerület fideszes önkormányzata – úgy tűnik – meg kívánja vásárolni az itt élők voksait. Mint azt a Városi Kurír is megírta, mindenkinek ingyenes ajándékcsomaggal „kedveskedik” – habár ennek értéke nem éri el az ezer forintot.
– Tegyék! Engem leginkább az érdekelne, hogy az ajándék ára honnan van. Hiszen a XI. kerület – vagy ahogy néhány éve nevezzük, Újbuda – a főváros legnépesebb kerülete. Lakóinak száma 200 ezer körül van. Miből telik az önkormányzatnak ekkora összegre? De ezt a kérdést feltehetném más, a választási kampánnyal összefüggő kiadásra is. Például honnan szedték az árát annak a – minden háztartásba eljuttatott – drága, merített papírra nyomtatott, számos képpel illusztrált füzetnek, amelyben fideszes képviselők, Simicskó és Hoffman Tamás tevékenységét értékelik, ám az egykori szocialista polgármestert – akinek Újbuda sokat köszönhet –, Molnár Gyulát, „természetesen” meg sem említik. Ez a füzet többe van, mint az én teljes kampányom.
Nem mellesleg a kerület újságja sem említ senkit és semmit a fideszeseken kívül. A legutóbbi számban kilenc fotó volt Hoffman Tamásról. A címlapon is ő van – ismerve a jelölttel együtt lefotózott gyerekek és kutyák kampánysikerét – természetesen kutyával. Sajátos az ő története. Mikor hatalomra került, számos stiklit követett el. Az elején még adott a látszatra, De ma már meg sem magyarázza, nem indokolja a fideszes ügyeket. A legnagyobb baj az, hogy a kerület az ő ideje alatt nem fejlődött igazán. Abból élt, amit elődje Molnár Gyula teremtett. Visszatérve az ajándékcsomagra, aki átveszi, annak alá kell írnia egy ívet: névvel, címmel, telefonszámmal. És lám, máris bővül a Kubatov-lista!
Világcsúcs-beállító súlyemelőből orvos, orvosigazgatóból politikus
– Beszéljünk egy kicsit a múltról, a kezdetekről!
–1972-ben fejeztem be az egyetemet. Dolgoztam belgyógyászként, kardiológusként, de nem szakvizsgáztam belőle. Az én területem már 1976 óta a szervezés. Szakvizsgám egészségügyi szervezésből, valamint katona- és katasztrófa orvostanból van. Az egészségügynek Leningrádban volt egy vezérkari akadémiája, amit szintén elvégeztem. Aztán szereztem még egy diplomát a közgázon, egészségügyi menedzser szakon. Tíz évig voltam a Szent Imre Kórház – lánykori nevén Tétényi úti Kórház – igazgató főorvosa. Előtte 29 esztendőn át, egészen 2001-ig katonaorvos voltam, különböző beosztásokban. Utoljára – egészen addig, míg nyugállományba nem kértem magamat – a Központi Honvéd Kórház főigazgatójaként dolgoztam, majd – már nyugállományban – a Szent Imre Kórház igazgató főorvosa voltam, amíg az Orbán-kormány le nem cserélt egy „csapattagra”. Munkámat – még a menesztés előtt – a főváros Pro Urbe díjával is elismerték.
Hittem édesapámnak
Tudom, ma már nehezen hihető: én bizony egykor súlyemelő voltam. Ifjúsági válogatottként még 1965-ben nyomásból világcsúcsot állítottam be. Egyetemistaként viszont már nem sportoltam. Én ugyanis sohasem hittem abban, hogy két olyan komoly dolgot, mint a tisztességes tanulás és a versenysport, egyforma intenzitással, egyformán jól lehet csinálni. Meg aztán az édesapám, akit nagyon tiszteltem, azt mondta nekem, hogy „fiam, a sport csak pünkösdi királyság”. Hittem neki, és búcsút mondtam a sportkarriernek. De nem magának a sportnak, hiszen sportvezető voltam. Ebben a minőségemben hét olimpiára – többek között Atlantába, Sidneybe, Athénba és Barcelonába – utazhattam el. 1992-től 2001-ig én voltam a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke. Őszintén szólva, annak külön örülök, hogy nem voltam részese a dopping-botránynak.
Érdek nélküli szolgálat
– Ön napjainkban a Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetjének vezetőjeként, és országgyűlési képviselőjeként folytatja az igencsak reménytelennek tűnő küzdelmet. Parlamenti képviselő, a DK elnökségi tagja. Mi vitte rá, hogy ismét váltson?
– Furcsa, de szinte egyszerre keresett meg a polgármester-jelöltség ötletével Lakos Imre a DK-ból és Molnár Zsolt az MSZP-ből. Az érvrendszerük is hasonló volt. Mindkettőből elsősorban azt szűrtem le, hogy segíteni kell. Ahogy orvosként, kórházigazgatóként is ez volt számomra a legfontosabb. Tudok nemet mondani, ha kell. Dönteni az eszemmel döntök, ám a szívemmel élek. Ezért sokszor nagyon megvisel a kénytelenségből kimondott „nem”. Egész életemben érdek nélkül szolgáltam. Először a betegeket, aztán mindazokat, akiknek voksai alapján parlamenti képviselő lettem. Ha polgármester leszek, érdek nélkül fogom szolgálni a kerület lakosait.
– Bevallom, amikor megtudtam, ki az ellenzéki pártok közös jelöltje, azon gondolkodtam, mi vihette rá, hogy győzelem esetén otthagyja a parlamenti képviselőséget. Bár azt hiszem, sejtem. Annak idején megkérdeztem Öntől, ha valamiért döntenie kellene, mit választana.
– Mindenképpen a kórházi munkát folytatnám, nem a politikusit – mondta. – Nagy nosztalgiával gondolok a gyógyításra. Ám ma már nem tehetném meg, hogy gyógyító orvos legyek, hiszen évtizedek estek ki aktív gyógyítás nélkül az életemből. Igyekeznék minél többet javítani a betegek ápolásának körülményein. Mert ami ma van, arról jobb nem is beszélni! Mindenki tud jónéhány elborzasztó történetet ezzel kapcsolatban. Nagyon nehéz egy alulfinanszírozott rendszerben működőképes kórházat „csinálni”.
Harcolni kell!
– Ha ősszel polgármesterré választják, akkor is tartja magát ahhoz, ami annak idején a kórházigazgatói irodája falán hívta föl magára a figyelmemet? A századokkal ezelőtt élt orvos-teológus – Friedrich Oetinger – írta, és miután nekem nagyon tetszett a mondat, feljegyeztem magamnak és eltettem. Így szólt: „Adassék nékem annyi lelkierő, hogy mindazt elfogadjam, amin változtatni nem tudok, és bátorság ahhoz, hogy mindazt megváltoztassam, amire képes vagyok, és bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük.”
– Talán annyit tennék hozzá, hogy amit az adott politika miatt nem tudok megváltoztatni, az csakis időszakosan lehet igaz, és harcolni kell, hogy ez az idő minél rövidebb legyen.
