Kerítésen innen
Ebben mi lehet a bóni? Közlöny van arról, hogy szeptembertől ugrott az iskolások ingyenes Országházba látogatása (is) – Frissítve!
Aki érti, tegye fel a kezét! Az „Orbán Viktor sk.” aláírással a Magyar Közlönyben megjelent saláta-cucc egyik eleme, hogy a kormány módosította a nemzeti identitás erősítését célzó programokról szóló határozatát, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy szeptembertől nem látogathatnak múzeumokat, vagy az Országház épületét évente egyszer általános iskolás diákok – szúrta ki a Telex.
Lázár Ervin Program
a kormány 2019-ben hozta létre a Lázár Ervin Programot, ami
minden, az 1–8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosította színházi, tánc- és cirkuszi előadásokra, komolyzenei hangversenyekre, muzeális intézményekbe, őshonos állatok bemutatóhelyeire, katonai hagyományőrző bemutatókra, az Országházba, valamint az „Álmok Álmodói 20” kiállításra.
Ezt a felsorolást módosították, és kimaradt belőle az utolsó négy tétel:
Na jó, ez érthető, de a többi?
Az Álmok Álmodói 20 egy interaktív kiállítás volt a Millenárison, hatszáz tudós, felfedező, és egyéb neves magyar munkásságáról és találmányairól.
A kiállítás több mint egy éve bezárt, szóval érthető, hogy miért nincsen már a listán.
Na de
- az őshonos állatok bemutatóhelyei.
- a katonai hagyományőrző bemutatók,
- az Országház
még létező helyek, ahol ezután nem kívánatosak a srácok?
A hivatalos önmeghatározás a Lázár Ervin programot bemutató honlapról:
„Cél: a művészet – szociális helyzettől és területi elhelyezkedéstől függetlenül – minden köznevelésben tanuló diák számára egyenlő feltételek mellett hozzáférhető legyen.
Elvárt hatások: A Program hosszú távon kedvezően befolyásolja majd a felnövekvő generáció felnőttkori kulturális intézmény-látogatási hajlandóságát és szokásait. A Programban részt vevő szervezetek törekedjenek, hogy
- megteremtsék Magyarország teljes lefedettségét a diákok kultúrafogyasztása tekintetében;
- csökkentsék a kulturális esélyegyenlőtlenséget, a szociális, gazdasági és területi különbségeket a gyermekek művészethez jutásával kapcsolatban;
- ösztönözzék az előadó-művészeti szervezetek aktív részvételét a kulturális érétkeink megóvásában, minél szélesebb körű megismertetésében és átörökítésében, valamint az új értékek létrehozásában;
- elősegítsék a diákok életkori sajátosságaiknak megfelelő, tanulmányikhoz kapcsolódó, az oktatási-nevelési célokkal összhangban lévő művészeti élményben részesedését;
- megalapozzák a felnövekvő generációk felnőttkori színház-, illetve kulturálisintézmény-látogatási szokását;
- erősítsék a fiatal generációk nemzeti identitástudatát;
- továbbfejlesszék a hazai előadó-művészeti szférát, mint a kontinens legerősebb színházi hálózatát….”
Frissítés!
A kormány pontosított. A Telex az országgyűlés hivatalától azt a tájékoztatást kapta, hogy részben marad a Parlament ingyenes látogatása, de ez immáron csak az óvodásokra, illetve azokra az általános iskolásokra vonatkozik, akik társadalmi, állampolgári vagy gazdasági ismeretek elsajátítását célzó tantárgyak keretében érkeznek az intézménybe.
Az óvodás, általános és középiskolás csoportok számára az Országház látogatás eddig is ingyenes volt és a jövőben is az marad, változtatást nem tervezünk!
– írták a lapnak.
Friss
- Orbán Balázs „hősi halált halt” dédnagyapa-hivatkozása Sulyok Tamás „családi legendárium”-esetére hajaz
- Ágoston László: belegondoltál már mire „képezik ki” a gyerekeidet a honvédelmi ismeretek órán?
- Meghalt Maggie Smith, a Harry Potter filmek McGalagony pofesszora
- Dr. Karsai Dániel: az egész NER-nek és főként Orbán miniszteNERelnöknek jó bátrulást kívánok
- Orbán Viktor most éppen a Balkánon hergel Brüsszel ellen
- Feszülnek az idegek a jobboldalon – Kormány és ellenzéke egymással acsarkodik
- Hankó miniszter sk. vétózta a független társulatok NKA-s támogatását
- Bayer Zsolt valójában a Spar vezető marketingese?
- Juszt-matek a 39. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 33.6 milliárd = tesók között 119.6 milliárd forint, 1.495 darab 80 milliós lakás ára
- Magyar Péter testvére, Márton lapot alapít, ami „nem a Tisza „mellékfolyója” lesz”