Connect with us

Koronavírus

Egy renitens pécsi bank – belépés csak maszk nélkül?

maszk
Megosztás

A járvány és a szigorítások ellenére csak maszk nélkül lehet belépni abba a pécsi pénzintézetbe, amelyet korábban kétszer is kiraboltak. A bankban biztonsági okokból ugyanis mindenkit lefényképeznek, aki belép az ügyféltérbe – írta az ATV.

Később már fel lehet tenni a maszkot….

Az egykori maszkos rablót egyébként azóta sem sikerült kézre keríteni, pedig egymillió forint jár a nyomravezetőnek.

A bankot egy év alatt kétszer is kirabolták

Jól látszik a banki biztonsági kamera felvételén, hogy a férfi fegyverrel a kezében lép a pulthoz, és a bevételt követeli. Az is jól látszik, hogy orvosi maszkot visel a rablás alatt. Így azóta aki belép a bankba, a járványügyi szigorítások ellenére le kell vegye a maszkot, hogy láthassa a kamera az arcát, majd ezután mehet ügyet intézni, de már újra maszkban.

„Bankbiztonsági szempontból ezt nagyon jó dolognak tartom, mert így a bűnözők nem érzik magukat biztonságban a maszkkal takart arcukkal, így a lakosság és az ott dolgozók is biztonságban érezhetik magukat”

– mondta híradónknak Katona Tünde biztonsági szakértő.

Kiss Lászlót fél éve meg is gyanúsítottak a bankrablással,

mondván, ő is úgy sántít, mint akit a rendőrség keres az üggyel kapcsolatban. Szerinte jógi aggályokat vet fel a maszk levétele zárt helyiségben, hiszen járvány van, és kötelező. Szerinte egy bank nem bírálhatja felül a kormány járványügyi intézkedéseit.

„Abszurdnak tartom, mert milyen jogon sértik a személyiségi jogaimat, én úgy érzem, ez a személyiségi jogok megsértése, arról van szó”

– vélekedett Kiss.

A takarékban az ATV híradójához eljuttatott közleményében azt írja:

a bankfiókba való belépéskor az arcmaszk, illetve az arcot takaró védőeszköz viselése kötelező.

Azt is kérik, hogy

belépéskor az ügyfél az arcát rövid időre tegye szabaddá.

Ennek oka pedig, hogy a a fiókokba érkező ügyfelek arcát biztonsági okokból rögzíteni tudják.

Ezután viszont újra fel kell rakni a maszkot.

kényszergyógykezelés

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük