BulvárKék fény

Egy kis nyugtató, egy kis pia, naná, hogy elaludt betörés közben

betörés

Elaludt betörés közben az a férfi, aki a gyanú szerint nyugtatók és két üveg bor után próbált bejutni egy zuglói házba – a rendőrök keltették fel.

A hétalvó betörő esete a zsarukkal

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett kísérlete miatt folytat eljárást egy budapesti férfi ellen, aki 2022. július 20-án éjfél körül egy lakatlan zuglói házba akart betörni, ám a rendőrök tetten érték. A nyomozás adatai szerint a 42 éves férfi felmászott az épület utcafronti teraszára, majd betörte az üvegezett teraszajtót, de nem jutott tovább, mert elnyomta az álom. B. Ernőt a rendőrök ébresztették fel, majd elfogták és előállították a BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányságára. Őt a nyomozók lopás bűntett kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Menedék a világ elől?

B. Ernő vallomásában tagadta, hogy lopni akart volna. Elmondása szerint összeveszett a feleségével, majd bánatában nyugtató tablettákat vett be két üveg borral, a XIV. kerületi ingatlanba pedig azért akart bemenni, hogy ott húzza meg magát az éjszaka.​

-írja a police.hu.

Még egy lúzer

Friss!

Comment here