Connect with us

Ez a nap

Elfogták a Kósával üzletelő csengeri nőt

a csengeri asszony és Kósa Lajos
Megosztás

Pénteken, néhány órával az után, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda körözése nyomán a Fővárosi Törvényszék kiadta az európai elfogató parancsot, a svájci hatóságok elfogták Szabó Gáborné Matkó Máriát – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ő a csengeri nő, aki Kósa Lajos fideszes politikus segítségét kérte állítólag 1300 milliárdos öröksége felhasználásához.

A csengeri asszony, aki tíz éven át kábította a helyi lakosokat, de rajtuk kívül ügyvédeket, vállalkozókat is Kelet-Magyarországon a mesés örökségének kamu sztorijával, egy nappal azelőtt hagyta el az országot, hogy a csalás miatt nyomozást folytató NNI beidézte volna gyanúsítotti kihallgatásra. Összesen háromszor idézték, hiába. Ügyvédjén keresztül, valamint a vele többször interjút készítő Független Hírügynökséggel is közölte, hogy nem hajlandó hazajönni.

Szabóné a nyomozás jelenlegi adatai szerint 30-50 embert csaphatott be Svájcban elhunyt édesapjára hivatkozva, aki állítólag hatalmas vagyont hagyott rá három országban, Svájcban, Németországban és Franciaországban. Eleinte még 1300 milliárd forintnyi összegről beszélt, majd emelte  tétet, és megduplázta az “örökséget”. Ahogy haladt előre a mesében, úgy lett az 1300 milliárdból 2600 milliárd, svájci fegyvergyár, értékes fegyverek, de még pénzintézeti tulajdonrész is.

A nyomozás csalás miatt a Kiskun Tender Kft. feljelentése nyomán indult, akiket szintén tetemes összeggel károsított meg a nő. A rendőrség felhívására sorra jelentkeztek azok a megkárosítottak, akik évek óta várták, hogy Marika visszaadja az általuk kölcsönzött pénzt, hiába. Összesen háromszor próbálták gyanúsítotti kihallgatásra idézni a csengeri asszonyt – aki nevetett a markában, közben hetente kétszer nyilatkozott külföldről a sajtónak.

A Fővárosi Törvényszék az NNI körözése nyomán, a Fővárosi Főügyészség indítványára elrendelte az európai elfogatóparancs kiadását. Bennfentes információkra hivatkozva ír a portál arról, hogy az asszonyt Svájcban fogták el, pénteken. Vele volt egy üzlettársa, és két családtagja is – hogy velük mi lesz ez után, azt még nem lehet tudni.

(Forrás: atv.hu)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/csengeri-orokosno-kosa/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük