Connect with us

Ez a nap

A török ellenzék kétségbe vonta Erdogan győzelmét

Erdogan ünnepel
Megosztás

Bejelentette győzelmét Recep Tayyip Erdogan török elnök a nem hivatalos eredmények alapján a vasárnapi elnökválasztáson. Bülent Tezcan, a legfőbb ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szóvivője szerint ugyanakkor az elnökválasztás nem dőlt el az első fordulóban. Frissítve: hivatalosan is Erdogan nyert.

Erdogan vasárnap este Isztambulban tartott sajtótájékoztatót, miután a szavazatok 97,81 százalékos feldolgozottságánál a voksok 52,53 százalékát tudhatta magáénak. Mint fogalmazott: „népünk személyemet bízta meg az államfői és a végrehajtói hatalom feladatával, ugyanakkor a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) és szövetségesének, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) megszavazott parlamenti többség a törvényhozás terén is nagy felelősséget rót a pártszövetségre”.

Az államfő leszögezte azt is, hogy a török vezetés a demokrácia iránti elkötelezettségét, és a szabadságjogok fejlesztését célzó határozottságát az elkövetkező időszakban még inkább megerősíti. Törökország a mostani választáson a közel 90 százalékos részvételi aránnyal az egész világnak leckét adott demokráciából. Leszögezte azt is, hogy a török vezetés a demokrácia iránti elkötelezettségét és a szabadságjogok fejlesztését célzó határozottságát az elkövetkező időszakban még inkább megerősíti – tette hozzá. Egyúttal megfogadta, hogy mind belföldön, mind külföldön folytatja a harcot azok ellen, akik Törökországot terrorszervezeteken keresztül veszélyeztetik.

Az ellenzék szerint az elnökválasztás a második fordulóra maradt

Tezcan a CHP ankarai székházában tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az elnökválasztás a második fordulóra maradt. Kifejtette: miközben az Anadolu török állami hírügynökség arról ír, hogy már az urnák több mint 90 százalékát kinyitották, a Legfőbb Választási Tanács (YSK) őhozzájuk olyan adatokat küld, amelyek szerint ugyanez az érték csak 50 százaléknál tart. „Egyesek túl korán zendítettek rá a dobra és a harsonára. Amikor még 40 millió szavazat és 110 ezer urna van hátra, senki ne kiáltsa ki magát államfőnek” – fogalmazott Tezcan. Kijelentette: Erdogan 51 százalékot ért el, és ez az érték még előreláthatóan 50 százalék alá csökken.

A hivatalban lévő államfőt, Erdogant az elnökválasztáson Muharrem Ince, a (CHP) jelöltje követi 30,76 százalékkal. Mögöttük Selahattin Demirtas, a Kurdbarát Népek Demokratikus (HDP) börtönben ülő egykori társelnöke 8,23, majd Meral Aksener, a Jó Párt (IP) jelöltje sorakozik 7,39 százalékkal. A két utolsó helyen álló jelölt együttesen alig haladja meg az 1 százalékot.

A parlamenti választásokon a szavazatok feldolgozottsága 97,71 százalék. Erdogan pártja, az AKP 42,42 százalékkal, és így a 600 fősre bővülő parlamentben 293 képviselőt szerzett és így elveszítette az önálló abszolút parlamenti többségét a törvényhozásban. Az AKP-val pártszövetségben induló Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) a vártnál jobban szerepelt, és jelenleg 11,17 százalékkal 49 mandátuma van. A pártszövetség együttes szavazataránya 53,59 százalék.

A kormánypárt várható mandátumainak száma azután esett nagymértékben, hogy a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) túllépte a 10 százalékos parlamenti küszöböt, és pillanatnyilag 11,46 százalékon áll, megszerezve 67 helyet az 550-ről 600 fősre bővülő törvényhozásban.

Az ellenzéki pártszövetség jelenleg 34,18 százalékkal rendelkezik. Ezen belül a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) a szavazatok 22,74 százalékát, a nacionalista Jó Párt (IP) a 10,7, az iszlamista Aranykor Pártja (SP) pedig a 1,36 százalékát szerezte meg.

A szövetségben induló pártok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha nem érik el a 10 százalékos határt.

A részvételi arány a Törökországban megszokott mértékben nagyon magas volt,

ezúttal az elnökválasztáson 88,14 százalék, a parlamenti választáson 87,28 százalék. A hatósági nyilvántartás szerint összesen 59 millió 391 ezer 328 török állampolgárnak volt lehetősége a mostani választáson az urnákhoz járulni, 56 millió 342 ezer 263-nak belföldön, 3 millió 49 ezer 65-nek pedig külföldön.

A vasárnapi választással életbe lépő végrehajtó elnöki rendszer nagyobb hatalmat összpontosít a török államfő kezében, és egyben eltörli a kormányfői tisztséget. Az alkotmánymódosítást kis többséggel fogadták el a tavaly áprilisi népszavazáson.

Hivatalosan is Erdogan nyert

Hétfőre virradóra a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) adatai is megerősítették a korábbi előzetes eredményt.

A szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása alapján a hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan a voksok 52,4 százalékát szerezte meg a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson. Pártja is az első helyen végzett.

A Haber Türk televízió jelentése szerint Erdogan győzelmét elismerte legfőbb riválisa, Muharrem Ince, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje. „Elismerem, hogy a választáson Erdogan aratott győzelmet” – mondta. Egy másik televízió így idézi e politikust: „Kétségtelen, hogy nem volt igazságos ez a verseny, de elfogadom, hogy Erdogan nyert”.

A csaknem 60 millió szavazásra jogosult állampolgár rendkívül nagy arányban járult az urnákhoz, az elnökválasztáson 88,14 százalék, a parlamenti választáson 87,28 százalék. A CNN Türk kereskedelmi hírtelevízió „színes” kis tudósításában adott hírt arról, hogy egy választópolgár Vlagyimir Putyin orosz elnök nevét írta tollal a szavazólapra, és emellé tette az „igen” pecsétet.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök elsők között gratulált Erdogannak választási diadaláért. „A választási kampány eredményei bizonyítják, hogy honfitársai nagyra értékelik az ön sikeres munkáját, amelyet az ország további megszilárdításáért, erőteljes társadalmi-gazdasági fejlődéséért fejtett ki”. Lukasenka kifejezte meggyőződését, hogy Erdogan vezetésével Törökország „tovább halad a fejlődés és a felvirágzás útján”.

A parlamenti választásokon a szavazatok 99,8 százaléka alapján Erdogan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) által alkotott „Népszövetség” nevű pártszövetség a szavazatok 53,6 százalékát mondhatja magáénak, így 342 mandátumot kaphat a 600-ból az egykamarás parlamentben. Ezen belül az AKP 42,42 százalékot (293 parlamenti helyet), az MHP pedig 11,17 százalékot (49 mandátumot) szerzett.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Orbán Viktornak sikerült – világelső lett!

Frissítve! Erdogan nagy fölénnyel vezet a török választáson

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük