Banánköztársaság
Jávor Benedek: a zsarolás nem arról szól, hogy ne legyen jogállamiság mechanizmus, csupán arról, hogy az EU-költségvetés okán ne most véssék végleg kőbe a szabályokat
Lehet, hogy valójában épp az intézményi válság előidézése a céljuk, amiért nyilván nem lenne hálátlan Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdoğan sem, akiket Donald Trump veresége meglehetősen rosszul érintett. Egy kaotikus EU úgy kell nekik, mint egy falat kenyér.
Az EU-költségvetés ügyében emelt magyar és lengyel vétó után kialakult krízis kimenetele egyelőre bizonytalan. A tényleges vétó, vagy az EU engedékenysége éppúgy benne van a pakliban, mint a magyar és a lengyel kormány meghátrálása. Szólnak ugyanakkor érvek amellett, hogy sokkal inkább egy showműsort látunk, mint egy valóban elfajult konfliktust.
Először is,
a tényleges összeütközésnek nagyon magas ára lenne mindkét fél számára. A költségvetés és a helyreállítási csomag hónapokkal, akár egy évvel való megcsúszása nagyon súlyos helyzetbe hozná mind a magyar, mind a dél-európai gazdaságokat, és jelen helyzetben ezt egyik fél sem igazán engedheti meg magának.
Másodsorban
ráadásul nem csak a jogállamiság mechanizmus melletti kemény uniós kiállás, és a magyar-lengyel vétófenyegetés tényleges valóra váltása esetén kell jelentős késéssel számolni, hanem abban az esetben is, ha az EU meghátrálna, és feladná a tervezett szabályozást. A javaslat törlésének vagy jelentős módosításának ugyanis újra át kéne mennie a jogalkotási folyamaton, meg kellene járnia az Európai Parlamentet is. Ahol az álláspontok elég merevek, a Néppártot is beleértve az összes jelentős frakció egyöntetűen kinyilvánította, hogy nincs költségvetés jogállamisági mechanizmus nélkül. Azaz kétséges, hogy egyáltalán átmenne-e a mechanizmus kilúgozása. De feltéve, hogy valamilyen érvvel mégis rá lehetne venni az EP-t az ügy elengedésére, az eljárás akkor is hónapokat venne igénybe. Azaz az EU-nak a magyar-lengyel igények kiszolgálása majdnem ugyanazokat a károkat okozná, mint az azokkal való szembeszállás. Nehéz érvelni, hogy miért hajoljon meg az Unió Orbán igényei előtt, ha azzal ugyanott tart mint ha ellenáll ezeknek a követeléseknek.
A magyar kormány mesterterve odáig értelmezhető, hogy hogyan okozzon kárt az EU-nak, de az része nincs igazán kitalálva, hogy miért jó az EU-nak, ha enged, mi a nyereség a magyar álláspont elfogadása esetén?
Harmadszor:
a magyar költségvetésnek olyannyira szüksége van az uniós támogatásokra, hogy azok szépen bele is vannak tervezve 2021-re is.
Nyoma sincs annak, hogy számolnának az uniós kifizetések kiesésével vagy csúszásával.
Negyedrészt
Orbánék eddigi összes konfliktusának ez volt a táncrendje. Fenyegetőzni, zsarolni, elmenni a falig, egy picit talán azon is túl, tesztelve, hogy tényleg van-e ott fal, ahol mondják, és aztán ahol tényleg ütköznek, onnan visszalépni kettőt, és találni valami kompromisszumot, amivel egy picit erősebb helyzetbe kerül a magyar kormány, egy kicsit több elosztható forráshoz jut, de végső soron megállapodik az EU-val.
Mindezek fényében könnyen elképzelhetőnek tartom,
hogy a vétó fenyegetésével Orbán egyrészt csak az árat akarja emelni, további ellopható pár milliárdot kicsikarni, és az EP által nagyon erőteljesen visszakeményített jogállamiság mechanizmusban mégiscsak valamiféle, akármilyen csekély engedményt elérni.
A lengyel kormány egyes tagjai utalgatnak erre, hogy ők tulajdonképpen beletörődnének a mechanizmusba, és megelégednének azzal, ha az elindítását egyhangú tanácsi döntéshez kötnék (azt most tegyük zárójelbe, hogy ezt a Parlament aligha fogadná el). Vélhetőleg Orbán is sokkal inkább ebbe az irányba halad, és az eljárás erejét gyengítő módosításokat próbál csupán elérni. Az EU működése azokon a kompromisszumokon alapul évtizedek óta, amelyeket mindenki győzelemként tud eladni otthon.
Ebben az esetben Orbán itthon előadja a „szembeszálltunk Soros György brüsszeli helytartóival” műsort,
majd amit végül engedményként ki tud alkudni, bármi legyen is az, a
„térdre kényszerítettük az EU-t”
keretezésben adja el. Adott esetben ígéretet kap, hogy bizonyos pontokon a későbbiekben átnézik a jogszabályt, vagy pontosítanak rajta, beleraknak egy felülvizsgálati klauzulát (a Bizottság már most a jogállamiság közös meghatározásáról szóló párbeszédet kezdeményez januártól!)
Kap néhány millió plusz eurót családi halgazdaságok humán erőforrás fejlesztésére (és Mészáros Lőrinc másnap családi halgazdaságokat kezd alapítani). Az unió pedig azzal fog házalni a berzenkedő tagállamoknál, hogy megőrizte a jogállamisági mechanizmust (függetlenül attól, hogy a kompromisszum eredményeként mennyire is vették el az élét). Mindenki győz, mindenki boldog. Magyarország és Lengyelország pedig decemberben szépen megszavazza a költségvetést és a helyreállítási csomagot.
Korábban is ez volt a magyar stratégia: időt húzni,
későbbre tolni a mechanizmusról a döntést, mert amíg nincs döntés, addig még lehet harcolni, addig marad esély.
Most kétszeresen is kifizetődő lehet ez a hozzáállás: januártól a jogállamiság ügyében elég kétarcúan viselkedő Portugália tölti be az EU soros elnökségét, júliustól pedig Orbán egyik legfőbb politikai pártfogoltja, Janez Jansa szlovén miniszterelnök. Ha sikerül kitolni néhány hónappal a mechanizmus véglegesítését, akkor sokkal kedvezőbb körülmények és feltételek között lehet megvívni a végső csatát. A zsarolás nem arról szól, hogy NE legyen jogállamiság mechanizmus, csupán arról, hogy NE MOST véssék végleg kőbe a szabályokat.
Mindez persze csak feltételezés,
de érdekes, hogy a lenti cikkben a bizottsági ügyekben rendkívül tájékozott spanyol gazdasági miniszter is a helyzet megoldásával számol. Ezzel együtt lehetséges, hogy más motivációk mozgatják a magyar kormányt.
Lehet, hogy valójában épp az intézményi válság előidézése a céljuk, amiért nyilván nem lenne hálátlan Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdoğan sem, akiket Donald Trump veresége meglehetősen rosszul érintett. Egy kaotikus EU úgy kell nekik, mint egy falat kenyér.
Vagy az EU kényszeresen kompromisszumkereső bürokratái idő előtt beletörődnek Orbán sikerébe és engednek neki. Sőt, egyszerűen az is előfordulhat, hogy a szereplők, bármi is volt az eredeti tervük, egyszerűen elvesztik az uralmat a saját játszmáik felett, azok önálló életre kelnek, és belesodorják a kontinens országait egy olyan helyzetbe, amit igazából egyik fél sem kívánt. Csak azok szerepek, amelyeket felvettek, azok kényszerek, amikbe hozták magukat, már nem teszik lehetővé a kilépést az önálló logikával működni kezdő konfliktusból, és belesodródnak a következményekbe.
Egyes történészi vélemények szerint az I. világháború épp így tört ki.
Szerző
