Connect with us

Ez a nap

Európa, maradunk!

Megosztás

A Demokratikus Koalíció egy több, mint 500 oldalas dokumentumot állított össze az Orbán-rendszerről a néppárti Bölcsek Tanácsának. Mint emlékezetes, az Európai Néppárt március 20-án felfüggesztette a Fidesz tagságát a pártszövetségben. A Fidesz felfüggesztésén túl úgy döntöttek, hogy egy három veterán néppárti politikusból álló bizottságot, az úgynevezett Bölcsek Tanácsát küldik ide azzal a megbízatással, hogy megfigyeljék: a Fidesz követi-e a Néppárt alapvető értékeit.

Orbán Viktor nem való sem a Néppártba, sem Európába

A DK elvégezte azt munkát, ami egy ilyen helyzetben egy hazafias, Európa-párti ellenzéki pártnak kötelessége – tájékoztatta a sajtót Arató Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese. A DK egy több mint 500 oldalas összeállítást készített, amit eljuttat a néppárti Bölcsek Tanácsának. Ebben kizárólag független nemzetközi szervezetek jelentései szerepelnek az elmúlt évekből. Olyan jelentések, amelyek bár a Néppárt politikusai előtt is ismertek, így együtt, összegyűjtve azonban riasztó képet festenek Orbán politikájáról és a magyar demokráciáról.

Az összeállításból egyértelműen kiderül: Orbán Viktor nem való sem a Néppártba, sem Európába. Ezt csak az nem látja, aki nem akarja látni. A DK azért küzd az európai parlamenti választáson, hogy megmutassa, a magyar népnek – Orbán Viktorral ellentétben – igenis helye van az EU-ban. Ezért mondjuk azt, hogy Európa, maradunk!

Kapcsolódó

A Fidesz semmilyen jogát nem gyakorolhatja az EPP-ben

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük