Kerítésen túl
Európai Tanács: a magyar kormány törvényjavaslatainak elfogadása károsan hatna az emberi jogok helyzetére Magyarországon
Az Európai Tanács arra szólítja fel a magyar Országgyűlést, hogy halassza el a magyar kormány által múlt pénteken előterjesztett törvényjavaslat-tervezetekről szóló szavazását, elfogadásuk ugyanis messzemenően káros lenne az emberi jogok magyarországi helyzetére – jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.
Az éj leple alatt benyújtott törvényről…..
Dunja Mijatovic közleményében kiemelte,
az összetett jogszabálycsomagban szereplő, előzetes egyeztetés nélkül benyújtott, az igazságszolgáltatás működését, a választási törvényt, a nemzeti emberi jogi struktúrákat, a közpénzek ellenőrzését és a szexuális kisebbségeket érintő javaslatok elfogadásuk esetén alááshatják a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat Magyarországon.
Kijelentette: noha a tagállamoknak van némi mérlegelési jogkörük arra, hogy saját belátásuk szerint alakítsák nemzeti emberi jogi struktúrájukat, elengedhetetlen, hogy ennek során tiszteletben tartsák a nemzetközileg elfogadott alapelveket, különösen az érintett testületek függetlenségének és hatékonyságának biztosítását és tiszteletben tartását.
Az emberi jogi biztos véleménye szerint a magyar kormány által javasolt törvénymódosítások
némelyike az igazságszolgáltatás
„elmúlt évtizedben már megkopott” függetlenségét áshatja alá, továbbá különös aggodalmakat vet fel a Kúria elnöke hatáskörének kiszélesítésére irányuló javaslat is. Szintén aggasztónak nevezte a szexuális kisebbségek „megbélyegzésének fokozódását”, valamint jogaiknak a méltóságukat is érintő „manipulálását” politikai haszonszerzés céljából.
Leszögezte: amint arra az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság is rámutatott,
ilyen nagy horderejű jogalkotási javaslatokat, különösen alkotmánymódosítást nem szabad elfogadni rendkívüli állapot idején. Az előkészítésüket biztosító demokratikus párbeszéd lehetőségei ugyanis korlátozottak ilyen időszakban.
Mijatovic végezetül arra szólította fel a magyar parlamentet,
hogy halassza el a szavazást a rendkívüli állapot feloldása utáni időszakra. Azt megelőzően pedig folytasson széles körű konzultációkat a változások hatását elsőként megérző magyar nyilvánossággal, valamint egyeztessen a Velencei Bizottsággal az emberi jogok betartása érdekében.
Szerző
Friss
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256…..
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!