Kerítésen innen
Fidesz-közeli haverok szervezetten lopják az uniós pénzeket?
A Városi Kurír is több alkalommal foglakozott azzal, hogy milyen bicskanyitogató módon nyúlják le a Fideszhez közelálló haverok az uniós pénzeket. Hadházy Ákos az elmúlt hetekben bemutatott egymilliós sportnap (három ember focizik egy deszkabudi előtt ) minden jel szerint nem kivétel, hanem szabály. Ezt erősítette meg a független országgyűlési képviselő a legutóbbi korrupcióinfón bemutatott hihetetlen esetekkel. Ezek, mint látni fogjuk, annyira abszurdak, hogy azon csodálkozunk, miért nincsenek még lakat alatt azok, akik közreműködtek ezekben a „huncutságokban”.
A képviselő összegyűjtött egy csokorral
azokból a “rendezvényekből”, amiket sokszor a legnyomorultabb helyzetű kis falvakban, alkalmanként 500 ezer-1 millió forintos EU támogatásból, egy erre szakosodott budapesti céghálózat vállalt el.
Hadházy szerint: „ezek groteszk, vicces “események”, messziről látszik, hogy cinikus bűnözők állították össze őket, akik a rutinszerű “sport és egészségnapok” betervezése közben szórakoztak kicsit poénos “rendezvények” kitalálásával.” Rengeteg információt kap arrók, hogy ezeket a rendezvényeket sosem gondolták komolyan, csak hamis jelenléti ívekkel és hamis képekkel dokumentálták őket. Látszatra minden rendben, le van szépen minden papírozva, csak éppen ordas nagy kamu az egész.
A parlamenti képviselő megfogalmazta, hogy
„A DFT Kft és a körülötte álló céghálózat újra aktiválta magát, hogy a legszegényebbek felemelésére szánt EU pénzeket intézményesen csalják el. A pénzt hátrányos helyzetű falvak kapják, majd kamu, legtöbbször egyajánlatos közbeszerzéseken azonnal egy pesti céghálózatnak adják, akik az általam most bemutatott közbeszerzéseken eddig kb. 800 milliót kaszáltak.”
Számos eseményt felsorolt, amelyek mindegyike arcpirító, látszik kizárólag a pénzek lenyúlása volt a cél
Ezek közül néhányat bemutatunk olvasóinknak is:
1) Balatonföldvár környékén
pl. 53 órányi ”rendezvény” szervezését 29 millióért , azaz ÓRÁNKÉNT 500.000.- forintért vállalta a cég. A rendezvények közül az alábbi talán a legviccesebb:
Anyatejes Világnap: 1 előadó bemutatja Helen Doron English nyelvtanulási módszerét, 1 előadó mesét mond, 2 előadó olyan eszközöket mutat be, amik megkönnyítik az édesanyák mindennapjait
100 fő; 3 óra
2) Egy másik kistérségben, Győrvár környékén
rendezvényenként 500 ezer forintért, összesen 70 millióért tart néhány órás “rendezvényeket” ugyanannak a céghálónak a tagja. Ezek közül egy igazi gyöngyszem:
Gersekarát (600 lelkes falu Vas megyében): Autómentes családi nap 1 alkalom, 60 fő; 3 óra (!!!!) (500 ezer ft)
3) Gyenesdiás környékén
1 millió forint/ alkalomért rendeztek 3 órás rendezvényeket, összesen 40 db-ot 40 millióért. Egyik jellemző esemény :
Gyermeknapi rendezvény Karmancson (800 fős falu Zalában) Az ajánlattevőtől elvárt a rendezvény megszervezése 1 alkalommal, 50 fő részére, 4 órás időtartamban. A rendezvény alkalmával a gyermekek számára ugráló vár kerül felállításra, emellett kerékpáros ügyességi versenyen vehetnek részt. Egész napos lángos sütésre és evésre is lehetőségük volt a résztvevőknek.
4, Várvölgyön
(1000 fős zalai falu) kicsit egysíkúra sikerült a tervezett események sora, mintha elfogytak volna az ötletek. Az első a Májusfa állítás és anyák napja:
Az Ajánlattevő a rendezvényt 1 alkalommal szervezi meg, 35 fő részére, minimum 4 órás időtartamban. Tartalom: A hagyományosnak számító májusfa állítás áll a rendezvény középpontjában, emellett az anyák napjára készülhetnek a résztvevők, ahol lehetőségük lesz kosárfonásra is.
A kormány titkolja az ország korrupciós állapotáról szóló jelentést
A második: Májusfa kitáncolás
Az Ajánlattevő a rendezvényt 1 alkalommal szervezi meg, 35 fő részére, minimum 4 órás időtartamban. Tartalom: A rendezvény alkalmával a hagyományos májusfa állítás és kitáncolás mellett kosárfonás is fogja színesíteni a szervezett programokat
5, Az abszurditást azonban lehet fokozni Zalaszántón (950 fős falu):
Szántói Egészségmegőrző Nap
Az Ajánlattevő a rendezvényt 1 alkalommal szervezi meg, 70 fő részére, összesen 4 órás időtartamban. A 4 darab 1 órás foglalkozáson (egy alkalom) történő ugyanazon 70 fő részvétele adja a pályázati felhívásban kötelezően előírt indikátort. A rendezvény alkalmával előadásokat hallgathatnak meg a résztvevők az egészséges életmód jegyében, ahol többek között kis- és nagyüzemi almatermelésről lesz szó Dick Maurick előadásában.
Az EU üzenete: nem finanszírozzák tovább a fideszes korrupciót
6, A tanfolyamonkénti egymilliós tréningek esetén is nagyon sok kérdés merül fel, ezek közül csak egyet emelt ki a képviselő:
REZI faluban 2X20 fős, egyenként 30 órás tanfolyamot indítanak a legelesettebbek számára ÖNÉLETRAJZÍRÁS TÉMAKÖRÉBEN!!! Az Ajánlattevő feladata 2 csoportban 20-20 fő részére 30 tanórás “Önéletrajz elemzés, készítés” témában képzések szervezése, előadó és a felnőttképzési törvényben meghatározott dokumentáció (értesítés, jelenléti ív, képzési ütemterv, haladási napló, tanúsítvány) biztosítása.
A pénzeket önkormányzati szövetségek nyerik el,
majd egy közbeszerzésen azonnal megbíznak budapesti cégeket a „rendezvényszervezéssel”. Úgy véli, a bemutatott, legszegényebbek felemelése ürügyén eltapsolt pénzek egyetlen céghálózathoz jutnak, amely az összes erre szakosodott hálózat közül a legszemtelenebb . A pár évvel ezelőtti botrányok után kissé csendben maradtak, de az elmúlt évben újra reaktiválódtak, ami azt jelenti, hogy a magyar állam minden fogadkozása ellenére tovább folytatódik az elesettek felemelésére szánt pénzek intézményesített lopása.
A DFT-Hungária szekere tavaly év végén indult be ismét, amikor gyorsan egymásután hat EFOP-pályázaton is nyert, közel 700 millió forint értékben. Mindegyiket „humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” címmel írták ki, ami itt annyit jelent, hogy több önkormányzat együtt pályázott. A jelek szerint a cég felhagyott a kamu ajánlattevő cégek futtatásával: úgy intézik, hogy ne nagyon legyen vetélytársuk (a hat közbeszerzésen összesen két részfeladatra volt más jelentkező, minden másért egyedül indultak és nyertek.
A pályázatokon a cég mondhatni a szokásos feladatokat végzi: rendezvényeket és képzéseket szervez. Hogy ez mennyire nem szolgálja az emberek érdekét, arra egyetlen példa elegendő: Balatonhenyén „közösségépítés” címszó alatt a következő programokat szervezték (a szerződés összértéke több mint 92 millió forint): szüreti táncos, zenés mulatság, falusi disznótor, főzőverseny, egészségnap, hagyományőrző fényünnep, fiatalok közösségépítő rendezvénye, beleértve egy könnyűzenei koncertet és egy balatonfüredi vízisíelést, illetve táncházat is. Az egészségfejlesztéshez pedig azzal járultak hozzá, hogy előadást szerveztek „a félelem természetéről” vagy meghívtak egy „neves focistát” előadást tartani. Nyilván a magyar vidéknek leginkább ilyesmire van szüksége…
Az ügy rendszerszintű csalásra utal:
ezeknek az EU pénzeknek az elosztása sem történhetett nagyon máshogyan, mint hogy a DFT cég ajánlotta fel szolgálatait már jóval a közbeszerzés kiírása előtt. A magyar ügyészséghez nincs értelme fordulni, persze, az OLAF -nak mindenesetre elküldi a képviselő a részleteket.
Forrás: korrupcioinfo.hu
Szerző
Friss
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
- Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
- Fülöp Attila, Orbán Viktor államtitkára újra szerzett pártízezer szavazatot a TISZA Pártnak
- „Na de én nem vagyok Fidesz-káder” – mondta Havas Henriknek az ismerőse
- Lehet a pénztárhoz fáradni Gönczi úr kérem – A kormánypárti „újságírás” diszkrét bája