Connect with us

Kerítésen innen

Figyelem! Óbudai és ovis gyereke van? Három óvónőnél mutattak ki koronavírus-fertőzést!

mutáns
Megosztás

Az Óbudai Százszorszép Óvoda három dolgozójának koronavírustesztje lett pozitív, ők haladéktalanul hatósági házi karanténba vonultak. Az intézmény közel összes munkatársa – mivel a szeptemberi évkezdésre készültek teljes létszámban – érintett lehet, emellett körülbelül 70 gyerek, akik augusztus utolsó két hetében jártak az óvodában.

A két tagintézménnyel működő óvoda három, igazoltan koronavírus-fertőzött pedagógusa bár jelenleg is tünetmentes,

a járványügyi hatóságok azonnali értesítését követően megkezdődött az érintettek (dolgozók, szülők és gondozók) tájékoztatása. A Bilingual Angol–Magyar Kétnyelvű Programmal együttműködő óvoda pedagógusai a program által biztosított szűrést követően értesültek tesztjeik pozitív eredményéről egy másik településen dolgozó pedagógus mérési eljárását és igazolt koronavírus-fertőzését követően – tudatta az obuda.hu.

„A kerületi operatív törzs ülését haladéktalanul összehívtam reggelre”

– mondta el dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere –,

„ahol döntés született a szükséges intézkedésekről. A jogszabályoknak megfelelően az érintett szerveket tájékoztattam. Jelenleg várjuk a további intézkedésekre vonatkozó információkat.”

Dr. Kiss László megerősítette: a járványügyi szakemberek minden szükséges intézkedést megkezdtek kerületünkben, valamint elrendelte az intézmény épületének és udvarának teljes körű fertőtlenítését.

Az Óbudai Százszorszép Óvoda bizonytalan ideig zárva tart

(a korlátozások mindkét tagintézményre vonatkoznak), a dolgozók, az oda járó gyerekek és családjuk biztonsága érdekében az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrend szerint az állami intézmények megkezdik a lehetséges kontaktok felkutatását.

„Ehhez az Önkormányzat minden segítséget haladéktalanul megad. Kérjük az érintetteket, legyenek a segítségünkre a folyamat során”

– mondta el a polgármester.

Azok, akiket a járványügyi intézkedés nem érint,

bármely kerületi intézményben kapnak ellátást előzetes egyeztetés alapján. Abban az esetben, ha bármely szülő/gondozó nem kívánja az óvodai ellátást igénybe venni, továbbra is orvosi igazolás nélkül megteheti.

„A kerületi önkormányzat szorosan együttműködik az intézkedések végrehajtásában.”

Dr. Kiss László mindenkit a járványügyi higiéniai előírások szigorú betartására kér, ha pedig valaki tüneteket észlel magán, haladéktalanul értesítse a körzeti orvosát, aki a további teendőkről fogja tájékoztatni, mondta el a polgármester.

https://www.facebook.com/KissLaszloBP03/posts/3500978046589500

A Százszorszép Óvodát érintő fejleményekről a portál folyamatosan hírt ad, de kövessék az intézmény Facebook-oldalát, indokolt esetben dr. Bozzayné Káli Tünde óvodavezetőtől kérhet tájékoztatást a kali.tunde@kszki.obuda.hu e-mail-címen, valamint a 0670/685 2239-es telefonszámon.

szenteltvíz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük