Kerítésen innen
Figyelem! Tesztalanyok lettünk! – és itt nem a Puskás Aréna focimeccs-tesztjére gondolok
Úgy dönthetett pártunk és kormányunk, hogy itt az ideje letesztelni – na nem koronavírusra!- a magyar lakosság hitbéli helyzetét, mert változás állt be a hülyítés-faktor terjeszthetőségében.
A gubanc
Arról már sokan értekeztek, hogy Orbán és a kommunikátorok minden néplélek-rezdülésről azonnal tudni akarnak, ezért folyamatosan monitorozzák, hogy egy-egy bejelentésük, megmozdulásuk, hogy ülepszik le a néplélekben. Érdekes kuriózum, hogy úgy dönthettek, kezd fakulni a Soros György nevével fémjelzett, hosszú évek óta mantrázott gyűlölnivaló-kijelölés, újjal próbálkoznak. Persze, hogy legyen mihez kötni az új mumust, Sorost azért felvezetésként belekeverik.
Mumusunk neve: Gerald Knaus
Ne szégyellje, ha még nem fújja a teljes munkásságát, csak idő kérdése és, ha jó számokat hoz a nép körében a pfujjognivaló-listán, akkor tuti mindenki fejből fújja majd tetteit.
Knaus jó alany, először is szociológus, ami már elég gáz foglalkozás 2020 Magyarországán, aztán az Európai Stabilitási Kezdeményezés nevű civil szervezet vezetője, amit Soros György és az Brüsszel is támogat. Ez a kvartett pont megfelelő lehet egy lejáratáshoz, persze szigorúan kerítésen belüli használatra.
(…egy vélemény a Facebookról: A Magyar Nemzet című kiadvány azt írja, hogy „hosszas keresés után” talált rá az Európai Stabilitási (más pártforrások szerint Biztonsági, de ez helytelen) Kezdeményezésre (ESI), amely Soros szócső és aláaknáz. Nos, miután az ESI -nek külön honlapja van, továbbá még a Wikipédián is fellelhető, nyilván csak azoknak okoz gondot megtalálni, akik a mai Magyar Nemzet emlőin csüngve szívták magukba az intelligenciát. Az ESI valóban térségünkről, valamint a Nyugat-Balkánról közöl igen értékes írásokat. legutóbb például Orbán diktatúrájáról („Az EU legveszélyesebb vezetője” címmel), de persze nem ez az egyetlen téma, ez csak amolyan visszakézből, bamm egyet. Amúgy komoly, tudományos célra is felhasználható kiadvány, ellentétben a Magyar Nemzettel, melynek példányai, igaz, összevágva, az olcsóbb illemhelyeken bizonyára megtalálhatók. European Stability Initiative (ESI). Olvassátok. Ajánlom. Tiszta tudomány, tiszta hang, objektív elemzés.)
1 hét alatt végigfutott a hír a teljes NER-médián
„Gerald Knaus osztrák szociológus az Európai Stabilitási Kezdeményezés elnevezésű álcivil szervezet vezetője a Soros-lobbi karmestere, a bevándorlás támogatója. Szervezetének egyik legnagyobb támogatója Soros György, de segíti a lobbista szervezetét Brüsszel és a német kormány is.”
-foglalta össze például az MTI.
A kedvenc az alábbi über-gáz mondat:
„GERALD Knaus a migránsokat mindig menekülteknek nevezi, és ez az ember áll a Magyarország elleni hadjáratok mögött.”
Hogy erre mi a bizonyíték?
A hírgyártók erre is gondoltak! Kicsit egyszerű-agyura sikeredett a megfejtés, de úgy tűnik, ennyire nézik le azokat, akiket elérni szándékoznak:
„Kiszelly Zoltán politológus is megerősítette”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Katsa
2020.09.09 12:39 at 12:39
Hm.
“Kiszelly Zoltán politológus is megerősítette”
Akkor ez bizony komoly érv a hitelességük talaján. Legalább annyira mint mikor a német hadsereg(Wehrmacht) rugalmas elszakadás műveletek sorát végezte a nagy háború idején egészen Sztálingrádtól Berlinig.