„A főesperes egy ideig némán, figyelmesen szemlélte a gigászi épületet, azután felsóhajtott, és jobb karját az asztalán nyitva heverő nyomtatott könyv, bal karját a Notre-Dame felé terjesztette. A tekintete szomorúan vándorolt a könyvről a templomépületre. – Ó, jaj! – szólt. – Ez megöli amazt.”


Az alábbi sorok Victor Hugo A párizsi Notre-Dame c. regénye

ötödik könyvének első fejezetében olvashatóak. A második fejezetben Hugo értelmezi a főesperes rejtélyes mondatát. Egyebek mellett az alábbiakat írja:

„Nézetünk szerint ennek a gondolatnak két oldala is van. Elsősorban is afféle papi gondolat: a papság rémülete az új hatóerőtől, a nyomtatástól; a szentély emberének borzadása Gutenberg sajtójának szemkápráztató ragyogásától… De e mögött… egy másik gondolat is meghúzódott… hogy az emberi gondolatnak, alakjával együtt, előbb-utóbb kifejezésmódja is megváltozik; hogy minden nemzedék uralkodó eszméje más-más anyagban és más-más alakban nyilatkozik meg…”

Így a XIX. századi Victor Hugo. És hogyan a XX. század végi, XXI. század eleji Kövér László?

Az alábbi videó mintha sokak figyelmét elkerülte volna. Pedig! A Vértanúk téri emlékműavatást követően az Index riportere a sietve távozó Kövér Lászlóval, menet közben, úgyszólván rohanvást, az alábbi interjút készítette.

– Index: Köszöntöm az Elnök urat! Az Indextől vagyok, Simor Dániel.
– Kövér László: Örvendek! De nem komolyan!
– Index: Amikor Szamuely Tiborokról beszél, vagy hasonlítja hozzájuk a mai politikai résztvevőket, akkor van konkrét ember is, akire gondol?
– Kövér László: Többen is vannak.
– Index: Mert elég komoly bűnöket elkövetett emberekről beszélünk.
– Kövér László: Többen is vannak. Többen is vannak.
– Index: Tud egy-két példát mondani?
– Kövér László: Igen! Név nélkül, akiket Önök soha nem emelnek ki, nem ítélnek el. Akik a politikai ellenfeleiknek a meggyilkolásának a kívánatos voltáról írogatnak a világhálón, büntetlenül. De remélem, ez nem sokáig lesz így.
– Index: De kire gondol? Ön olvasott ilyet?
– Kövér László: Igen! Ha tudnám a nevüket is fejből, akkor sem mondanám meg, mert nem érdemlik meg. De számon vannak tartva!
– Index: Számon vannak tartva?
– Kövér László: Igen, pontosan! Hát a világháló mindent számontart. Úgyhogy csak utána kell keresni.
– Index: Köszönöm!
– Kövér László: Nem szívesen!

A helyzet az, hogy Kövér száján nem először bugyog elő ehhez fogható alpári fenyegetőzés

A most épp bocskaiban feszítő házelnök például 2017 kora tavaszán egy fideszes rendezvényen az internetet, úgy általában, tudós és felelős magabiztossággal és egy hatvanas évekből visszamaradt járási párttitkár elemző képességével imigyen értékelte:

„Kifejezetten rühellem, utálom, úgy, ahogy van. Nevezzük nyugodtan nevükön a dolgokat.”

Egy-két hete, közvetlenül a választások után,

a magyar felsőoktatás vezérlő csillagának számító Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (anélkül, hogy oktatók és hallgatók elküldték volna őt melegebb éghajlatra, vagy legalább kikapcsolódni egy jó levegőjű hegyi szanatóriumba), ezt mondta:

„Most sajtószabadság van, nagyobb is, mint kellene. Főleg az internet miatt.”

Vagy 2016 májusában egy lengyel katolikus lapnak arról beszélt, hogy az internet „halálos veszélyt” jelent a demokráciára.

„A szemünk láttára születik egy új totalitarizmus, amely másként épül fel, mint a kommunizmus vagy a nácizmus… Nem ejt erőszakot a testünkön, hanem az elménket dominálja, kívánságokat, divatot, szükségletet kreál”

– mondta.

A fent idézett rövid interjú a videón 2 perc 35 után látható. A vizuális gyönyörérzetért érdemes megtekinteni.

Forrás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét