Blogbazár
„Guten Tag, Olaf, mi nem fogunk megfagyni télen, de Ti itt Európában legalább szülhettek férfiként….” – Ujhelyi „képzelt riportja”…..
Berlinben tárgyal holnap a Fidesz miniszterelnöke, az Olaf Scholz német kancellárral való hivatalos találkozón a kormányzati bejelentés szerint Európa-politikai, bilaterális, gazdaságpolitikai és nemzetközi témákról tárgyalnak majd, középpontban az orosz agresszióra adott reakcióval és az „ezzel összefüggő legújabb fejleményekkel”.
Berlinben tárgyal holnap a Fidesz miniszterelnöke, az Olaf Scholz német kancellárral való hivatalos találkozón a kormányzati bejelentés szerint Európa-politikai, bilaterális, gazdaságpolitikai és nemzetközi témákról tárgyalnak majd, középpontban az orosz agresszióra adott reakcióval és az „ezzel összefüggő legújabb fejleményekkel”.
Orbán nyilván megint páva kosztümben fog Berlinbe érkezni
és szokásának megfelelően táncolni fog, miközben idehaza persze harcos gladiátornak mutatkozik majd, aki a magyar érdekekért indul az arénába. Utóbbi nem csak nevetséges, de végtelenül unalmas hazugság is már – véleményezte a magyar miniszterelnök hétfői találkozóját Ujhelyi István szokásos heti nyílt levelében. Biztos vagyok benne, -folytatta- hogy a bátor és egyenes Orbán Viktor azzal fogja kezdeni a tárgyalásokat, amivel itthon is hergeli a népet:
Guten Tag, Olaf, mi nem fogunk megfagyni télen, de Ti itt Európában legalább szülhettek férfiként, „kinek mit intézett a kormánya, ugye”.
De a bátor és egyenes Orbán azt is nyilván Scholz asztalára teszi, amikor „bombához” hasonlította a német kormány bejelentését, miszerint sok száz milliárd euróval segítik meg saját német cégeiket, és miután Orbán bevallása szerint a szegényebb országok erre nem képesek, ezért ez a magyar kormányfő szerint
„kannibalizmussal” ér fel az Unióban.
Meg lennék lepve, ha a bátor és egyenes Orbán
nem olvasná a német kancellár fejére azt is Berlinben, amivel itthon uszítja a választóit, vagyishogy becsapták őt, amikor megszavazta az összes eddigi uniós szankciót, hiszen Putyin még nem térdelt le, a minimális fizetésből élő magyar családok már annál inkább. Nem hiszem, hogy a bátor és egyenes Orbán ne rongyolna neki a német kancellárnak és ne mondaná el neki is szemtől szembe, amit a szerb kormányfővel közös sajtótájékoztatón mondott, miszerint:
„mi mindig megvédtük a németeket a válságban, ők meg közben állandóan hátba lőttek bennünket.”
Itt a lehetőség a revansra, Miniszterelnök úr, itt az idő!
Biztos vagyok abban is, hogy Orbán karakán és kurucos módon addig fogja verni a berlini asztalt, amíg Scholz kancellár meg nem törik és vele együtt nem követeli az összes szankció visszavonását: beleértve Putyin vagyonának feloldását, az orosz oligarchák szabad mozgásának visszaadását, az orosz kamu-propaganda újbóli működését, az orosz fegyverkezéshez szükséges kereskedelmi szankciók eltörlését. Fogadni mernék, hogy a bátor és egyenes Orbán Viktor nem hagyja, hogy a német kancellár ismét a bolondját járassa vele és beszippantsa az európai elit tagjai közé.
Szabadságharc, méghozzá előre kihirdethetően győztes szabadságharc, ez fog történni Berlinben, istenuccse!
Persze, ha nem akarja majd a Fidesz miniszterelnök mélyre vinni a politikai csatát a német kancellárral, akkor a kormánypárt 5-ös számú tagkönyvének büszke tulajdonosát, igaz jóbarátját is idézhetné majd Olaf Scholznak. Hogy ne csak a magyar nyilvánosságnak jusson Bayer Zsolt gondolataiból, hanem annak is, akiről szólnak.
Ha Orbán elég bátor és egyenes,
akkor nyilván szembesíti Scholz kancellárt azzal a kormánypárti megmondó véleménnyel is, miszerint a német vezetést az
„elmebaj terjesztésének küldetéstudata hajtja”, hogy a kormány tele van „anarchista, kommunista, neomarxista seggfejekkel”,
hogy
a német kormány „elmehet a p…ba”,
illetve, hogy amit 2018-ban a menekültek kapcsán a német állam képviselt, azzal
„nagyobb bűnt követnek el most, mint dédszüleik akkor elkövettek, és akikre hivatkozva most megteszik azt, amit megtesznek.”
Biztos tartalmas és érdemi beszélgetés lenne, tegye ezt is Orbán úr a német kancellár asztalára, legyen ennyi magyar virtus Önben! Öntsünk végre tiszta vizet a német pohárba is! Hajrá! De, ha esetleg végre magába szállna a Fidesz miniszterelnöke és nem az állandó ellenségeskedés, az EU-ellenes szabadságharc, a kiskakaskodás és a sunyi bizniszelgetés lenne az egyetlen politikai innovációja, hanem a kompromisszumkészség, a magyar érdekek okos, de megalkuvástól mentes képviselete, akkor talán előrébb lennénk. Mindannyian.
Illusztráció: Ujhelyi István facebook oldala
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…