Connect with us

Kerítésen innen

Ha nem érdekli, hogy mit tervez a kormány két kerületnyi területen, ez nem az Ön cikke….

Megosztás

Úgy van, ahogy a miniszterelnök mondta egyszer: ne azt figyeljék, amit mondanak, hanem azt, amit tesznek….” – írta közleményében Karácsony Gergely főpolgármester. A bejegyzés apropója az volt, hogy a Magyar Közlönyben megjelent a XXIII. kerület és a Gyál területén fekvő egyes földrészletek beruházási célterületté nyilvánításáról nevű kormányhatározat.

Tudja, mi hiányzott égetően Budapestről? Hát az Orbán Ráhel által áhított immerzív színház potom 2.500 közmillióból
Megosztás

„Már megint át akarják verni a budapestieket. Hiába a hárító mondatok, a jelek arra utalnak, titokban továbbra is azon dolgozik a kormány, hogy kínai méreglerakatot telepítsen Budapestre, Soroksárra. Úgy van, ahogy a miniszterelnök mondta egyszer: ne azt figyeljék, amit mondanak, hanem azt, amit tesznek….” – írta közleményében Karácsony Gergely főpolgármester. A bejegyzés apropója az volt, hogy a Magyar Közlönyben megjelent a XXIII. kerület és a Gyál területén fekvő egyes földrészletek beruházási célterületté nyilvánításáról nevű kormányhatározat.


Már a spájzban….

Júniusban először a Direkt36 írt arról a Telexen is megjelent cikkében, hogy Kína Magyarországon hozna létre vegyianyag-lerakatot a vasúton ideszállított termékeinek, majd ebből az elosztóközpontból látnák el alapanyagokkal a kontinens akkumulátorgyárait. Orbán Viktor miniszterelnök júliusban a parlamentben egy ellenzéki kérdésre azt válaszolta, hogy ilyen vegyi elosztóüzem nem fog épülni, majd ezt később a kormány is megismételte. A Telex szeptember végén megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot (KTK), hogy megkérdezték:

  • valós-e a főpolgármester félelme;
  • ha nem, akkor a kormányhatározatban érintett soroksári és gyáli területen milyen beruházás készül;
  • milyen célt szolgál az, hogy akkora területen és léptékben kívánnak beruházást létrehozni, amekkora jelenleg nincs az országban;
  • ha megvalósul a beruházás, mekkora forgalmi terhelést kaphat az amúgy is túlterhelt M0-s és M5-ös autópálya;
  • történtek-e előzetes hatásvizsgálatok a légszennyezés, a forgalomnövekedés és egyéb várható környezeti terhelések felmérésére, és ha igen, azoknak mi lett az eredménye;
  • kinek vagy kiknek a tulajdonában vannak jelenleg ezek a területek, megvásárolta-e már ezeket a magyar állam, és ha igen, akkor mennyiért;
  • hogyan kívánják megvédeni a területen lévő, országos jelentőségű természeti értékeket.

A válasz:

„a miniszterelnök és a kormány már több alkalommal is nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja vegyianyag-elosztó létesítését, és így nem épül ilyen Magyarországon”.

A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumnak is elküldték kérdéseiket, amire a válasz:

„A nemzetgazdasági szempontok szerinti kiemelést gazdasági okok indokolták, amelynek során ingatlanfejlesztés fog történni.”

A 2022-es kormányrendeletben és az idei kormányhatározatban érintett területek műholdképen – Forrás: Fővárosi Önkormányzat

Több, mint gyanús…

Az érintett területek fideszes polgármesterei hallgatnak, viszont Koncz Róbert, a Momentum politikusa a Telexnek elmondta, hogy

egy ekkora mértékű beruházást véleménye szerint egyetlen fejlesztő sem lesz képes egyedül megcsinálni.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy adhat-e okot aggodalomra a soroksáriaknak a beruházás, azt felelte: a jelenlegi 500 hektár még nem kapcsolódik közvetlenül vasúthoz, de már belenyúlik abba a területbe, ami helyszíne lehetne egy új intermodális átrakónak. A teljes 800 hektár potenciálisan pedig elérhet a vasútvonalig, így a lehetőség fennáll.

„Kevés az esélye egy konkrét »Kínai Vegyianyag Átrakó Zrt.« megtelepülésének, ugyanakkor kb. 2-2,2 millió négyzetméter logisztikai épületben biztosan lesz rengeteg veszélyes anyag besorolású termék, vegyszerek, műtrágyák, vagy gyártási alapanyagok.”

Az előzményekről és a következményekről ide kattintva olvashat részletesebben.

„Mámai” MTI-bejelentés

Új ipari park létesül a tervek szerint Érd és Budafok határában

– jelentette be Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a 2010-ben megindult gazdasági fejlődést a világjárvány és a háború megakasztotta. A kormány elsődleges célja az idén az infláció letörése, hogy az év végére egy számjegyű legyen, majd ezt követően a gazdasági fejlődési folyamat beindítása, és ehhez konkrét fejlesztési projektek kellenek.

Orbán Viktor miniszterelnök kínai útján számos gazdasági vezetővel is tárgyalt, és felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország kiválóan alkalmas befektetési terület, kelet és nyugat közötti találkozási pont.

Fónagy János rámutatott: a találkozási pont szerep ellátásában fontos feladat hárul a logisztikára, és bár Magyarország jól áll ebben az ágazatban, de szükséges ennek erősítése. Az Érd és Budafok határán tervezett logisztikai és ipari park ehhez járulna hozzá. Aradszki András, Érd országgyűlési képviselője (KDNP) a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a város jó adottságokkal rendelkezik, ugyanakkor helyiadó-képessége alacsony. Az önkormányzatnak az élet minőségét javító fejlesztésekhez szüksége lenne még több helyiadóra.

A tervezett ipari park beruházás lehetővé teszi az önkormányzati bevételek emelkedését, és segítené, hogy az ottani lakosok helyben dolgozzanak.

Nagy Ádám, a GFM ipari ügyekért felelős helyettes államtitkára ismertette, hogy a projektben 68 hektár területről van szó, amelynek kétharmada Érdhez, egyharmada Budafokhoz tartozik.

Az elképzelések szerint magántőkéből 224 ezer négyzetméternyi csarnok, raktár épülne és 2000-nél több munkahely létesülne.

Az Érd és Budafok határán lévő terület fejlesztés előtt áll,

becslések szerint 40-50 milliárd forint fejlesztéssel létesülne az ipari park, amelynek jelentős része a logisztikai ágazatot érintené

– mondta a helyettes államtitkár.

A kormány azzal járul hozzá a fejlesztéshez, hogy a szükséges hatósági engedélyeztetést felgyorsítja a két-három éven belül megvalósuló beruházáshoz

– tette hozzá Nagy Ádám.

Szerző