Kiemelt hírek
Hosszú Katinka bronzérmes 200 méter vegyesen
Hosszú Katinka bronzérmet nyert 200 méter vegyesen szombaton a budapesti úszó Európa-bajnokságon. Telegdy Ádám 200 háton, míg a magyar vegyes gyorsváltó 4X100 méteren lett ötödik.
A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis 2:10.12 perces idővel csapott célba, és sorozatban öt Eb-győzelem után nem állhat a dobogó tetejére ebben a számban. Az aranyérmet ezúttal az izraeli Anastasia Gorbenko szerezte meg 2:09.99-es idővel.
Sebestyén Dalma 2:12.42-vel a hetedik lett.
A 32 éves Hosszú Katinka így is történelmet írt,
ugyanis 24. Eb-érmét nyerte, ezzel a svéd Sarah Sjöströmöt megelőzve minden idők legeredményesebb női úszójává lépett elő.
A rajt utáni pillangónál Hosszú csak negyedikként fordult, háton viszont megérkezett az élmezőnybe és mindösssze három századmásodperces különbséggel második volt. Mellen leszakadt, fél másodperces hátrányt kellett volna ledolgoznia 50 méter gyors alatt, így végül harmadikként csapott célba.
A futam után Hosszú az M4 Sportnak azt mondta, elégedett az Európa-bajnokságon mutatott teljesítményével, főként annak fényében, hogy “munkából jön”, most “nagyon jó helyen van”.
Női 200 m vegyes, Európa-bajnok:
Anastasia Gorbenko (Izrael) 2:09.99 perc
2. Abbie Wood (Nagy-Britannia) 2:10.03
3. Hosszú Katinka 2:10.12
…7. Sebestyén Dalma 2:12.42
Telegdy Ádám ötödik 200 méter háton
A magyar versenyző 1:56.67 perces idővel csapott célba.
A 2019-es világbajnokságon hetedik Telegdy Ádám fő számában egyéni legjobbját (1:56.34) megjavítva, 1:56.17 perces idővel a harmadik helyen jutott a szombati fináléba.
A döntőben Telegdy szinte végig az ötödik helyen haladt és ugyan megpróbált hajrázni, némiképp elfáradt, így nem tudott beleszólni az éremcsatába.
Az aranyérem az orosz Jevgenyij Rilov nyakába került.
Férfi 200 m hát, Európa-bajnok:
Jevgenyij Rilov (Oroszország) 1:54.46 perc
2. Luke Greenbank (Nagy-Britannia) 1:54.62
3. Roman Mityukov (Svájc) 1:56.33
…5. Telegdy Ádám 1:56.67
Ötödik a 4×100 méteres magyar vegyes gyorsváltó
A Németh Nándor, Bohus Richárd, Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni összetételű kvartett 3:26.27 perces idővel csapott célba. A számot a britek nyerték.
4×100 m vegyes gyorsváltó, Európa-bajnok:
Nagy-Britannia (Duncan Scott, Thomas Dean, Anna Hopkin, Freya Anderson) 3:22.07 perc
2. Hollandia 3:22.26
3. Olaszország 3:22.64
…5. Magyarország (Németh Nándor, Bohus Richárd, Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni) 3:26.27
További eredmények:
Férfiak
800 m gyors, Európa-bajnok:
Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 7:42.61 perc
2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 7:43.62
3. Gabriele Detti (Olaszország) 7:46.10
50 m mell, Európa-bajnok:
Adam Peaty (Nagy-Britannia) 26.21 másodperc
2. Ilja Simanovics (Fehéroroszország) 26.55
3. Nicolo Martinenghi (Olaszország) 26.68
Nők
100 m gyors, Európa-bajnok:
Femke Heemskerk (Hollandia) 53.05
2. Marie Wattel (Franciaország) 53.32
3. Anna Hopkin (Nagy-Britannia) 53.43
Milák Európa-bajnoki csúccsal döntős 100 méter pillangón
Milák Kristóf a legjobb, Szabó Szebasztián pedig a hatodik idővel jutott döntőbe 100 méter pillangón szombaton a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
A 200 méteren a Duna Arénában minden idők második legjobb eredményével győztes, abban a számban világcsúcstartó Milák a százas előfutamban “csak” beállította az Európa-bajnoki csúcsot, az elődöntőben viszont annak ellenére is megjavította két századmásodperccel, hogy borzalmasan jött ki neki a fal a végén. Érdekesség, hogy a Honvéd 21 éves klasszisa ugyanebben a medencében a 2017-es világbajnokságon ugyanezzel az időeredménnyel (50.62 másodperc) lett második.
“Mindkétszer nagyon rosszul jött ki a fal, bízom benne, hogy össze fognak jönni majd a technikai dolgok a döntőben és akkor sokkal jobb időt tudok majd menni, illene” – nyilatkozta az M4 Sportnak Milák Kristóf.
Szabó Szebasztián 51.45-öt úszott és lett összesítésben hatodik
Női 200 méter háton Burián Katalin délelőtti idejéhez (2:09.54 perc) képest több mint fél másodpercet javult, így 2:08.89-cal összesítésben a harmadik, Szabó-Feltóthy Eszter pedig az előfutamban úszott teljesítményénél (2:09.72) valamivel lassabb, 2:09.97 perces idővel hatodikként került a fináléba.
Sztankovics Anna 50 méter mellen egy századdal megjavította országos csúcsát, de 31.05-ös idejével a 13. lett.
Pilato világ-, Sztankovics Anna országos csúcsot úszott 50 mellen
A mindössze 16 éves olasz Benedetta Pilato világcsúcsot úszott 50 méter mellen, míg Sztankovics Anna országos rekordot ért el ugyanebben a futamban a budapesti Európa-bajnokságon.
Pilato 29.30 másodperces idejével egy tizedet faragott az amerikai Lilly King csúcsából, amely ugyanebben a medencében, a 2017-es világbajnokságon született.
Sztankovics egy századot javított saját maga, 2018-as országos csúcsán, de a 31.05-ös idővel nem jutott döntőbe, 13. lett.
Pilatóé a harmadik világcsúcs a Duna Arénában, az orosz Kliment Kolesznyikov korábban 50 méter háton kétszer is megjavította minden idők legjobbját.
A magyarok tizenkét éremnél tartanak a vizes Európa-bajnokságon
Korábban nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott.
A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória a második helyen végzett, míg szerdán 200 méter pillangón Milák Kristóf győzött, Kenderesi Tamás pedig harmadik lett.
Csütörtökön Kapás Boglárka védte meg címét 200 méter pillangón Hosszú Katinkát megelőzve.
Pénteken Szabó Szebasztián nyert 50 méter pillangón, illetve a 4×200 méteres női gyorsváltó lett második.
(MTI)
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Hungarikum 2025 Magyarországáról: a NER-ben 1 szavazat üt 51-et
- Munkában a Lázár-miniszérium: Istenkém, hát elírták a napot. Meg a hónapot. Meg az évet, de a többi rendben van….
- Magyar György: lehet zárkából vezetni egy önkormányzatot?
- S.O.S! Eltűnt két 10 éves kisfiú, segítsen, aki tud!
- Meghalt Dr. Strasser Tibor ügyvéd – Legyen könnyű neki a föld!
- A legújabb lengyel-magyar konfliktus – Ahogy a maffia láttatja
- Magyar Péter: hiszi a piszi – ‘Tóni, ez elég gyenge!’
- Az amerikai nagykövetség felhívása azokhoz, akik Rogánnal és köreivel üzletelnek
- Újra támad a ‘boríték-terrorizmus’ – Kisért a múlt?
- Öngyilkosság a Szent Imre kórház kápolnájában
Jada Namanworth
2024.11.26 10:51 at 10:51
The other day, while I was at work, my sister stole my apple ipad and tested to see if it can survive a 40 foot drop, just so she can be a youtube sensation. My iPad is now broken and she has 83 views. I know this is totally off topic but I had to share it with someone!
Global erişim
2024.12.14 14:35 at 14:35
Yeah bookmaking this wasn’t a risky determination great post! .
CrackSports live streaming
2024.12.16 20:31 at 20:31
I would like to thnkx for the efforts you have put in writing this blog. I am hoping the same high-grade blog post from you in the upcoming as well. In fact your creative writing abilities has inspired me to get my own blog now. Really the blogging is spreading its wings quickly. Your write up is a good example of it.