Iványi Gábor lelkész, volt országgyűlési képviselő. 1989-től az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke. Legutóbb a Wallenberg Egyesület ismerte el a munkáját Raoul Wallenberg-díjjal. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze, ma az egyház elnöke. A lelkésszel a közelmúltban a 168 óra és a Klubrádió készített interjút, ezekből szemlézzük olvasóink számára a hazai közélettel összefüggő legérdekesebb részeket.

Az Orbán-harag oka…

Az egyházi vezető szerint Orbán Viktor azért haragudott meg rá, mert korábban le merte írni, hogy abban a hatalmi arroganciában, amit ő gyakorol, a fasizmus jeleit véli fölfedezni:

“Tévedés viszont, hogy ha én bármit is gondolok, mondok a miniszterelnökről, akkor ő bármit megtehet ellenem. Nem, a jogainkat akkor sem veheti el, ha nem tetszik neki, amit én mondok, gondolok.”

Reménytelen…?

Reménytelennek látja, hogy a közössége visszaszerezze az egyházi jogokat, melyektől a Fidesz fosztotta meg:

“Bebetonozták a helyzetünket, ugyanis azok a volt egyházak, amelyek önként vállalták azt a megaláztatást, hogy egyesületté alakultak, elvileg visszaszerezhetnék eredeti státuszukat, csak ehhez bejárhatatlan utakat kellene megtenni. Például első lépcsőben fel kellene mutatni többezres támogatói kört. Már itt megbukik a dolog, hiszen tőlünk elvették az szja egyszázalékos felajánlásának jogát, ezzel már nem is tudjuk teljesíteni az előbbi feltételt. Ha mégis, akkor azt kellene vállalnunk, hogy sem más hazai, sem külföldi forrást nem veszünk igénybe. Ez teljesen abszurd, hiszen akkor nem léteznénk, akkor be kellene szüntetnünk a társadalmilag egyébként hasznos és éppen a kormány nem teljesített vállalásait pótló szociális, oktatási tevékenységünket.”

Semmi meglepő nincs abban, hogy társadalom kiszolgáltatottjai a Fideszre szavaznak

Ez logikus következménye annak, ami ma van Magyarországon:

“A szegények mindig alkalmazkodnak, és ezt nem szabad nehezményezni. Az az igazság, ha nem lennének ekkora igazságtalanságok, ilyen diszkrimináció, ami a szegényeket és a Fidesz-kormány által lesajnált, illetve lenyomott oktatási, szellemi – kulturális és tudományos – élet tagjait érinti, talán én sem protestálnék. Talán megmaradnék a hitoktatásnál, a prédikálásnál, és magánemberként olvasgatnám az újságokat. De nem tehetem, amíg ez a rombolás zajlik.”

Kitért arra is,mit gondol arról,Orbán Viktor szerint itt a keresztény szabadság szellemében éppen, hogy építkezés zajlik:

“Ez az, ami ellen fel kell szólalnom

E politikai lózung semmilyen kapcsolatban nincs az evangéliummal, a Bibliával. Az evangéliumi Jézus egy zsidó rabbi, aki azt mondja, hogy nem akar a törvényeken változtatni, és amit ő mond például menekültügyben, az az egyik legérzékenyebb, máig hatályban lévő mózesi törvény: szeretni kell az idegent, mint az édestestvérünket.”

Mindennapi gondok….

Az egyház által működtettet emberbaráti hálózat fenntartása napi gondokat okoz, de nem adják fel:

“Említhetném a kórházunkat is. Ide is küld az állami egészségügyi szolgálat nehezen kezelhető vagy éppen elmebetegeket. Elmeorvosi és klinikai-pszichiátriai ellátást biztosítunk számukra, de ezért sem fizet az állam nekünk semmit. Az is beszédes volt, amikor az ÁNTSZ bezárta a fertőtlenítő állomását, és bár átadta a Máltai Szeretetszolgálatnak, de ők évekig nem tudták ellátni a feladatot, ezért hozzánk küldték az embereket. Naponta ötven-hatvanan jöttek, és mi tettük, amit nekik kellett volna, szintén ingyen.”

“… csak egy nap a világ…?”

Az alapítványi vezető elmondta, holnapig is alig lát előre. Megtanult egy napban gondolkodni:

“Csodákból élünk. Mózes sem tudta előre, hogy negyven évig fognak vándorolni, ő is csak arra figyelt, hogy a másnap rendben legyen. Mi is így vagyunk ezzel, nem akarjuk elengedni a hajléktalanjainkat, az öregeinket, a betegeinket, a gyerekeinket, és remélem, másoknak ez hitet ad, hogy legyenek kitartók.”

Iványi Gábor nem maradt csendben a gyöngyöspatai ügy kapcsán sem

Az egyház petíciót indított, amelyben tiltakozik a roma közösséget ért újabb politikai támadás ellen. Orbán Viktor etnikai indíttatású konfliktusnak nevezte, hogy szerinte a gyöngyöspatai iskolában a szegregált romák „munka nélkül jutottak pénzhez”, ezért a mondatáért felszólították a miniszterelnököt, hogy mondjon le tisztségéről:

“… lehet, hogy most éppen nem aktuális remélni ezt, viszont „elvárni kötelességük”, mert mindent megtett a miniszterelnök azért, hogy távoznia kelljen abból a hivatalból, amelyre méltatlanná vált. Amit Orbán Viktor mondott, azzal azt üzeni mindenkinek, hogy bármilyen ügyben – legyen az régóta megbántott, megalázott, jogaiktól elzárt roma emberek ügye vagy bármi egyéb, például egyházak státusza – az lesz, amit ő akar, nem az, amit bármilyen bíróság dönt. Ennél sokkal kisebb ügyekért egy kultúrállamban joggal várják el, hogy távozzék, aki ilyet enged meg magának.”

A rettegés foka….

Az emberek félnek véleményt nyilvánítani, rettegnek, hogy milyen retorzió érheti őket, ezért hallgatnak:

“… igaz ügyekért érdemes kockázatot vállalni, a dolgok azzal kezdődnek, hogy szólunk, ha kell, többször és határozottabban szólunk, és hátha másoknak is eszükbe jut, hogy ezt kellene tenni. Akiket kárvallottként érint a dolog, azt érzik, hogy legalább gondolnak ránk és mellénk állnak. A szolidaritást kifejezni valamennyiünknek kötelességünk.”

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Iványi a “szegényeivel” nem kulcsa egy megbizható szavazónak, szavazó bázisnak. Akkor meg minek költeni rá???
    Bezzeg a “történelmi egyház” a HIT gyüli! Hja kérem! Van lé, mert az elmeroggyant szélhámos “Sándor lelkész úr” tud szállitani szavazó tömeget!!! Külön érdekesség, hogy nyiltan zsidó zászlóval diszitett arénákban hülyiti a sok sérültlelküt!
    Szent Szellem helyett jobban tenné a lelkész úr, ha Szent Értelemért imádkozna!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét