Connect with us

Blogbazár

Juszt László: az agrárminiszter szereptévesztése: ha igaz hogy “hét éve kartelez Bige”, akkor miért nem “csaptak le rá hét, vagy hat, vagy öt, vagy stb. éve?

Megosztás

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartotta és tartja továbbra is a szemét és azonnal reagál, ahogy tette ezt most is Nagy István agrárminiszter “szereplése” kapcsán.

Juszt László: NeR-Magyarország folyamatosan gyarapszik. Miből? A valódi Magyarországból
Megosztás

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartotta és tartja továbbra is a szemét és azonnal reagál, ahogy tette ezt most is Nagy István agrárminiszter “szereplése” kapcsán.

„Először leszögezem, hogy nem kívánom Bige Lászlót védeni

Viszont véleményem (!) szerint az agrárminiszter, Nagy István szereptévesztésben van. Tény hogy ma Magyarországon négy nagy forgalmazó (KITE, IKR, RVA, Nitrogénművek) az ország minden pontjára tud szállítani, az egész országot behálózó telephelyekkel rendelkeznek. Ezen túl vannak még régiós kereskedők, akik az adott régióban rendelkeznek sok telephellyel. Tehát, ha valakinek nem felel meg a Nitrogénművek ára, az tud máshova menni… Ilyen a kapitalizmus.

Ha igaz az, amit a miniszter állít, hogy “hét éve kartelez Bige”, akkor miért nem “csaptak le rá hét, vagy hat, vagy öt, vagy stb. éve?”

„Egy miniszternek nem az lenne a dolga,

  • hogy ha értesül a gazdák gondjáról, akkor azonnal segítsen?
  • Miért nem importáltak már évekkel ezelőtt olcsóbban, s törték le így az árakat?
  • Nem gondolja, hogy ez a mulasztása okozott felesleges kiadásokat a gazdáknak? Vagy nem találtak olcsóbbat a piacon?

Arra hivatkozni, hogy 10 évvel ezelőtt még 55-60.000 forint volt a műtrágya ára, most meg a négyszerese az különösen pikáns egy olyan kormánytagtól, akiknek az “uralkodása alatt” a forint 27 százalékot romlott, s akinek tisztában kellene lenni azzal, hogy a gáz ára 2010-ben a mostaninál négyszer kevesebb volt.”

„És még valami

Szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét, hogy a földgáz világpiaci ára – csak az elmúlt fél évben – 270 százalékkal nőtt.

Ha mindezt végig gondoljuk, akkor nem túlzás a következtetés:

nem annyira Bigével van a baj, inkább arról lehet szó, hogy valakinek nagyon fáj a foga a Nitrogénművekre…

Azt meg nem hiszem el, hogy az egész hatalmas minisztériumban nem volt egy, – csak egyetlen egy ember, aki elmagyarázta volna a miniszternek – ha már ő nem tudta értelmezni azt, hogy decemberben egy napot jelölt ki a Nitrogénművek arra, hogy a jövő évi rendelést mai áron leadhassák – az nem azt jelenti, hogy december többi napjain nem ad el, nem szállít a Nitrogénművek! Szóval ezzel “kampányolni” szörnyű butaság. Még egy minisztertől is…”

Háttér….

Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán igen erős kijelentéseket tett a „műtrágyakirály” Bige Lászlóról. A gazdálkodáshoz legfontosabbnak minősülő nitrogén műtrágyának az 50-55 százalékát vagyunk képesek saját erőből előállítani. Ezt a Nitrogénművek Zrt. gyártja a többit importból kell beszereznünk. Emiatt nehéz bármilyen olyan intézkedés meghozatala – ami egyébként egyértelmű volna –, mert mindenképpen kétoldalú kérdéskörről beszélünk. Nagy István szerint a vállalkozó tevékenységével

nemcsak a magyar gazdákat, hanem minden magyar kenyér-, gyümölcs- és zöldség vásárlót megkárosított annak érdekében, hogy extra profithoz jusson. A politikus videójában hangsúlyozta, hogy határozott az Agrárminisztérium álláspontja, miszerint a gazdálkodók és a magyar családok, valamint a biztonságos hazai műtrágyaellátás érdekében minden lehetséges eszközt be kell vetni.

Ahogy arról beszámoltunk, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint tízmilliárd forintos bírságot szabott ki a Nitrogénművek Zrt.-re és vállalkozáscsoportjára. Bige László szerint ilyen összegre még senkit nem büntettek Magyarországon, és úgy gondolja, hogy nincs is olyan bíróság, ami ezt jogosnak tartaná. A vállalkozó, valamint a Nirogénművek korábban megalapozatlannak titulálták a vádakat, a GVH cégcsportot érintő határozatát pedig elutasították.

 

Juszt László: az agrárminiszter szereptévesztése: ha igaz hogy “hét éve kartelez Bige”, akkor miért nem “csaptak le rá hét, vagy hat, vagy öt, vagy stb. éve?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük