Kallódó milliárdok a vacsoraasztalnál – Az utolsó esély

Vajon mi lehetett a menü Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök múlt hét pénteki közös vacsoráján? A tudósítások erről nem szólnak, de valami nagyon megfeküdte Orbán Viktor gyomrát, amikor kétségessé tette, hogy Magyarország igényt tart majd arra a 3300 milliárd forintnyi hitelre, amelyet az Unió igen kedvező feltételekkel a járvány következményeinek felszámolására és a gazdaság újraindítására folyósítana – a 2500 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás mellett.

A koszt persze alighanem ehető volt

A nézeteltérés most is a jogállamisági követelmények miatt támadt a magas felek között. Ennek nyomán konkrétan azért, mert a magyar kormány által (mondjuk így: első olvasatra benyújtott) helyreállítási tervezet sem formájában sem tartalmában nem felelt meg az EU szabta követelményeknek. Ha nem, hát nem! – mondhatta Orbán Viktor – akkor mi vétózunk. (A közös EU hitel felvételéhez valamennyi tagállam egyetértése kell.)
Magyarország napjainkban így működik. A miniszterelnök vacsorázni megy Brüsszelbe a nemzetközi közösség vezetőjéhez, s habár nem akart pénzügyi kérdésekről tárgyalni – mondta a közrádióban, hogy pénzdolgokban rendben vagyunk – hipp-hopp kilátásba helyezte, hogy Magyarország lemond a helyreállításhoz tervezett uniós források 40-45 százalékáról, ha nem hagynak békén bennünket ezzel a jogállami nyavalygással. Kallódó ezermilliárdok a vacsoraasztalnál. Azzal hazarepült.

Ingyen adott a közvagyont, közpénzért vehetik vissza!

A következő hét elején pedig a bátor 130-ak és a 3 főnyi kiegészítő hazafi segítségével nyíltan és ingyen fideszes potentátok kezére adott vagy ezer milliárd forintnyi közvagyont. Úgy mondták, ezek a vagyonelemek a vagyonkezelő alapítványok tulajdonában továbbra is a köz érdekében működnek majd, sőt éppen az alapítványi forma garantálja az egyetemek autonómiáját, hiszen az alapítványok státusát a jövőben csak kétharmados törvényhozási többséggel lehet megváltoztatni, kormány abba többé nem szólhat bele. Viszont az államnak a vagyonra elővásárlási joga van. (Ez a legszebb! Ingyen adta a közvagyont, közpénzért veheti vissza!) S mindezzel együtt örök időkre szólóan kormánypárti bölcsekkel töltötték fel az irányító kuratóriumokat.
A kormány megköti a maga kis szerződését a Fudan Egyetemmel, s mintegy mellékesen közli a főváros és Ferencváros vezetésével, hogy Fudan pedig lesz- cirka 500 milliárdért! Persze! Lesz Diákváros is, meg nemzeti könyvtár is a környéken, kinek mi tetszik, mi szem, s szájnak ingere, – ígérik -, s hogy a kormány áldásos tevékenységének gyümölcseit mindenki élvezheti majd.

Csak az biztos, hogy a számlát az adófizetők állják

Ám senki választópolgár a világon semmit nem tud arról, hogy az egyetemek átszervezése meghozza-e majd a hallgatói létszám növekedését, az intézmények rangjának emelkedését, a végzettek magasabb színvonalú tudását, hogy miként alakul az állami finanszírozású oktatás és a tandíjrendszer, hogy a tananyag és az oktatók kiválasztásában autonóm lesz-e az egyetem, vagy a Fidesz dönt-e majd a mindenről? Arról pedig végképp nem tudhat földi halandó, hogy a Fudan milyen helyet foglal majd el az egyetemi oktatásban a kínai irányítással, csak az biztos, hogy a számlát az adófizetők állják.
És ez idő alatt a pusztító járvány tizedeli az embereket, a kormány félrevezeti a közvéleményt a vakcinák hatásosságáról, kisvállalkozások sokasága a kormány támogatása hiányában fuldoklik a gazdasági válságban, s a hivatalos tájékoztatás és a kormánysajtó minden közügyben összevissza hazudozik – olyannyira, hogy a magyar polgárok legalább harmada de inkább nagyobb hányada mit sem tud sem a járványban elhunytak és a fertőzöttek magas arányáról, az államháztartás irdatlan és a bajokkal sem indokolható hiányáról, a kormány eszelős pazarlásáról és a kivételes kivételezettek szemérmetlen gazdagodásáról.

 Leginkább szembetűnő az önkény

A regnáló kormány, egész pontosan a miniszterelnök személyesen döntéseket hoz több ezer milliárd forintokat érintő ügyekben, a fideszes birkák bátor 130 főnyi csapata (plusz a három „független“ szolgalélek) kétharmados túlsúlyával engedelmesen követi a vezérbak kolompolását – egyenesen a csőd irányába.
Kövér László házelnök, a Fidesz választmányának elnöke még 2019. késő őszén a közszolgálati egyetemen tartott előadásában mondta a következőket:

„A fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához (…) az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.“

 

vacsora

No hát napjainkra szinte teljesen megszűnt „a fékek és egyensúlyok“ (értelmesen:ellensúlyok) rendszere

A végrehajtó hatalom fölött és mellett nincs független ellenőrzési pont, minden hatalom a Fideszé, Orbán Viktor azt tesz a maga, s kedveltjei javára, ami tetszik. Kicsit sem érdekli, ha a nemzetnek az országnak kárt okoz, mert a tömegkommunikációt módjában áll úgy irányítani, hogy a választók tekintélyes részét tudatlanságban tartsa, s támogatói bázisát megőrizze, a nem szavazó szegény emberek hada pedig Orbán számára nem is létezik..
Az ellenzék egyelőre hiába dugdos botokat a fideszes hatalom kerekének küllői közé, azok sorra eltörnek, hatásuk még nemigen érezhető. Az orbáni illiberális (ál)keresztény hatalomra az igazi fenyegetés most az Európai Unió, amely ugyan nagyon lassan mozdul, s amely egyelőre pénzzel tömi ezt a hitvány kormányt, hovatovább eljut odáig, hogy a magyarországi diktátori önkény ezer bizonyítéka nyomán elzárja a pénzcsapot. És akkor Orbán és istenverte lakájhada bajban lesz. Viszont hatalma megőrzése érdekében az országot kilépteti az Unióból. Erős jelek vannak arra, hogy ez Orbán Viktor terve, amint nem érkezik több uniós pénz, mert „Magyarországnak (nekem) senki nem mondhatja meg, hogy mit tegyen“.
De félő, hogy inkább az ország lesz bajban, mert az EU köldökzsinórján áramló tápanyag, vagyis a pénzfolyam, valamint az európai piacok, befektetők, technika és tudomány nélkül Magyarország Orbán további országlása mellett teljes gazdasági csődbe jut, jogrendje, erkölcsi rendje mélypontra kerül, úrrá lesz vagy az anarchia vagy a nyílt és már terrort is alkalmazó diktatúra.

Ha Orbán győz, Magyarország veszít

A választók és az ellenzék számára a jövő évi választás vélhetőleg az utolsó esély az ország teljes elnyomorodásának megelőzésére, a jogállam és a demokrácia újraépítésére. Ha az ellenzék győz, ez irgalmatlanul nehéz feladat lesz. Egyelőre azonban a választást kellene megnyerni, s az sem lesz nyaralás. A kormány és a Fidesz már most láthatóan lépéseket tesz annak érdekében, hogy 2022. tavaszán ne legyen választás. Igyekszik megakadályozni már az előválasztást is, hogy gátat vessen a tényleges ellenzéki egység létrejöttének. A járvány és az állandósított vészhelyzet a kormánynak erre ürügyet ad akkor is, ha közben a foci EB-re megtelnek a stadionok. Mert a vírus a nyitás nyomán újra leterítheti az embereket. S ha nem, (amit egyébként mindannyian remélünk), majd támadnak a migránsok (még ha nem is lesz egy fia sem) vagy beüt az aszály vagy a súlyos árvíz, vagy más istencsapása, s akkor a nép nyugalma érdekében nem lehet majd előválasztást tartani. Ezért aztán ideje lenne, ha az ellenzéki pártok végre befejeznék az egymás ellen folytatott pozícióharcot, mert az ingadozó szavazók megnyerésére már nagyon kevés idő van. Márpedig a rabló kormány viselt dolgairól tájékoztatni kell a nemzetet, s minden megnyerhető szavazót el kell vinni a fülkékbe, mert itt most nem holmi pártpolitikai dicsőségről és személyes győzelmekről van szó, hanem az ország sorsáról. Ha Orbán győz, Magyarország veszít. Ha az ellenzék győz, az még nem a Kánaán lesz, de újjáéled a remény a normális életre, a kibontakozásra és európai felzárkózásra.

Hasonló

vacsora

 

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük