Connect with us

Kerítésen innen

Kásler: újra dolgozhatnak a 65+ orvosok

idos-orvos-kasler
Megosztás

Kásler Miklós utasítása szerint, ha másképpen nem szervezhető meg az ellátás, akkor a 65 év felettiek is visszatérhetnek a közvetlen gyógyításba. 

Kásler úr! Már nem különösen veszélyeztetettek?

Mégis visszaengedik a 65 év felettieket a betegellátásba. Kásler Miklós április 16-án korrigálta egy hónappal korábbi rendeletét, amely megtiltotta, hogy a 65 év feletti dolgozók olyan tevékenységet végezzenek, amely során közvetlenül találkozhatnak a párcinesekkel. A legújabb miniszteri utasításban viszont már az szerepel:

amennyiben másképpen nem szervezhető meg az ellátás, úgy az idősebb egészségügyi dolgozók – ha önként vállalják – visszatérhetnek a közvetlen gyógyításba.

-írta a Népszava.

Még megfontolom, hogy vissza megyek-e vagy sem

– nyilatkozta a portálnak az egyik érintett aneszteziológus.

„Elhajtottak, mint egy magzatot….”

Elhajtottak, mint egy magzatot, pedig március 15-éig a hátunkon vittük az ambulanciákat, a műtőket és az egyéb kezeléseket, mindenféle védőeszköz, köszönet nélkül. Még azt sem mondták, ha koronavírusos leszel, akkor lesz egy gép a számodra. Nem egy kollégám sírt a vállamon, hogy így lett vége. Most ők is, azt mondják, megfontolják, hogy a miniszteri levélre mit lépjenek

– fogalmazott.

Az idősek fokozott veszélyeztetése még nem szűnt meg

Weltner János sebész, aki oktatóként is érintett, azt mondja a Népszavának, hogy

a legrosszabb helyzetben az alapellátás van, ahol aránytalanul nagy számban vannak 65 év felettiek, és ők egyedül dolgoztak.

A rendelőintézetekben is egy-egy szakmában egy orvos van,

így a rendelettel, ami hátrébb vonta őket ott is nehéz helyzetbe kerültek. A kórházakban tíz orvosból, talán ha kettő lehetett érintett, tehát ott megoldható volt a helyettesítésük. Saját helyzetét értékelve Weltner János azt mondta:

most a betegek java részének hazaküldése miatt, alig van sebészként feladata a kórházban, így nem nagyon van értelme visszamenni.

….méltatlan helyzet…

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Orvosi Kamara április elején írt levelet a miniszternek arról, hogy mennyire méltatlan helyzetbe kerültek a 65 év feletti orvosok, mert sok helyen egyszerűen elbocsátották őket. Emiatt sok idős gyógyító, mivel tovább foglalkoztatott közalkalmazottként le kellett mondania a nyugdíjáról, öregségi ellátást sem vehetett fel. (A nyugdíj folyósítás újraindítása időigényes, amelyet személyesen kell intézni a nyugdíjintézetben.

 

Nem kell félnetek jó lesz…..

A miniszter a múlt hét végén aláírt levelében ennek kapcsán arra is felhívja a figyelmet, hogy

a szolgáltatóknak nem kell elengedniük azon idősebb kollégák kezét sem, akiknek a járványhelyzet miatt nem tudnak feladatot adni.

S arra biztatja az intézményeket, hogy a munka törvénykönyve által lehetővé tett megállapodással rendezzék a munkaviszonyuk folytonosságát. Azaz

van lehetőség arra is, hogy továbbra is megkapják a nyugdíjpótló munkajövedelmüket.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük