Rákay Philip a kormány-propagandagépezet shous chefje, aki Bayer Zsolt vezető chef után első az egyenlők között a gyűlölet konyhán, mostanság szinte minden fillért igyekszik maga alá...
Orbán Viktor, nem tehet róla, -erről pont nem!- de alacsony növésű férfiember, amit a benne lakozó daliásnak mondott egoja nem tud tolerálni. Ahhoz, hogy a köré...
Halász János kedden délután lemondta a Fidesz által szerdára összehívott nemzetbiztonsági ülést, fél nappal azután, hogy kiderült, a magyar kormányzati informatikai rendszert évekkel ezelőtt feltörték az...
Minden sumák-gyanús ügynél elsődlegesen megoldandó feladat, hogy kiderüljön: kinek állt érdekében meghúzni. Ebben az esetben is az első sokkból felocsúdva ez a kárvallottak feladata.
Az úgy van, hogy a nép megválaszthatja, -általában demokratikusan- hogy kit alkalmaz első számú közszolgájának, akinek kutya kötelessége legjobb tudása szerint alázattal tenni, amire felhatalmazást kapott...
Orbán miniszterelnök úgy döntött, hogy a szokásos emoji-egyszerűségű kinyilatkoztatásai mellé a vájtabb agyú követőinek is dob némi olvasnivalót, nehogy szó érje a háza elejét. A tartalmára...
Mielőtt még a kormánykommunikáció azzal tömné az emberfejeket, hogy a V1 azért baromi jó, mert elsők vagyunk valamiben, -esetünkben a "V"-ben, jelentsen ez bármit is, mondjuk...
Varga Judit -aki Magyarország igazságügyminiszter asszony- megszólítva érezte magát és nem csak mint hobbizenész, hanem, mint a hazájáért baromira aggódó nemzeti anya és mint közszolga is,...
A heti rendszerességgel képernyőre kerülő, Bayer Zsoltról elnevezett "showban" a névadó hosszan fejtegette, hogy szerinte -ezt persze nem tette hozzá- a baloldali szavazatszámlálók micsoda otrombaságokra készülnek....