Connect with us

Kék fény

Kivégzés! Egy vadászt szándékosan lőtt fejbe a fia

Megosztás

Fejlövéssel végzett apjával egy 18 éves férfi Szulok község külterületén, a feltételezett elkövetőt a TEK közreműködésével Budapesten fogták el.

Megosztás

Fejlövéssel végzett apjával egy 18 éves férfi Szulok község külterületén, a feltételezett elkövetőt a Terrorelhárítási Központ közreműködésével Budapesten fogták el – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A fiatalember a bűncselekményről hangfelvételt készített a telefonjával

Szijártó István ezredes, megyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes az ügy részleteiről tartott sajtótájékoztatóról a honlapon közzétett videóban elmondta, hogy L. Martin közvetlen közelről, vadászként dolgozó apja fegyverével akkor követte el tettét, amikor az áldozat egy német vendégvadász által elejtett vaddisznót zsigerelt ki.

A feltételezett elkövető a gyilkosság után a Dráva partján időzött, később visszatért a helyszínre, hogy eltüntesse a nyomokat, ágakkal és avarra fedje be a holttestet, végül az apja otthonából elhozott további két fegyverrel és mintegy 300 lőszerrel Budapestre utazott, ahol egy szállodában vett ki szobát.

A férfi az elfogása után részletes, feltáró beismerő vallomást tett

Tettét azzal indokolta, hogy

„olyan világmegváltó dolgokat akart tenni az emberiség érdekében, amit az apja – a megtestesült gonosz, az antikrisztus – megakadályozott volna”.

Az elkövetőt emberölés és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vették, az eljárásba elmeorvos szakértőt vonnak be.

Forrás: Police.hu

Tragédia Hetesen!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Családi tragédia! Egy édesapa megölte lányait Aszódon - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük