Kerítésen innen
Kossuth téri grundfoci – „kell egy csapat”
A focit ebben a formájában biztosan azok is megkedvelik, akiket eddig valamiért taszított, vagy közömbösek voltak irányában. Hiába, no: demokráciában mindenki úgy szereti a bőrt rúgni, ahogy, ahol és amiért akarja. És ez még Magyarországon is így van!
A rendőrség megtiltotta volna, a bíróság viszont határozatában engedélyezte,
hogy magyar diákok egy focimeccsel tiltakozzanak a Kossuth téren a tudományos élet tönkretétele ellen, írja a TASZ.
A diákok azért választották a tiltakozásnak ezt a formáját, mert így akarták felhívni a figyelmet arra az aránytalanságra, hogy miközben a kormány százmilliárdokat költ sportra, éppen ellehetetleníteni próbálja a magyar tudományos életet, például az akadémiai intézetek költségvetésének elvonásával az Akadémiától.
A rendőrség a gyűlés megtartását ugyan tudomásul vette,
de csak azzal a feltétellel, ha a diákok nem rendeznek focimeccset a téren. A szervező a TASZ segítségével támogatta meg a rendőrség korlátozó határozatát. Sikerrel, mert a bíróság arra jutott, hogy a focimeccs teljes megtiltása nem csupán aránytalan, de szükségtelen lépés is volt a rendőrség részéről.
A rendőrség határozatában „sportrendezvénynek” minősítette az eseményt, erre hivatkozva tiltotta meg.
A törvényszék szerint ugyanakkor a rendőrség nem minősíthet át önkényesen sportrendezvénnyé egy eseményt, aminek a célja a politikai véleménynyilvánítás. A TASZ szerint a bíróság ítélete szimbolikus üzenet is, jelzi, hogy a gyülekezési jog alkotmányos védelem alatt áll, a rendőrségnek meg nincs felhatalmazása arra, hogy eldöntse, mi a véleménynyilvánítás megfelelő formája.
Azt az elvet is megerősítette a bíróság, hogy az olyan elvont értékek, mint amilyen a kulturális örökségnek minősülő Kossuth tér védelme, a gyülekezési jog korlátozását nem indokolhatják. A bíróság egyedül a helyszín közlekedésbiztonsági kockázatára való hivatkozást tekintette elfogadhatónak, erre tekintettel a szimbolikus focimeccs időtartamát korlátozta.
Az új gyülekezési törvény bevezetése óta a rendőrség már több demonstrációt próbált megakadályozni,
csak a TASZ két másik esetben is sikerrel támadta meg korlátozó határozataikat – írták közleményükben a jogvédők.
A miniszterelnök hobbija – a foci – után, a miniszterelnök-helyettes hobbija is milliárdokba kerül
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája