Kerítésen innen
Koronavírus, migránsok, cigányok, Soros és Magyar György – címszavak Orbán péntek reggeli szeánszáról….
Ha péntek, akkor Orbán-interjú a Kossuth rádióban. A heti aktuális „ránktörők” közt sorolta fel a miniszterelnök a koronavírust, Sorost, Magyar Györgyöt nevesítve, meg persze az „ügyvédeket” úgy általában, a migránsokat, a rabokat és a cigányokat. De no para, mindenre tud megoldást!
Koronavírus
Orbán úgy fogalmazott, azt szokták mondani, az egész világ egy „nagy falu”, így ebben a „faluban” a járványokat is komolyan kell venni.
„A legfontosabb, hogy ne engedjük elbagatellizálni a dolgot. Baj nincs, de lehet. (…) A kormánynak a legrosszabbra kell felkészülnie.
Összehangolt együttműködésre van szükség, operatív törzset is felállítottak, Pintér Sándor belügyminiszterrel, Kásler Miklós EMMI-miniszterrel, illetve a tisztifőorvossal, aki
„szagolt már puskaport.”
Amit meg lehetett tenni a védekezéssel kapcsolatban, megtette a kormány és tervezi, hogy fellép a rémhírterjesztés ellen.
Migránsok
Röszkén a héten 60-70 menekült lenyomta a kerítést a határátkelőnél és átjöttek néhányan.
„Láttunk már ilyet”
– mondta Orbán. Tanulságot is levont az esetből:
a legjobb fizikai határzár sem ér semmit, ha „nincsenek bátor emberek.”
Magyarországon pedig a nők a legbátrabbak a miniszterelnök szerint, ott és akkor is egy nő adott le figyelmeztető lövéseket. Százezer menekült lehet a határ túloldalán, nagy a migrációs nyomás, folytatta, ezért megerősítették a rendőri, katonai jelenlétet.
Mi vagyunk a vár kapitányai
Feltehetően a korai időpontnak -mást nem tudunk elképzelni- tudható be, hogy megemlítette, hogy az EU küldhetne pénzt ehhez a várkapitánysághoz, elfeledve azt a 45,5 milliárdot, amit már átutaltak.
Soros György
A Soros-hálózatok szervezik a migrációt.
„Ez igazolt, bárki láthatja, ha felmegy az internetre.”
Magyar György
A börtönkártérítésekről megint elmondta, hogy 37 éve van a politikában, 14 éve miniszterelnök, sokáig azt hitte, neki nem lehet újat mutatni, de ő még ilyet nem látott. Magyar Györgyről és azokról az ügyvédekről, akik elítélteket képviselnek, azt mondta, saját hazája ellen indítanak pereket,
„ítéleteket csikarnak ki Európában, és ezeket a pénzeket nekünk oda kellene adni a bűnözőknek, majd a pénz hatvan százalékát odaadják az ügyvédeknek. Nem tudom, ezek az emberek mire kapták a diplomájukat”
– fogalmazott Orbán. A kormány új épületeket fog megnyitni az elítélteknek, hogy
„ne legyen hivatkozási alapja a rosszindulatú ügyvédeknek.”
De terveznek jogszabályi változtatásokat is az ügyben.
Gyöngyöspata – cigányok
Gyöngyöspatáról is szólt, ahol hamarosan kezdődik az egyeztetés a szegregált romák és a hatóságok között. Korábban már többször hangsúlyozta, pénzt nem adnak, képzésben kárpótolnák a romákat. Soros-szervezetek képviselték a szegregált roma családokat, azonban Horváth László helyi fideszesből miniszterelnöki megbízottat csinált, arra kérve, dolgozzon ki megoldási javaslatokat.
Nem akarok fizetni olyan családoknak, akik ötszáz órát hagyták hiányozni a gyermeküket, vagy ha bement, randalírozott. Ilyen helyzetek abban a Magyarországban, amelyikben élni szeretnénk, nem fordulhat elő.
Szerző
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője