Ez a nap
Kovács Zoltán szerint Magyarország ellen boszorkányüldözést folytat az EU
A baloldali liberális, bevándorláspárti politika elfoglalta az európai intézményeket, és saját céljaira használja őket, már nem csak kampányidőszakban, hanem azt megelőzően is – jelentette ki Kovács Zoltán.
A baloldali liberális, bevándorláspárti politika elfoglalta az európai intézményeket, és saját céljaira használja őket, már nem csak kampányidőszakban, hanem azt megelőzően is – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Brüsszelben.
Soros György fekete bárányai
A kormányszóvivő magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: a magyar kormány semmi jót nem vár a szerdán esedékes Magyarországról szóló európai parlamenti vitától, amelyet egy nyilvánvalóan politikai kampánynak tart, egy már megkezdett, Magyarország ellen folyó boszorkányüldözés részének.
Mint hangsúlyozta, semmilyen új szempont, semmilyen új esemény nem indokolja, hogy Magyarországot ismételten napirendre vegye az Európai Parlament. Ennek megfelelően a magyar kormány nem képviselteti magát Brüsszelben – húzta alá.
Nyilvánvalónak nevezte, hogy az Európai Parlament, más európai intézményekkel együtt, egy olyan politikai kampány részévé vált, amelyben Soros György politikai elképzeléseinek megfelelően megtalálták a fekete bárányokat, közöttük Magyarországot, vagy Lengyelországot.
Kovács Zoltán aláhúzta, a magyar kormány szóvá teszi, hogy amióta a migráció kérdése kapcsán olyan markáns álláspontot képvisel, jogállami és eljárási kérdésekben megpróbálják felelősségre vonni.
Frans Timmermanst nem szereti
„Hogyan lehetséges, hogy az európai intézmények, különösen az Európai Bizottság úgy alakítja a szabályokat, hogy az politikai szerepüknek és céljaiknak megfeleljen?” – fogalmazott.
Kijelentette, Magyarországnak alapvető problémái vannak az ilyen hozzáállással, különösen Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnökének politikai felfogásával és szerepvállalásával, amely – véleménye szerint – nem csak az európai parlamenti választási kampányban, hanem a bizottságon belül is problematikus. Ez azt jelenti, hogy Timmermans úgy az új bizottsági elnökjelölt a baloldalon, hogy közben Magyarország ellen az egyik leghangosabb szószólója azoknak az eljárásoknak, amelyek teljesen nyilvánvalóan politikai okokból történnek, amelynek tartalmi, megalapozott része rendkívül gyenge – érvelt a kormányszóvivő.
„Magyarország szóvá teszi ezt, mert úgy gondolja, nem szabad hagyni, hogy a baloldal és a Soros György-féle szervezetek elfoglalják a politikai intézményeket az Európai Unióban. Valamint az, hogy a legkevésbé politikai intézményt, az Európai Bizottságot is politikai intézményként használják” – fogalmazott.
Soros György, ahogy a kommunikációs államtitkár látja
Nemzetközi újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kijelentette, Soros György, akit soha senki sem választott meg, sosem kapott demokratikus mandátumot senkitől, önmagát tette aktív politikai szereplővé, ő volt az, aki megháromszorozta a civil szervezeteknek szánt támogatásait. Azokét a civil szervezetekét, amelyek jelentősen támogatják a baloldali politikai erők terveit, egyre nagyobb befolyást szervezve a politikai életben, és abban, ami Európában történik.
Magyarország nem tartja szerencsésnek, hogy az európai intézmények a politikai kampány színterévé váltak, és abban bízik, hogy a májusban esedékes európai parlamenti választások alkalmával sikerül megváltoztatni azt is, hogy politikai intézmény maradjon az Európai Bizottság – tette hozzá.
(Forrás: MTI)
Gyűtsünk Kovács Zoltán államtitkárnak! Se háza, se befektetése, legalábbis papíron …..
Szerző
Friss
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán
- Orbán a lovardában: Martonyi János munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?
- Orbán „fekvőrendőr” minőségében Szijjártó-szájjal vétóztatott az uniós szavazáson
- Schmidt Mária: nem látom azt, hogy Orbán megszakítaná azt a 26-ban már 20 éves hagyományát, hogy nem vitázik miniszterelnök-jelöltekkel
- A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
- Közlemény van róla: ellenszavazat nélkül jóváhagyva a 15. szankciós csomag – Oroszország hadviselő képessége szűkítve
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
- Időközi óbudai rárepülős – Amikor nem árad a TISZA
- A posta és a kormány cinikus összefonódása, újabb gyakorlatra hívja fel a figyelmet a DK