Benedek Tibor családja közleményt adott ki, amelyben megköszönték az együtt-érző üzeneteket, illetve a legendás sportoló megemlékezésének részleteiről számoltak be.

A Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos oldalán tették közzé Benedek Tibor gyászoló családjának közleményét, amelyben ez áll:

“Kedves sportbarátok, tisztelt újságírók!

Köszönjük az elmúlt hetek megemlékezéseit, a sok üzenetet, együttérzést, Tiborra és a családunkra irányuló figyelmüket. Érezzük az egész ország, a sport- és vízilabdavilág támogatását ebben a leírhatatlanul szomorú időszakban.

Tisztelettel kérjük a továbbiakban is a közvélemény és a sajtó megértését,

hogy az előttünk álló hosszú időszakban csendben és a magunk módján gyászolhassunk, hogy méltók maradhassunk Tibor és a vele közös pillanataink emlékeihez.

Tibortól, kívánsága szerint, szűk családi körben búcsúztunk el

Szeretnénk azonban, hogy aki szerette és tisztelte őt, méltóképpen vehessen tőle búcsút.

Így az augusztusi Magyar Kupa döntője előtt pályafutásának legszebb pillanataival emlékezünk rá a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

A részletekről, valamint a döntő időpontjáról hamarosan a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján tájékozódhatnak.

Köszönettel:

Benedek család” – áll a közleményben.

Forrás

Áder János

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét