Connect with us

Kiemelt hírek

Kunetz doktor: a kormány nem harcos pitbull, hanem Morzsi, a tacskó superman jelmezbe bujtatva!

Megosztás

Végighallgattam a ma reggeli Orbán beszédet: alapvető tévedés az az, hogy a nyitást a szolgáltatóiparban úgy képzeli el, hogy bevezetik a négyzetméter alapú korlátozást – véli Dr. Kunetz Zsombor.

kunetz: a kormány nem superman
Megosztás

Végighallgattam a ma reggeli Orbán beszédet: alapvető tévedés az az, hogy a nyitást a szolgáltatóiparban úgy képzeli el, hogy bevezetik a négyzetméter alapú korlátozást – véli Dr. Kunetz Zsombor.

Ha nem tartjuk be azokat a korlátozásokat, amelyek érvényben vannak, nagy baj lehet a húsvétból, mindenkit óvatosságra és a szabályok betartására kérek

mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában. A miniszterelnök ismertette, hogy péntekre újabb 260 halottja és több mint 9000 fertőzöttje volt a járványnak Magyarországon. Eddig 2 156 680 ember kapta meg az első oltását, 863 000-en pedig már a másodikat is. Azt a jelentést kaptam ma reggel, hogy húsvét után 2,5 millió beoltott lelehet, április 13. pedig az a nap lehet, amikor a hárommillió beoltottat is elérhetjük.

Ha elérjük a 3-3,5 milliót, jöhet a következő lépés, erről jövő héten tudom tájékoztatni a nyilvánosságot

– mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a 2,5 milliós oltottság után néhány nappal életbe lép az új szabályozás, nyithatnak az üzletek.
Vannak, akik azt gondolják, hogy zárásokkal meg lehet állítani a vírust.

Tévednek

– folytatta Orbán Viktor, hozzátéve: a brit vírus másmilyen, a korlátozásokkal lassíthatjuk, de nem tudjuk megállítani. Megállítani csak a vakcinával lehet – hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette, jól teszik, hogy a németek, franciák, osztrákok szigorítanak, hiszen nekik nincs vakcinájuk. Orbán Viktor szerint ezzel ellentétben Magyarországnak azért van vakcinája, mert „nem csinált politikai kérdést a nyugatiakhoz hasonlóan”. A miniszterelnök az elhunyt DK-s képviselővel kapcsolatban elmondta, „ha valakit lebeszélnek az oltásról, és hallgat ezekre a hangokra, meghalhat”.

A baloldal úgy gondolkodik, hogy beszéljük le az embereket az oltásról, mert akkor nagyobb lesz a baj, és többen meghalnak, és visszatérhetnek a hatalomba

– vélekedett a kormányfő, hozzátéve, a baloldali politikai hagyomány, amely mindig támaszkodni akar valakire, most is létezik.

Mi, magyarok rendezzük be úgy az országunkat, ahogy az szerintünk jó, és bárki, aki be akar avatkozni úgy, hogy az nekünk nem tetszik, akkor azt hárítsuk el. Ezt hívjuk nemzeti alapon álló politikának, az internacionalisták pedig hol Brüsszelre, hol Moszkvára támaszkodnának

– mondta, hozzátéve, hogy ez a szemlélet meglátása szerint mindig is jelen volt a történelemben, a szavazóknak ezt is figyelembe kell majd venniük a következő választáson. A húsvéti ünnepekre visszatérve a kormányfő elmondta,

„vasárnap reggel, ahogy feljön a nap, eljön a feltámadás, és akkor gondolhatunk arra, hogy lesz magyar feltámadás is”.

Szép húsvétot, boldog feltámadást kívánt mindenkinek, majd azzal zárta a rádióinterjút, hogy

„úton vagyunk a szabadság felé”.

Kunetz doktor szerint….

„Ezt már régen és nemcsak a nyitással kapcsolatban kellett volna bevezetni, hanem attól függetlenül, a közösségi tereken kötelezővé tett FFP2-es maszkokkal. Lásd az ünnepek előtti éhségroham tömegjeleneteit.

Az FFP2-es maszkokat a kormánynak kell biztosítani, akár a sportra, stadionokra költött összegek árán is.

Változott a kommunikáció is, Orbán új, teljesen irreleváns mérőszámot talált ki:

a járványkezelés sikerességét a beoltottak számával arányosítja a halottak és fertőzöttek számát.

Sajnos, ez a végeredményen, a 20 ezer halotton, a megnyomorítottakon, az elmaradt kezelésekből származó egészségkárosodásokon, a kormány által szőnyegbombázott egészségügyön már mit sem változtat

A vírust megállítani szerinte nem lehet zárásokkal, csak lassítani, mert ez olyanfajta, ami bekopog.

Az igazság az, hogy a lassítás is ezrekben mérhető emberéleteket jelentett volna, lásd a laboratóriumunkat, Ausztriát. Alapvetően téves és ostoba ez az álláspont, 20 ezer halott sajnos, ezt bizonyítja.

Persze előkerült, hogy a Nyugat hülye,

felsőbbrendű, mert nem foglalkozik olyan vakcinákkal, amelyekről nincsen elég tudomása. Ezzel szemben ezekben a felsőbbrendű országokban a szakmai szervezetek, és nem egy külügyminiszter hagyja jóvá az oltóanyagokat.

Lassan már tényleg nem elképzelhetetlen, hogy az OGYÉI homeopátiás készítményt is jóváhagy a járványkezelés elleni küzdelemben, ha erre a politika utasítja.

Sokkal megnyugtatóbb és az oltások elfogadása szempontjából eredményesebb lett volna, ha az OGYÉI nem politikai, hanem szakmai döntést hoz.

Mindenkinek azt javaslom, hogy oltassa be magát, semmi másban nem bízhatunk,

csak ebben, hiszen azt látjuk, hogy a kormány mire képes.

Az a kormány, ami a nyilatkozatai alapján harcos pitbullként vetette bele magát a vírus elleni küzdelembe, sajnos azonban, ez csak a kommunikáció szintjén van így. A valóságban nem látunk mást, mint Morzsit, a tacskót superman jelmezbe bujtatva.”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. csipetke

    2021.04.02 21:06 at 21:06

    Úgy tűnik, hogy orbánnál egyre nagyobb a baj vállon felül. Nyilatkozik orrba&szájba, és egyre- egyre több baromságot mond. Mit neki virológus, ilyen-olyan szakember, amit a fejébe vett, azt szajkózza rendületlenül, és ebbe sok ember fog belehalni. Késtek a zárással, az egészségügy rendbetétele helyett stadionok épültek, és százmilliárdokat sz@rtak el hülyeségekre,a saját, és a pereputty, oligarchák, és strómanok zsebeinek folyamatos tömésére. Ahelyett, hogy orbán a szakemberekre hallgatna, a saját beteg feje után akarja kezelni a járványt, csak ezt a vírus nem tudja. Hány embernek kell még meghalnia, hogy az elmeroggyant észbekapjon? Merkel kiállt a kamerák elé, és bocsánatot kért a polgároktól. Ez orbánnál elképzelhetetlen. Ezek összeülnek a karmelitában, és kinevezik az ügyeletes bűnbakot. A saját vétkeiket másra kenni undorító, és gusztustalan. Orbán, és a válságkezelés. Orbán a világon semmihez sem ért, még a kormányzáshoz sem, mert különben az ország nem lenne a béka segge alatti mély gödör alján. És ez az ember akarja a járványt kezelni? Itt fogunk megpusztulni mindannyian.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük