Sorting by

×

L. Ritók Nóra: úgy érzem magam, mint akin már rajta van a célkereszt!

Annyira igazságtalannak éreztem és érzem, hogy Iványi Gáborék iskoláihoz és az Ámbédkarhoz hasonlóan megvonták a köznevelési kiegészítő támogatásunkat, hogy minden olyan hírnél, amit túlzó pénzköltésnek érzek, mindig összevetem a tőlünk elvont összeggel, a kettő hasznosulását, hatását is – írta L. Ritók Nóra közösségi oldalán.

Megtehetik, mert… miért is?

Hol van ilyenkor a kereszténymentő, Azbej Tristan, nemzeti kormányunk üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, aki olyan vehemensen áll ki a megrongált templomok helyreállításáért, ha lehet minél messzebb országhatárunktól, de szó nélkül megy el Iványi Gábor és a Magyarországi Evangéliumi testvérközösség és L. Ritók Nóra Igazgyöngy alapítványának ellehetetlenítése mellett?

“Ezt éreztem az augusztus 20-i felvonulással kapcsolatban is, és most pl. olvasom, hogy 50 milliót költöttek a Vadászati Világkiállításon csak az állatok kitömésére. Nem tudom, hány állat lehetett…” – folytatja bejegyzését L. Ritók.

“Tőlünk 17 milliót vontak el, amit 2006 óta kaptunk, a hátrányos helyzetű gyerekekkel végzett sikeres fejlesztő munkáért

Ha pár állattal kevesebbet lőttek volna ki és preparáltak volna ki, mi szívesen megrajzoltuk volna őket… Milyen szép üzenete lett volna. Igazán a fenntartható fejlődésről szólna …. Természetvédelem (benne a vadgazdálkodás), iskolai oktatás… szemléletformálás, jövő nemzedék.

E helyett (bocsánat a párhuzamért) néha én is úgy érzem magam, mint akin már rajta van a célkereszt

És fogalmam sincs, mit kellene tennünk ahhoz, hogy az EMMI támogatásra méltónak találja a munkánkat. Mert az Igazgyöngy azért dolgozik, hogy az állami oktatási rendszerben sikeresebben vehessenek részt a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek. Most, augusztus végén az iskolaszerek biztosításával, aztán majd tovább, a családgondozással, az ösztöndíjporgrammal, a kríziskezeléssel, a tanodával, a korrepetálásokkal, bérletekkel, fejlesztő lehetőségekkel, informatikai eszközökkel, gyerekgyógyszerrel, szemüveggel….és mellesleg az oktatás módszertani fejlesztésével, támogatásával, helyben, és a tanártovábbképzési programjainkkal szerte az országban, és a határon túli magyar pedagógusszervezeteknél is. Azokért dolgozunk, akik egyébként a lemorzsolódás kockázatának leginkább kitettek.

De ha mindezt nem, legalább néznék a nemzetközi sikereinket, a díjakat, amelyek az ország hírnevét növelik. És ebben legalább pozitívan…”

A poszthoz fűzött kommentekből

A hozzászólók döntő többsége egyetértésről szólt és a történtek okán jogos felháborodásnak adott hangot, de volt egy “másként gondolkodó” is:

“Ebböl is politikát kell csinálni???? Én megmondom miért nincs lóvé, mert Iványi a régi módszert alkalmazta ami a szoci, libsi ballik, oldalon még mindig dívik, azt hogy, nem számolt el a pénzzel amit kapott, ahogy ti se, – emiatt a nav rászált, és akire a nav azt mondja nem megbízható, az nem kap állami támogatást,,, ilyen egyszerű a dolog, de pl kéregess mint a többi jól tudod sajnáltatni magad és az intézményt is, hát kéregess mint a többiek, gondolom a csóró emberek össtedobják nektek az évre való lovét, ennyi,”

L. Ritók reagált…

“Nem kellene válaszolnom sem… annyira méltatlan a kommentje. Csak mellesleg mondom, hogy nálunk még egyetlen ellenőrzés sem talált elszámolási hibát a fennállásunk 21 éve alatt. Ostoba rágalmazás amit csinál… én szégyellem, hogy ilyen emberek is idetalálnak… ez nagyon szomorú.”

Háttér

Egy éve történt, hogy az Igazgyöngy köznevelési megállapodását is 50%-kal csökkentik ettől a tanévtől – írta akkor közösségi oldalán L. Ritók Nóra.

“Az értesítés a járványhelyzettel indokolja a csökkentést, egyben felajánlja, hogyha nem tudjuk fenntartani az iskolát, ott a lehetőség az államnak való átadásra.

Egyszer már megvonták ezt tőlünk, de aztán visszakaptuk. Most úgy tűnik, visszatértünk a megvonásokhoz. Ami bánt, hogy nem szektorsemleges a történet, és semmiféle szakmaiság nem jöhet be érvként. Hiába a magas szintű pedagógiai munka, hiába a hazai és nemzetközi egyetemi partnerség, hiába a helyi együttműködések, az iskolarendszeren belül is, hiába a határon túli magyar pedagógusok módszertani fejlesztése, hiába az együttműködés az OH-val. Fűnyíróelv van, és bekényszerítés az állami rendszerbe.

Kapcsolódó

 

ritók

átver

Egy hozzászólás itt: “L. Ritók Nóra: úgy érzem magam, mint akin már rajta van a célkereszt!

  • 2021.08.26 - 09:31
    Közvetlen hivatkozás

    ….. és ez az erőszakszervezet szeretné, hogy több gyerek legyen/ szülessen? Innen csak elmenekülni, jó messzire. Nagyon-nagyon reméljük, hogy jövőre megszabadulunk a maffiózóktól

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.