Sorting by

×

Újra Iványi Gáborék nyakán a Fidesz-térd? – “…A NAV-ot utasították, hogy (…) foglaljon le minden értékesíthető dolgot…”

A NAV célkeresztje a hátukon: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) intézményei anyagilag ismét kritikus helyzetbe kerültek. Az Iványi Gábor és az általa vezetett egyház újra a regnáló célkeresztjébe került?

Drámai bejelentés

“Ma reggel kénytelen voltam a mellékelt levelet intézményvezetőinknek elküldeni” – írta Iványi lelkész a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) honlapján.

“Hangsúlyozni szeretném, hogy a hatóságok kíméletlen eljárása velünk szemben nem az egyházat, templomainkat, lelkipásztoraink szolgálatát érintik, hanem azokat az államtól átvállalt feladatokat, amelyek ellátása számunkra gyakorlati, hitvallási kérdés is, és most közvetlen elszenvedői a mélyszegénységből érkező gyerekek.

A hatóságokkal közöltük, hogy tanévkezdés előtt fizetésképtelenséget is előidéz, ha ráteszik a kezüket anyagi forrásainkra

Világossá tettük azt is, hogy mind az EMMI által elvett támogatás, mind a többi tartozás könyörtelen behajtása méltatlan, hiszen olyan forrásokat vesznek el, illetve tartanak vissza, amelyek törvényesen járnak nekünk. Az üzenet, hogy nemtetszésünk esetén forduljunk bírósághoz, azért is elfogadhatatlan, mert mindenki tudja, hogy a bírósági eljárás éveket vesz igénybe.

Azt is megemlítjük, hogy a NAV-ot utasították, hogy szegedi intézményünkben tartson helyszíni szemlét, és foglaljon le minden értékesíthető dolgot

A kiküldött beosztottak kifogástalanul viselkedtek, megértjük, hogy ők csupán végrehajtói a kormány akaratának, és ugyan nem találták értékesíthetőnek az iskolapadokat és a táblákat vagy egyéb felszereléseinket, de a hatalom kíméletlen akarata mégis a fejünk felett lebeg.

Valahogy szeretnénk az elmúlt évtized csodáihoz hasonlóan a választásokig elaraszolni abban a hiszemben, hogy azt követően emberséges változások történnek. Megkülönböztetett hálával köszönöm mindenki jóindulatú anyagi és erkölcsi támogatását.

A fent említett levél:

“Kedves Kollégák!

Sajnálatos módon ismét nehéz pénzügyi helyzetbe kerültünk azt követően, hogy a NAV (Maruzsa államtitkár különös buzgalma eredményeként) 250 millió forint erejéig zárolta forrásainkat, és ebből már 127 milliót le is emeltek. Az elmúlt években Isten csodálatos gondoskodásaként és hűséges támogatóink jóindulatából minden hónapban teljesíteni tudjuk fizetési kötelezettségeinket munkavállalóink irányába. Az elmúlt években egyszer fordult elő, hogy nem tudtuk a teljes bért határidőre juttatni, de ebben az esetben is rövid időn belül korrigálni tudtunk a hátralék tekintetében. Talán most is ez a helyzet. A fizetés első részletét határidőben teljesítjük (08.10-én 140ezer Ft összeg erejéig, az augusztus 10-én esedékes normatíva beérkezése után azonnal), és a továbbiakat azt követően. A kialakult nehéz anyagi helyzetünk ellenére szeretnénk a következő évben is kitartani, reménykedve abban, hogy státuszunkat illetően változást könyvelhetünk el.

Nehéz anyagi helyzetünk oka, hogy egyházi státuszunk figyelmen kívül hagyásával a jogellenesen visszatartott támogatások miatt a normatívából kevesebb támogatást kapunk.

A strasbourgi bírósági döntés nyomán is, mihelyt a megítélt pénz megérkezett, mindent rendbe tettünk. Ez a helyzet azonban csak a 2016 decemberéig lévő hátránynak a magyar kormány által elismert részét korrigálta, kivéve az egy százalék megadását. Most e tekintetben ugyan változás van, de 2017-től semmi kompenzációt nem kaptunk. Az érzéketlen válasz az, hogy pereljünk újra, s ha a bíróság megítéli, majd fizetnek. Erről azt írhatom, hogy ehhez az szükséges, hogy minden magyar fórumon (első, másodfok, Kúria, Alkotmánybíróság) végig menjünk, ezt a munkát el is kezdtük, de nem tudjuk sürgetni a hatóságokat, melyek átlátszó trükkökkel húzzák az időt.

Kérjük munkavállalóink szíves megértését és türelmét. Mindenki hűséges kitartását a nehézségek idején hálásan köszönöm, s az elmúlt tíz év tapasztalatait nem felejtve ígérhetem, hogy senkit anyagi hátrány nem ér.

Budapest, 2021. augusztus 10.”

Kapcsolódó

 

iványi

átver

7 hozzászólás

  • 2021.08.11 - 15:19
    Közvetlen hivatkozás

    Bátran kijelenthetjük, hogy ettől aljasabb, pitiánerebb, és –még sorolhatnánk a negatív jelzőket,- -kormánya még nem volt ennek az országnak. Köztudott, hogy Iványi Gábor keresztelte meg orbán néhány gyerekét, és jó barátságban voltak. Közben orbán elindult a lefelé vezető lejtőn a politikáját illetően, és Iványi figyelmeztette, hogy rossz útra tévedt. Azóta orbán a pitiáner, gyerekes bosszújától fűtve minden eszközzel igyekszik ellehetetleníteni Iványi egyházát. Ez azért is undorító, és gusztustalan, mert ez az egyház 2500 gyereket lát el, gondoz. Ezek mind hátrányos helyzetű, nehezen kezelhető gyerekek. Iványi leveszi az állam válláról a terhet az egyháza iskoláival, de ahelyett, hogy segítséget kapna, orbán mindenféle eszközzel igyekszik keresztbe tenni Iványinak. Itt arról van szó, hogy ezeket a gyerekeket nem a melegektől kell védeni, hanem orbán aljas bosszújától. Reméljük, hogy ez a kis egyház az iskoláival kibírja az állam/orbán folyamatos vegzálását, és ki bírják a választásokig. Minden elismerésem Iványi Gáboré

    Válasz
  • 2021.08.11 - 18:16
    Közvetlen hivatkozás

    Eddig is mélységesen felháborodtam, amit Iványi Gábor lelkész úrral művelt a “hatalmas” embertelen, de ez már tényleg minden eddigi kegyetlenkedését felülmúja. Bosszant, hogy ennyire tehetetlenek vagyunk. Tisztelem, becsülöm a Lelkész Urat, de amit vele művel, egész egyszerűen minősíthetetlen (de megvan róla a véleményem).

    Válasz
  • 2021.08.11 - 19:01
    Közvetlen hivatkozás

    Én már vittem a VIII.ker.Dankó u.5. nagy pandémia előtt -hátizsákomba cukrot, konzervet, takarót, fáslit, amikor nyugdíjasok – +kaptuk a 3×3000.-ft os rezsi hozzájárulást, azt is leadtam a portán, de most már a tartalékom elfogyott sajnos!!!1 kiló cukor is segítség!!!Éjjel nappal leadható a portán!

    Válasz
  • 2021.08.11 - 22:01
    Közvetlen hivatkozás

    Tessék mondani, ez a Fidesz.-KDNP.? És mit jelent? Mert az ilyen viselkedésü “kereszténynek” hazudott társaságot az egyháznak és a Vatikánnak, ki kéne tiltania a közösségből, mint Fideszt a néppárt. Ez a viselkedés keresztényellenes.

    Válasz
  • Visszajelzés: L. Ritók Nóra: úgy érzem magam, mint akin már rajta van a célkereszt! - Városi Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.