Kerítésen túl
Politico: Le Pen pártja beáll a Patrióták Európáért csoporthoz
A Politico több, a háttértárgyalásokon történő dolgokra rálátó forrásból úgy értesült, hogy a francia Nemzeti Tömörülés (RN) hétfőn bejelenti, hogy az Orbán Viktor nevével fémjelzett, június végén létrehozott Patrióták Európáért nevű új képviselőcsoporthoz csatlakozik, így részvételével ez a csoport lesz a harmadik legerősebb frakció az Európai Parlamentben.
„…átnevezték az ID-t és bevették a Fideszt!”
Marine Le Pen pártja ezzel a lépéssel az új jobboldali frakció legerősebb pártja lesz, ugyanakkor az Identitás és Demokrácia (ID) csoportból való kilépéssel ezt a tömörülést nehéz helyzetbe hozza, mert előfordulhat, hogy más pártok is követhetik, így például a szintén ID-s Liga párt Matteo Salvini vezetésével. A megmaradó, vagyis a Patriótákhoz nem csatlakozó pártok Szuverenisták néven alakíthatnak megújított frakciót, amelyhez visszatérhet az onnan nemrég kizárt német AfD és ide tagozódhat be a magyar Mi Hazánk párt is.
Hidvéghy-„tudósítás„
„Marine Le Pen pártja, a francia Nemzeti Tömörülés is csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz! Ezt Jordan Bardella, a párt elnöke jelentette be. Ezzel már kilencre nőtt a tagok száma és még nincs vége! Brüsszel végre meg fogja hallani az emberek hangját!”
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról