Connect with us

Blogbazár

„Régivágású” kereszténydemokráciát építünk…. Kik az „újvágásúak”, akiktől különbözni akarunk?

"Régivágású" kereszténydemokráciát építünk.... Kik az "újvágásúak", akiktől különbözni akarunk?
Megosztás

Mostantól kereszténydemokráciát építünk, és kész. A miniszterelnök bemondta reggel a rádióban. Most este van, lehet, hogy az alapjait már le is raktuk. A szocializmus alapjaival kicsit tovább tartott, de akkor még nem Orbán vezette a lerakást.

Az mondjuk nem zavar,

hogy a kurzus se nem igazán keresztény szellemű, se nem demokrata, hiszen ez a Fidesznél is így van: se nem fiatal, se nem demokrata, se nem szövetség, hiszen nem alapul egyenrangú viszonyokon.

Azt is megértem,

hogy az uniós néppárti raportot követően, melyen 2 órán át vegzálták Orbánt, és a végén nem voltak hajlandók vele közösen kiállni a sajtó elé, miért kellett bizonygatni, hogy a mi kormányunk még a néppártnál is néppártabb és kereszténydemokratább, nem ám gyűlöletgerjesztő, bezárkózó, Európaellenes, szélsőjobbra tartó alakulat, dehogy! Az évi 1500 milliárd forint támogatás az ugyebár mégiscsak 1500 milliárd, megér egy misét, hogy stílszerűek legyünk.

De van néhány dolog, ami még homályban van:

1. Tessék engem megnyugtatni: ugye ez nem azt jelenti, hogy Semjén és a KDNP bele fog szólni valamibe? Talán mégis jobban jövünk ki, ha kap egy helikoptert örökbe, és vadászgat a világ körül.

2. A II. világháború után virágkorukat élő kereszténydemokrata pártok antifasiszták voltak, a parlamentarizmus hívei és határozottan Európa-pártiak. Rengeteg érdemük van az Unió létrejöttében. Akkor ezt így hogyan? Lehet, hogy Bayer Zsolt nem is fogja „ótvaros konglomerátumnak” nevezni az EU-t?

3. A magyar Kereszténydemokrata Néppárt alapító elnöke Barankovics István. A legnehezebb időkben, 1944-ben a Magyar Nemzet főszerkesztője, amíg a németek be nem csukják a lapot..Ha mostantól kitört a kereszténydemokrácia, akkor lehet, hogy a kormány mégsem hagyja pusztulni, tenyerét dörzsölve, a Nemzetet?.

4. Mi az ördögöt jelent, hogy mi nem akármilyen, hanem „régivágású” kereszténydemokráciát építünk? Kik az „újvágásúak”, akiktől különbözni akarunk? Talán a Merkel-félék? Vagy arról van szó, hogy a demokrata Barankovics helyett inkább régebbre nyúlnánk, egy másik keresztény párt alapítójáig, Prohászka Ottokárig, aki megveszekedett antiszemita, a numerus clausus sürgetője, harcot hirdet a Nyugat (a folyóirat, a nyugati kultúra és a világias polgári társadalmak) ellen, és politikai hatalmat igényel az egyháznak?

Most itt ülök kétségek között,

és várom a következő pénteket. Csak nehogy a miniszterelnök úr addigra elfelejtse, hogy most kereszténydemokraták vagyunk, és nem illiberálisok, fülkeforradalmárok, nemzeti együttműködők vagy (erőtérileg) centrálisok!

Orbán szerint nem liberális, hanem keresztény demokráciát kell építeni

Macron: a liberális demokrácia Európa identitásának alapja

Orbán Viktor, kontra Gábor György

Ez nem 1961, és Orbán nem Kádár

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük