Lendvai Ildikó: Keresztényvédők

Nem tudom, megfigyelték-e, de egy fontos szóval szegényebbek lettünk. Eltűnt az „illiberális” jelző, helyébe lépett a pozitívabb csengésű „kereszténydemokrata”. A kormány most már nem illiberálisnak, hanem kereszténydemokratának becézi magát.

Pech, hogy mire megszokjuk, éppen kivághatják őket a többi kereszténydemokrata párt közül

Persze csakis azért, mert azok csak úgy tessék-lássék, lagymatagon, félszívvel keresztények, egy nyamvadt keresztes hadjáratot sem tudnának összetoborozni. Bezzeg a Fidesz! Valóságos őrpajzsa a kereszténységnek, elég, ha valaki csak egy rossz pillantást vet rá, máris kirántja kardját. Mostantól minden keresztény nyugodtan alhat, ha akarja, ha nem, meg lesz védve.

Sürgősen tisztázni szeretném: üldözött kereszténynek minősülök-e?

Ebben az esetben tudniillik miniszterelnök úr értem is kiállt európai programjában:

„Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát.”

Eddig ugyan szegény Gellért püspök esete óta nemigen lehetett hallani az Unió területén keresztényüldözésről, de így legalább egy követelés máris ki van pipálva. Ha mégsem, akkor érvénybe lép az az ígéret, amelyet a 2017-es évértékelőn hallottunk: szívesen fogadjuk a Nyugat-Európából hozzánk menekülő üldözött keresztényeket. Azóta egy szálat sem láttunk, a hálátlanok az istennek sem akarnak nálunk élni. Az üldözött keresztények szempontjából valóságos fekete lyukként működünk. Szőrin-szálán eltűnt az az ezer kopt is (pedig ők tényleg veszélyben vannak), akiket a kereszténymentő kormány állítólag még 2013-14-ben befogadott. Olyannyira nyomuk veszett, hogy még a hazai kopt közösség sem találkozott velük.

Eszem ágában sincs elviccelni az üldözött keresztények tragédiáját

Elfogadhatatlan gonosztett, ha bárkit hite, meggyőződése miatt bántanak, gyilkolnak, kergetnek el szülőföldjéről. Én ugyan nem tennék különbséget a keresztény és a nem keresztény kisgyerek között, akinek felgyújtották a házát, de már az is nagy szó, ha ez a lágyszívűnek nem mondható kormány legalább valaki iránt irgalommal van. Bár tenné ezt többször és többekkel!

Ha üldözött kereszténynek nyilvánítanának, mindjárt külön államtitkárság foglalkozna velem. A fogyatékos, az egyedülálló szülő, a szegény, a munkaképtelen, a kilakoltatott ilyesmire nem számíthat. Az államtitkárság azt állítja, a nagyvilágban minden atrocitást elszenvedő öt ember közül négyen üldözött keresztények. Ez ugyan teljes képtelenségnek hangzik, de lehet, hogy a többit nem is számolják. Na most, ami engem illet, az atrocitás mentális értelemben biztosan fennáll. Sőt a dolognak már fizikai következményei is vannak. Balra a tarkómban azonnal elkezd nyilallni, ha bizonyos tv-híradókat nézek. Újabban a gyomrom is felfordul, amikor basáskodó polgármesterek okozta megaláztatásokról hallok, kazánba zárásról, elégetéssel való fenyegetésről, a gyerek gyógyszerére kért 2000 forintért követelt szexuális ellenszolgáltatásról, megszégyenítésről.

Szóval az üldöztetéssel rendben volnánk

Már csak az a kérdés, keresztény vagyok-e. Ezt magam sem tudom könnyen eldönteni. Megkereszteltek ugyan rendesen, egy az idők során eltűnt nyakláncot is kaptam az idők során szintén eltűnt keresztanyámtól. Viszont nem vagyok hívő, sem keresztény, sem másmilyen. Ez a kormány szótárában a család-, nemzet-, sőt természetellenes nihilista rém szinonimájaként szerepel.

Ennyiben Európa végromlásáért is komoly felelősség terhel. (Orbán:„Az EP választáson keresztény civilizációnk léte a tét”, Kövér: „Ez a kérdés, válasszatok, rabok legyünk vagy szabadok, muszlimok vagy keresztények?”) Én vagyok, aki miatt a nemzetállam is tropára mehet. A házelnök már tavaly kifejtette:

„Attól vagyunk nemzetállam, hogy nemzeti kultúránk a kereszténység”.

Mondhatom, a törökök nagy bajban lehetnek a maguk nemzetállamiságával, Kemal Atatürk hiába strapálta magát. Nekünk viszont az ország „Istentől adott szállásterületünk” – így a poétikus Kövér.

„Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén keresztény, hitvalló kormány áll”

– erről a miniszterelnök a reformáció 500. évfordulóján világosította fel a katolikusokat is. Én hülye meg azt hittem, el kell menni választani. Mint látjuk, Isten akaratával ellentétesen.

Azért van egy halvány reményem

Vezetőink kegyes pillanataikban néha elmennek odáig, hogy a kereszténység nemcsak vallás, hanem kultúra kérdése. És én isten bizony magaménak érzem összes keresztény gyökerünket (az engedékenyebb államférfiak néha zsidó-keresztényt mondanak, ez szinte már túlzott nagyvonalúság), szeretem őket, és táplálkozom belőlük. Csak az a baj, hogy így vagyok az antikvitás, a reneszánsz, a humanizmus, a felvilágosodás, a „szabadság-egyenlőség-testvériség” örökségével is.

Mi lesz így velem, nem tudom

Az állami gondoskodásra nem számíthatok, hiszen még az Alaptörvénybe is belemódosították, hogy az állami szervek kötelessége

”alkotmányos önazonosságunk és a keresztény kultúra védelme”,

nem ám, hogy még velem is törődjenek. De a világnézetileg semleges állam eszményének hivatalosan is vége, hiába vallják ezt máshol a kereszténydemokrata pártok is. Házelnökünk szerint „állam és egyház elkülönült működését” újra kell gondolni, „és világosan kimondani: Magyarország keresztény kultúrájú ország”. Ha még csak „kultúrájú” lenne, de egyre inkább „oktatású” is. Már nem lehet minden településen a világnézetileg semleges állami iskolát választani, mert nincs. A hittan beépült a tanítási időbe. Az egyházi iskolák számát, finanszírozását és így színvonalát is maga az állam saját intézményei rovására növeli. Nevelődik a kötelezően (politikai, és nem szívbéli értelemben) „keresztény” középosztály. Aki nem fér bele, az selejt.

Baj lesz.Térdre, imához! Illetve bocsánat, ez foglalt, már mondta valaki.

A cikk eredetileg a napszava.hu-n jelent meg. A szerző külön a Városi Kurírnak írt bevezetőjével és engedélyével közöljük.

Kapcsolódó