Banánköztársaság
Majd lesz tűzijáték egy hét múlva, ha sikerül a szent családot összeterelni „apa dógozójába” a Karmelitába….
Szopacs! Ezzel hívott fel Pityu a haverom, aki legalább annyira bensőséges viszonyt ápol a pálesszel, mint a kormány java….és aki szerint az kismértékben gyógyszer nagy tételben viszont finom. Mondjuk, látva a karmelita környékén szédelgő, uborkafára felkapaszkodott orbáni elitet – ó, anyám, ne hagyj el! – azt nem értem miért nem nevezték még ki valaminek, miniszternek, de legalább kormánybiztosnak, mert a mája az megvan hozzá neki is.
Szopacs! Ezzel hívott fel Pityu a haverom, aki legalább annyira bensőséges viszonyt ápol a pálesszel, mint a kormány java….és aki szerint az kismértékben gyógyszer nagy tételben viszont finom. Mondjuk, látva a karmelita környékén szédelgő, uborkafára felkapaszkodott orbáni elitet – ó, anyám, ne hagyj el! – azt nem értem miért nem nevezték még ki valaminek, miniszternek, de legalább kormánybiztosnak, mert a mája az megvan hozzá neki is.
Iszik rendesen, mondjuk pénze nincs, de eskü alatt bizonygatja
a második kéttengelyes – két decis, a gyengébbek és a kevésbé alkoholisták számára – hogy hamar összelopná ő is magát. Na, mindegy, a lényeg a lényeg Pityu szerint – aki feltűnően józannak tűnt még reggel hétkor a telefonban –
az időjárásnak sok köze nem volt hozzá, hogy minden idők legnagyobb, legdrágább, legócskább, leggagyibb tűzijátéka elmaradt. Istennek viszont igen, már, ha elfogadjuk, hogy sokat szenvedett kis népünk valami megmagyarázhatatlan oknál fogva istenként tekint egy címeres gazemberre, egy szimpla politikai kalandorra.
Halljuk, hogy az operatív törzs megijedt
Haha! Ők? Különösebb gátlás, és megemelkedett pulzus nélkül úgy gyújtanák fel a fél országot, ahogy láttuk már Rómát hat napig égni, csupán azért mert egy másik futóbolond, Néró gyönyörködni akart a pusztító lángok szépségében. Hírlik, hogy énekelt is közben, tetézve őrültségét, és a nem kicsi katasztrófát ezzel, bár a történetírók szerint szinte kizárt, hogy a „piros volt a paradicsom nem sárga” rigmust kántálta volna.
Szóval az operatív törzs időjárásfelelős
operatív törzsének (Orbán..akarom mondani kr.előtt, vagy egy normális világban egyszerűen meteorológusnak hívták volna őket….mondjuk a vármegyéket megyének, a Kedves Vezetőt meg elítéltnek) Mindegy,
szóval az időjárásfelelős op-törzs, a nyakamat rá, hogy teljesen tisztában volt vele, hogy nem lesz vihar, még eső sem.
Nem hülyébbek ők, mit a megszokott átlag akik vezetik éppen az országot, tobzódva a szakadék aljára, ezért ők is megnézték, mint mindenki más is időjárás jelentést. Ezért kár volt felkelniük, és indiánosat-operatív törzseset játszaniuk. Viszont, mivel ez az összes őrület, a katonásdi-hadseregesdi-helikopteresdi-operatív törzsesdi a Kedves Vezető mániája, így kötelező elbábozni nekik ezeket, de ez majd egy másik borzasztóan szürreális történet. Vélhetően az operatív törzs időjárás-leső al-operatív törzsének lehetett egy nagyon titkos al-al-operatív törzse – tudnak még követni? Kötve hiszem. – aki a Kedves Vezető kedves családjának a mozgását figyelgette. Márpedig a Kedves Vezető éppen el volt foglalva az Adrián, hogy az alig néhány száz fizetett alkalmazottat alkalmazó stábja tökéletes vágóképeket tudjon készíteni jeles uralkodónk, pártunk fénylő csillaga szürke és egyszerű nyaralásáról.
Méltóságos nagyúr! Nagy tisztelettel tessék már behúzni-kihúzni-feszíteni…még…ööö…mindegy, majd megoldjuk.
Neki nem a Balaton a riviéra. Oszt?
Az ember nem szeret nyaralni a saját birtokán, a Balaton meg rég az.
A gyerekek gondolom a világban szerteszét pakolgatják el a családi ezüstöt ahogy szokták, a kis pulyák, az unokák meg lehet nyűgösek voltak.
Így majd lesz tűzijáték egy hét múlva, ha sikerül a szent családot, meg a néhány szájtáti hasonszőrű praktizáló diktátorocskát összeterelni „apa dógozójába” a Karmelitába – Putyin nem ér rá jelzem, el van foglalva a gyilkolászással, így rá felesleges számítani – hadd ámuljanak, hogy is lehet néhány milliárdot belelőni a nagy magyar sötétségbe, miközben tíz millió hazugságon nevelt, lenézett, becsapott, meglopott, lóvá tett alattvaló retteg az első hideg őszi napoktól, mert nagyjából ott és akkor ér véget a hazug orbáni álom.
Hogy azért kellett a Kedves Vezetőre szavazni,
mert 15 évig akkor nem lesz gázáremelés, meg „ócsó” lesz minden, az inflációt majd nem gerjesztik a Kedves Vezető minden hájjal megkent emberei, hogy kolbászból lesz a kerítés, miközben a Nyugat majd jól összeomlik. Hát nem! Gyakorlatilag alszunk még párat, megcsípi az első dér a fákat, és a fél ország szépen beledöglik a Kedves Vezető orbitális hazugságcunamijába, abba, hogy tizenkét és alatt üresre loptak egy országot, nem maradt itt semmi a seggfej orbáni eliten, meg Hatvanpusztán, a kedves papa nevére vett királyi birtokon kívül, csak a romok.
Méghogy az időjárás miatt maradt el! Isten volt az koma!
Vagy legalábbis valaki, aki annak hiszi magát. Mit számít itt már az időjárás, vagy a nép, a közvélemény, de Európa és világ is. Tort ül itt az őrület egy valaha volt, tizenkét év alatt beszántott normális kis ország romjain, ahol majdcsak örülnünk kéne, hogy „csak” tűzijátékban akarnak gyönyörködni Récsölkéék meg a szent család, nem a várost perzselik fel és üvöltik bele a lángokba a piros volt a paradicsom nem sárgát! Pityu! Igazad van. Ez nagy szopacs!
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolásaMegosztás „A magyar demokrácia jól van. Vérbő és erőteljes” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök 2024 októberében az Európai Parlament plenáris ülésén. Ez nem volt olyan régen, hogy azóta az illiberális magyar demokrácia soraiban nagy változás következhetett volna be, amúgy pedig köztudott, hogy amit a magyar miniszterelnök mond, az úgy is van, valaha ezt is… További információ: Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….Megosztás Nem először közöljük „Marika néni” gondolatait, nála jobban „alulnézetből” ugyanis kevesen látják, mi is történik körülöttünk, velünk. Legutóbb a „harcosok klubja-vonatmizéria-Menczer-Lázár” témából szemezgetett a csak rá jellemző íróniával. „Tisztelt Rambó úr! Özvegy Csajbók Elemérné vagyok. Magyar….sőt: ” szuverén magyarmagyar”.. és ez a tény.. nagy büszkeséggel tölt el Kivált.. amióta a mi drága miniszterelnökünk is ezt mondta. Nagyon… További információ: Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés leszMegosztás Vidéki prókátorként ismertét vált, egyelőre névtelen ügyvéd, aki elsőként borította a kegyelmi-ügyet, amiből később miniszter- és köztársaságielnök-buktató botrány kerekedet, napi rendszerességgel posztol közösségi oldalán a Magyarországon történt eseményekkel kapcsolatban. Alábbi bejegyzése az ellehetetlenítési törvény kapcsán állít ki látleletet az Orbán-kormányról. „Mind a Pride betiltása, mind pedig az ellehetetlenítési törvény tipikus példája annak, amikor egy… További információ: Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemléltetiMegosztás Minden rendszernek, így bármilyen hihetetlen is, az orbáni NER-nek is van “lelkiismerete” – úgy hívják, zalaptákolmány. Ők maguk csinálták, önmaguk szórakoztatására, a mi kárunkra. Tartuffe a mának Minden amorális ember, és minden amorális hatalom “erkölcsi” alapvetését Tartuffe-től ismerhetjük: “Igaz, hogy tiltva van egynémely élvezet, De alkudozni az Istennel is lehet. Mert fontos tudomány s… További információ: A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?Megosztás Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? Ennyire okos nép ennyire okos vezetőkkel a csőd felé tart? Valahol, valami hiba van! Óh! Mi büszke magyarok!… Hamis vezeklés, jurisztokrácia, (bírók politikai hatalma) virtuális politika – Schmidt Mária nem kímélte az európai és magyar politikai elitet legfrissebb interjújában. (MN) A Terror Háza főigazgatója szerint Európa csapdába… További információ: Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
Pingback: Lesz szombaton pót-tűzijáték? Most úgy néz ki, hogy.... | Városi Kurír