Bartus László: A liberális baloldal önfeladása politikai öngyilkosság

Döbbenetes, de cseppet sem váratlan pszichózis tanúi lehetünk, amikor a liberális baloldal minden reményét egy párt- és jobboldali szavazóbázis nélküli jobboldali jelöltbe veti. Tíz év alatt nem volt képes ez az oldal kitermelni egy államférfiúi erényekkel rendelkező, határozott, elvszerű és népszerű liberális baloldali demokratát, s most minden reménye az, hogy egy jobboldali jelölt majd legyőzi nekik Orbán Viktort. Méghozzá azt képzelik, hogy nekik. Nem veszik észre, hogy a jobboldali jelölt egyetlen támogatói ők maguk, és az önfeladásuk súlyos politikai öngyilkosság.

És jött Orbán!

Azt követően, hogy ez a politikai oldal szinte szótlanul, de mindenképpen tétlenül vette tudomásul és nézte végig Orbán fasiszta rendszerének kiépítését, amelynek szerves része az is, hogy Orbánt nem lehet demokratikus választáson legyőzni, mert megszüntette a szabad, egyenlő és tisztességes demokratikus választásokat. Ez a politikai oldal hisztérikusan tagadta a fasiszta diktatúra létét, a parlamenti pártjai legitimitást adtak mind az Alkotmány, mind az alkotmányos rend, mind a jogállam eltörléséhez.

A liberális oldalon, mindent megtettek, hogy ne kelljen kimondani az igazságot, ne kelljen konfrontálni, ne kelljen vállalni a kockázatot, a harcot. Abban bíztak, hogy így megtarthatják az állást, a katedrát, a pályázati lehetőségeket, az ösztöndíjakat, a támogatásokat, a szerkesztőségeket, de tévedtek. Mindig azt hitték, hogy csak másokkal történhet meg, ami a Népszabadsággal, a CEU-val, az SZFE-vel, az MTA-val megtörtént, velük nem. Nem voltak hajlandóak kimondani, hogy törvénytelen hatalom uralkodik, amit bojkottálni kell, amelytől meg kell vonni a legitimációt.

Aztán négyévente jön a hisztéria, jönnek a hamis messiások, a nagy bizakodásak, a nagy hazugsággal, hogy Orbánt le lehet váltani az általa megbuherált választásokon, mintha nem látnának elég elrettentő esetet a posztkommunista diktatúrákban az oroszoktól a Türk Tanács csodálatos országainak példájáig, azzal a különbséggel, hogy Budapest nyugatabbra fekszik, mint Kazahsztán, így nem 98 százalékkal nyeri a diktátor az összes választást, hanem mindig csak éppen a kétharmados többséggel, amire szüksége van.

A pártok azért hazudnak, hogy megkapják a pénzt

A hangadó támogatóik pedig azért, hogy ne kelljen csinálniuk semmit, leginkább ne kelljen konfrontálni a fejük fölé mitológiai alakká növesztett Orbánnal szemben. Négyévente pofán verik őket, amiből nem tanulnak, mindig találnak újabb hazugságot, hogy miért nem nyertek, de nyerhettek volna, majd négy év múlva újra megpróbálják. Miközben Orbán röhög rajtuk, mert ismeri őket, hogy gyávák, jellemtelenek és haszonlesők, ő pedig erre játszik, és bejön neki.

Most majd az lesz a süket duma, hogy nem a megfelelő jelölt indult Orbán ellen, azért nem nyertek. Függetlenül attól, hogy az új messiás Márki-Zay Péter nyer az előválasztáson vagy Dobrev Klára. Most sem fogják elismerni, hogy teljesen mindegy, mert esélyük nem volt arra, hogy a csalások és aljasságok kombinációjával állandó kétharmados győzelemre beállított választáson nyerjenek. Így megússzák újra a szembenézést a hazugságaikkal, a valósággal és a tényekkel. Nem kell tudomást venniük az államellenes bűncselekményről, a törvénytelen rendszerről, és nem kell tenni semmit.

Ennek a folyamatnak a legdrámaibb, de nyilván nem a végső következménye, hogy a liberális baloldal nem bízik saját világképében, saját értékeiben, nem azt gondolja, hogy azokat kell képviselni, megismertetni, azoknak sokakat megnyerni, hanem egy párt nélküli, valódi jobboldali támogatói bázis nélküli, szinte kizárólag csak általuk támogatott jobboldali emberben bíznak, hogy helyettük ő majd megnyeri talán a jobboldali ideológiával a nem rájuk szavazókat. Ez maga a vég, az önfeladás, a politikai öngyilkosság, a totális kudarc, a csőd és az önpusztítás.

A fent leírt hazugság, a tízéves folyamat tökéletes bevégzése, hogy ha megtagadják önmagukat, feladják az elveiket és az értékeiket. Ha egy fasiszta diktatúrát legitimálnak és fedeznek, s eljutnak az öntökönszúrásnak arra a pontjára, amikor már nem bíznak saját magukban, a megtagadott és elárult elveikben, azok igazságában, és politikai, ideológiai ellenfeleiktől várják a megváltást. Hogyan is bíznának bennük, amikor maguk is megtagadják, naponta megtapossák és elárulják azokat?

Bartus László teljes teljes cikkét olvassa el az Amerikai Népszavában!

Kapcsolódó

Legalább már most tudjuk -MZP-vel az ellenzéki szövetség nagy bajban van

 

 

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük